Napfény miatt esett darabokra a kis aszteroida

Először figyeltek meg csillagászok széthulló aszteroidát, amely legkevesebb tíz részre porladt szét.

A P/2013 R3 jelű aszteroida egyike volt annak a számtalan égitestnek, amely a zsúfolt kisbolygóövet népesíti be a Mars és a Jupiter pályája között, az övezet mintegy háromszor távolabb van a Naptól, mint a Föld.

Az Arizonai-sivatagban és a Hawaii szigeteken lévő földi telepítésű teleszkópokkal észlelték először 2013. szeptember 15-én a drámai eseményt, majd sokkal jobban megfigyelhették az Hubble űrteleszkóp segítségével.

"Azután, hogy több száz éve figyeljük a kisbolygóövet - az első kisbolygót 1801-ben fedezték fel -, egy ilyen új dolgot megfigyelni igazán izgalmas dolog" - hangoztatta David Jewitt, a Kalifornia Egyetem csillagásza, a kutatás vezetője.

A felfedezésről írt tanulmányukat a szakemberek az Astrophysical Journal Letters folyóiratban tették közzé.

Több évig tartott

Az aszteroida átmérője valószínűleg minimum 600 méter lehetett, de nem lehetett több ezer méternél, amikor elkezdett szétesni. Széthullása több évig tartott - hangoztatta Jewitt.

A Hubble űrteleszkóp legalább tíz töredékét észlelte - mindegyiket üstökösszerű porcsóvával. A négy legnagyobb darab átmérője 200 méternyi volt.

Az alapján, ahogy szétesett, a szakemberek úgy vélik, hogy az aszteroida nem egy másik égitesttel való összeütközés miatt semmisült meg, darabjai ugyanis lassan távolodnak el egymástól óránként mintegy egy kilométeres sebességgel, és ez nem vall heves ütközésre. Ráadásul a tíz töredék nem egyszerre jelent meg, ahogy az megtörténne egy becsapódás során, hanem hónapokig eltartott a megjelenésük - magyarázta Jewitt.

A szakemberek úgy vélik továbbá, hogy nem a melegedő és elpárolgó belső jég nyomása miatt hullott részekre az aszteroida, mivel 480 millió kilométerre van a Naptól, és ez túlságosan hideg számára ahhoz, hogy ilyen megtörténjen.

Na hagyják a napon aszteroidájukat

Azon a véleményen vannak, hogy a szétesés valószínűleg a napfény elkerülhetetlen hatásának következménye hosszú éveken át, ami az aszteroida forgását lassan növeli mindaddig, amíg az labilis nem lesz és szét nem hasad. Erről a jelenségről, amelyet YORP-effektusnak neveznek, régóta vitáznak a tudósok, de korábban soha nem tudták megbízhatóan megfigyelni.

Amikor napfény éri őket, az égitestek visszatükrözik a hőt a világűrbe. Ha egy égitest tökéletesen gömbölyű, a YORP-effektus nincs hatással strukturális stabilitására. De az aszteroidák szabálytalan formái - gyakran egy óriás burgonyához hasonlítnak - azt jelentik, hogy a napfény visszatükröződik a világűrbe, forgónyomatékkal hat rá, ami pörgéshez vezet. A napfény ezen ereje nagyon nagyon gyenge, de hosszú időt tekintve felpörgetheti a kisbolygókat. Ez lehet az a mód, ahogy sok esetben az aszteroidák meghalnak. Felpörögnek és szétrobbannak - magyarázta Jewitt.

(index.hu)