Hetven éve, 1945. augusztus 2-án jelent meg Csehszlovákiában az Edvard Benes államfő által kibocsátott 33. számú alkotmányrendelet „a német és magyar nemzetiségű személyek állampolgárságának rendezéséről". Ez a dekrétum tetőzte be e két, kollektíven háborús bűnösnek nyilvánított nemzetiség jogfosztását, mert vagyonuk után állampolgárságuktól is megfosztotta őket. (...) olvasd tovább
A délmagyar.hu információ szerint 490 munkanélkülit hívtak be csütörtökön a csongrádi megyeházára azért, hogy a magyar-szerb határon épülő kerítésen dolgozzanak. Ha valaki egészséges, de nem vállalja a munkát, elveszíti a foglalkoztatást helyettesítő támogatást, ami 22 ezer 800 forint. A munkáért 51 ezer forint jár majd. A délmagyar.hu információi szerint (...) olvasd tovább
Idén április-júniusban 310 ezer volt a munkanélküliek száma, 49 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban, a munkanélküliségi ráta 1,2 százalékponttal, 6,9 százalékra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal. Az előző három hónapos, március-májusi időszakkal összehasonlítva 10 ezerrel csökkent a munkanélküliek (...) olvasd tovább
A második Orbán-kormány által 2010-ben megfogalmazott nemzetpolitika közvetlenebb célja a nemzethatárok fölötti újraegyesítés elindítása, amellyel kimondtuk azt is, hogy a két világháború közötti revíziós nemzetpolitikával szemben, a realitásoknak megfelelően, alkalmazkodni kívánunk a fennálló geopolitikai rendhez, tiszteletben akarjuk tartani a határokat – jelentette ki Kövér (...) olvasd tovább
Történelmi jelképek szerepelnek a kormányfő közösségi oldalára feltöltött fotókon – válaszolta az MTI megkeresésére hétfőn Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője. A román külügyminisztérium kifogásolta Orbán Viktor Tusnádfürdőn feltöltött – Bukarest szerint revizionista jelképeket tartalmazó – fotóit. Facebook oldala Orbán Viktor oldalán (...) olvasd tovább
A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyerte vasárnap a jubileumi, 30. Magyar Nagydíjat a Hungaroringen. A 28 éves versenyző idén másodszor, pályafutása során pedig 41. alkalommal nyert futamot, ezzel az örökrangsor harmadik helyén utolérte a legendás brazil Ayrton Sennát. A Ferrari legutóbb (...) olvasd tovább
Többen születtek, de többen is haltak meg az év első öt hónapjában, mint az előző esztendő azonos időszakában, a 22 és fél ezres népességfogyás 22,7 százalékkal magasabb a 2014 elejinél – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az év első öt hónapjában 36 ezer 520 gyermek jött világra, ami 2,7 százalékkal múlta felül (...) olvasd tovább
Ötvenöt csoportban 1135 határsértőt – köztük 194 gyermeket – tartóztattak fel a rendőrök a polgárőrökkel együttműködve Csongrád megye déli részén kedden – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-t. Szenti Szabolcs közölte, hogy a legnagyobb csoportot délelőtt, Ásotthalomnál fogták el a rendőrök, ott 134 (...) olvasd tovább
Utoljára tartott Kormányinfót Lázár János és Gíró-Szász András a nyári szabadságok előtt, és elárulták, milyen lesz a szerbiai határzár. Mindjárt kétféle kerítést építünk. Döntött a mai kormányülés a szerb-magyar határon építendő 175 km hosszú kerítés – hivatalos nevén ideiglenes határzár (...) olvasd tovább
A Baptista Szeretetszolgálat tapasztalata szerint a bevándorlók többsége nem kér segítséget a segélyszervezetektől. Beszámolójuk szerint a határsértők döntő többsége pénzzel és kommunikációs eszközökkel felszerelt fiatal. Az igazi rászorulók támogatása a karitatív szervezetek legfontosabb feladata – mondta korábban Soltész Miklós (...) olvasd tovább
A finomított kőolajtermékek ára több százalékot esett a nemzetközi piacokon, miközben a forint árfolyama erősödött, így ismét csökkenhet az üzemanyagok ára ezen a héten a GKI Energiakutató Kft. szerint - írta hétfői számában a Magyar Nemzet, a Népszabadság és a Népszava. Az elemzőcég a benzinár 5-7 forintos, a gázolaj árának 2-3 forintos (...) olvasd tovább
A magyar kormány a büntető törvénykönyv módosítását kezdeményezi annak érdekében, hogy szabálysértés helyett bűncselekménynek minősüljön az illegális bevándorlás. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy a jogszabály megváltoztatását kérik ősszel az Országgyűléstől. A konkrét javaslatot kedden teszi meg a (...) olvasd tovább
Életbe lépett a tartós kánikula miatt péntektől hétfő délután 4 óráig elrendelt hőségriadó Magyarországon. Az Országos Meteorológiai Szolgálat Budapesten és tizenkét megyére adta ki legmagasabb fokú piros figyelmeztetését, hét keleti megyében másodfokú figyelmeztetés van érvényben. Az országos tiszti főorvos által elrendelhető legmagasabb harmadfok akkor lép (...) olvasd tovább
A ciklus végére elérhető az egymillió új magyar állampolgár. Elérte a 750 ezret az állampolgársági kérelmek száma, és a 700 ezredik ember is letette az állampolgársági esküt, így elérhető az a cél, hogy a ciklus végére - a kedvezményes honosítással - meglegyen az egymillió új magyar állampolgár legyen - közölte Semjén Zsolt a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes (...) olvasd tovább
(MTI) - Az év végére az illegális határátlépők száma elérheti a 140-160 ezret is - erről Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke beszélt az M1 aktuális csatornán kedden. A kormánypárti politikus közlése szerint kedden az illegális bevándorlók száma meghaladta a 80 ezret. Kósa Lajos (...) olvasd tovább
Mórahalom külterületén elkezdődött az ideiglenes műszaki határzár építése hétfőn kevéssel dél előtt – jelentette az MTI helyszínen lévő tudósítója. A Belügyminisztérium (BM) és a Honvédelmi Minisztérium (HM) közös közleménye szerint hétfő reggel 8 órakor rendőri biztosítás mellett kezdte meg a (...) olvasd tovább
(MTI) - A kormány következetesen kitart a vasárnapi foglalkoztatás tilalma mellett - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában. A héten több lap is beszámolt arról, hogy egy balatoni CBA piaccá nyilváníttatta magát az önkormányzatnál - mert a piacok nyitva lehetnek vasárnap is -, (...) olvasd tovább
Orbán Viktor magyar miniszterelnök szerint rossz politikával a jelenlegi népvándorlás a többszörösére gerjeszthető, ezért ő – mondta pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában – határozott határvédő politikát képvisel. A határzárral kapcsolatban a kormányfő úgy fogalmazott: ezzel „miközben megvédjük Magyarországot, megvédjük az Európai Uniót is”, ami a magyar (...) olvasd tovább
A magyarság összefogó erő lehet a megújuló és megerősödő Közép-Európában, de csak ha egzisztenciálisan erős, öntudatos és magabiztos, és ennek alapja a kultúra és a képzés – mondta Magyar Levente, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára kedden Budapesten. A 20. jubileumi ELTE Kárpát-medencei Magyar Nyári (...) olvasd tovább
(MTI) - Bruttó 4 forinttal emelte a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolajé nem változott. Az emeléssel a 95-ös benzin literenkénti átlagára 390-391 forintra nőtt, a gázolajé 378-379 forint maradt. A Mol legutóbb június 26-án változtatott az árakon, akkor a (...) olvasd tovább
Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)
Patricia Kingsman A nevem Patricia Kingsman, 2025 új legális hitelezője vagyunk, és szeretnénk segíteni minden (...)
hogy naponta maximum 1000 dollárt vegyek ki maximum 20 napig Az ATM-kártyámat már beprogramoztam, és üresen kaptam, hogy naponta maximum 1000 dollárt (...)
adj fel hirdetést