Rehabilitálták a lőcsei fehér asszonyt

Kereken 300 évet kellett rá várni, de rehabilitálták Korponayné Géczy Juliannát, más néven a lőcsei fehér asszonyt, akit 1714. szeptember 25-én végeztek ki, mert a vád szerint részt vett a Rákóczy-féle felkelésben.

A szlovákiai Lőcse városa úgy döntött, hogy helyreállítja a történelmi sérelmet és a nemesasszony egyik leszármazottjának, Korponay Zoltánnak átadták az ítéletet visszavonó dokumentumot.

A város szent Jakab temploma előtt az érdeklődők egy drámajátékon keresztül ismerhették meg az asszony történetét. Ezután városházán, melyben már Julianna idejében is a városatyák tanácskoztak, a kései utód átvehette a rehabilitációról szóló levelet.

„A családunk története nagyon régre nyúlik vissza, a Juliannáról szóló információkat és történeteket továbbadjuk. Én már kicsi korom óta tudom, hogy Julianna a rokonom. A családi információk azonban személyes jellegűek, azt gondolom, hogy a környezetemben csak nagyon kevesen tudják, honnan származom” – mondta Korponay Zoltán. Géczy Julianna, más néven Korponay Jánosné Osgyánban (Ožďany) született 1680-ben és Győrben végezték ki 1714. szeptember 25-én.

1709–1710-ben a császáriak által ostromlott Lőcse városában tartózkodott, s intim viszonyban állt Andrássy István kuruc generálissal. Jókai Mór romantikus regényben (A lőcsei fehér asszony) dolgozta fel az asszony életét, s ennek nyomán máig úgy él a köztudatban, mint Lőcse árulója, aki 1710. február 13-án beengedte a császári csapatokat a városba.

Valójában csupán üzeneteket, leveleket közvetített a védők és az ostromló csapatok parancsnoka, Georg Löffelholz altábornagy között, s a város előzetes tárgyalások eredményeképp, szabályos kapituláció útján került a császáriak kezére. Ennek ellenére már az egykorú kuruc propaganda, a Mercurius Veridicus című időszakos hírlap is „egyetlen ledér nőszemély" számlájára írta a város elestét.

A szatmári béke után, 1712 márciusában azzal kereste meg Pálffy Jánost, hogy Rákóczitól származó, új felkelést előkészítő leveleket adtak át neki kézbesítésre. A címzettek (Esterházy Dániel, Ráday Pál, Sréter János stb.) a kuruc szabadságharc vezető tisztségviselői voltak, akik az 1711 utáni konszolidációban is komoly szerepet vállaltak.

Az asszony magukat a leveleket nem adta át, állítása szerint elégette azokat, részben a kurucok bosszújától tartva, részben a mozgalomban érintett édesapja védelmében. Korponayné ezzel az új kuruc szervezkedést csírájában elfojtani igyekvő bécsi udvar és a pozsonyi országgyűlésen éppen a szatmári békepontok betartatásán fáradozó magyar rendek érdekeinek kereszttüzébe került. Miután ellentmondásokba keveredett, bíróság elé állították, kínvallatásnak vetették alá, végül Győr piacterén lefejezték.

Az asszony történetéből Jókai Mór is írt regényt, amely 1885-ben jelent meg. A lőcsei fehér asszony c. regény főhőse, Korponayné Géczy Julianna a valóságban is élő személy volt. Egy 1714-ben, Győrben lefolytatott felségárulási per aktái őrzik a nevét. Egyéb forrásokból kétségtelenül megállapítható, hogy a győri vértanú és a korábbi lőcsei áruló ugyanaz a személy. Ez az azonosság egyben magyarázatul szolgál arra is, mi ragadta meg Jókai fantáziáját a történeti forrásanyagban.

Jókai így vall erről regénye elején: „Hogyan lehet az, hogy egy nő, aki egy csókért odadob egy országot, másszor megint azért az országért odadobja saját ifjú, szép fejét... Hol a megoldás az ég-pokol különbségű ellentmondás között egy nő jellemében?"

Valóban Jókai világába kívánkozó figura, megfejteni való lélektani rejtvény, és szinte kínálja a lehetőséget a fantázia szabad szárnyalásához. S a Rákóczi-szabadságharc – a várostrommal, az árulással, a majtényi fegyverletétellel és az azt követő nemesi összeesküvéssel – történelmileg is izgalmas háttere Géczy Julianna romantikus és drámai sorsának.

krónika.ro