Noileg
2024. december 21., szombat Tamás napja
árfolyam:
1 euro = 4.9764 RON
1 dollár = 0.0464 RON
100 forint = 1.2029 RON

Április 3-án lesznek a magyarországi választások

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Április 3-ára írta ki az országgyűlési választásokat és a gyermekvédelmi népszavazást a köztársasági elnök. Áder János indoklásában úgy fogalmazott: 32 évvel ezelőtt, az első szabad választások eredményeként Magyarország független, demokratikus ország lett. Az államfő hozzátette: az idei esztendőben Magyarország választójoggal rendelkező polgárai immár kilencedik alkalommal szabadon dönthetnek arról, hogy kikre bízzák közös ügyeink intézését. Áder János a népszavazást pedig azután írta ki ugyancsak április 3-ára, hogy ezt ellenzéki kezdeményezésre tavaly az Országgyűlés lehetővé tette – közölte az M1 Híradója.


Április 3-ra írta ki az országgyűlési választást Áder János köztársasági elnök. Ez lesz a rendszerváltoztatás óta eltelt időszak kilencedik általános parlamenti voksolása.

A Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján az államfő azt írta: Magyarország 32 évvel ezelőtt független, demokratikus ország lett, így a választójoggal rendelkező magyarok április 3-án ismét szabadon dönthetnek arról, hogy kikre bízzák közös ügyeink intézését. Nem sokkal később

Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán azt írta: ott leszünk.

Az Országgyűlésbe 199 képviselő juthat be, ebből 106-an egyéni választókerületből, további 93 képviselő pedig országos listáról kap mandátumot.

A magyarországi lakhellyel rendelkező választópolgárok két szavazatot adhatnak le: egyrészt voksolhatnak arra, kit szeretnének az egyéni választókerületükben képviselőnek, másrészt, egy másik íven arról dönthetnek, hogy az országos pártlisták közül melyiket támogatják.

Akik a választás napján külföldön tartózkodnak, Magyarország nagykövetségein és főkonzulátusain adhatják le voksaikat akkor, ha előzetesen kérték felvételüket a külképviseleti névjegyzékbe.

Azok is szavazhatnak, akiknek nincs magyarországi lakóhelyük, de magyar állampolgárok. Ők csak pártlistára szavazhatnak akkor, ha szerepelnek a központi névjegyzékben. A felvételt a Nemzeti Választási Irodánál lehet kérni.

A köztársasági elnök kitűzte a gyermekvédelmi népszavazás időpontját is, szintén április 3-ára.

Áder János azt írta: az Országgyűlés tavaly november 9-én egyhangúlag döntött arról, hogy népszavazást az országgyűlési képviselők általános választásának napján is lehessen tartani. A folyamatban lévő népszavazási kezdeményezések közül négy kérdés tekintetében biztosítottak a jogi feltételek a népszavazás kitűzésére.

A szabályok korábban nem engedték, hogy egy napon tartsák a parlamenti választásokat egy népszavazással. A törvényt a párbeszédes Szabó Tímea javaslatára módosította tavaly az Országgyűlés.

A kormány által kezdeményezett gyermekvédelmi népszavazás kérdései a következők lesznek:

Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartsanak?

Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek?

Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek fejlődésüket befolyásoló szexuális médiatartalmakat korlátozás nélkül mutassanak be?

Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítsenek meg?

A népszavazás kérdéseire várhatóan egy külön lapon kell majd válaszolni.


(hirado.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


NAGYBÁNYAI ESEMÉNYNAPTÁR

Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)

AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)

Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, amely alacsony, 3% -os kamatozású kölcsönöket kínál. A gazdasági területen 5 000 eurótól 10 000 000 euróig kínálok kölcsönöket, kérjük, mondja meg a kölcsönkérelmé Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz
tmh
GaGa
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek