A Roma az idei BL-szezon legnagyobb meglepetését okozva hazai pályán 3–0-ra legyőzte a Barcelonát, így 4–4-es összesítéssel, idegenben lőtt góllal bejutott az elődöntőbe. A kiesés után Ernesto Valverde magára vállalta a felelősséget, és elismerte, hogy csapata botrányos szereplése az ellenfél jó játékának volt köszönhető. A Manchester City tökéletes meccsébe Mateu Lahoz bíró rondított bele nagyon csúnyán, aki előbb elvett egy szabályos gólt, majd felküldte Pep Guardiolát a lelátóra. Lehet, hogy a BL-t mégsem a katalán edzőzseninek találták ki?
Az első meccs után a Romának kisebb csodára lett volna szüksége a továbbjutáshoz. Csodák márpedig vannak, mondták az olaszok. A 2005-ös BL-döntő, a tavalyi Super Bowl vagy a 6–1-es Barca–PSG – a leggyakoribb példák, amikbe kapaszkodtak.
A feladat? Véghezvinni azt, ami a spanyol szuperkupa óta egyetlen csapatnak sem sikerült:hármat lőni a Barcának.A Barcát eddig azok a csapatok tudták leginkább zavarba hozni, amelyek letámadtak és már a labdakihozatalt is megnehezítették. Di Francesco pontosan ezzel az utasítással küldte ki a Romát a visszavágóra.
A katalánok ellenfelei 20 perc után rendszeresen belerokkannak ebbe a fociba, de nem a Roma, amely a teljes meccsen át bírta az iramot. Ennek köszönhető a három gól, a Barca kilátástalan játéka és a csoda számba menő továbbjutás.Már a térfelünkön letámadtak minket, ezért nem tudtuk játszani a saját játékunkat. A párharcokat megnyerték, és a lecsorgó labdákat is mindet ők szedték össze.Nekünk maradtak a hosszú passzok" – értékelt a meccs után Valverde, akinek az az egyik nagy erőssége, hogy elemez, kivár, megtalálja az ellenfél gyenge pontját, majd a második félidőben beviszi a halálos döfést.
A Roma ellen azonban ebből semmit nem láttunk, a Barca nem tudott felpörögni, és gyakorlatilag gólhelyzet nélkül hozta le a meccset. „Kizárólag az én felelősségem a kiesés – szögezte le gyorsan. – Tegnap azt mondtam a játékosoknak, hogy játszanak úgy, mintha 0–0 lenne az eredmény, és győzzenek."
Jonathan Wilson a Futballforradalmak című könyvében arról ír, hogy a labdarúgás három komponensből áll:
Kedden este a Barca mindhárom komponensből csődött mondott.
(origo.hu)
Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)
Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)
Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek