Jelentősen emelkedett a legnagyobb kriptodevizák árfolyama a dollárhoz képest a Facebook saját kriptovalutája, a libra múlt heti bejelentése óta, jelentette az MTI.
A folyamatot jól mutatja, hogy a legismertebb és legnagyobb kriptopénz, a bitcoin árfolyama 20 százalékkal emelkedett, aminek köszönhetően 2018 márciusa óta először lépte át a 10 ezer dolláros határt. A második és harmadik helyen számontartott ether és ripple 15, illetve 18 százalékot erősödött múlt héten, ezzel 2018 augusztusa, illetve szeptembere óta a legmagasabb szintre értek.
Craig Erlam, az Oanda amerikai online devizakereskedési brókercég elemzője rámutatott, hogy a libra elindításának bejelentését övező nagy nyilvánosság a Facebook pénze által kínált legitimitással ötvözve természetszerűleg fellelkesítette a kriptopénzek iránt érdeklődőket. A múlt tapasztalatai azt mutatják, hogy amikor ilyesmi történik, a válaszreakció nem szokott normális lenni – tette hozzá.
A Facebook célja, hogy nagyjából 1,7 milliárd, hagyományos banki és pénzügyi szolgáltatásokhoz hozzá nem férő embert fizetési lehetőségekhez juttassa a librával, ehhez 2020 elején elindítják a Calibra alkalmazást, amivel igénybe lehet majd venni a Facebook fizetési módját. A libra a többi kriptopénzhez hasonlóan blokklánc technológiára épül, ám míg a bitcoin teljesen decentralizált, a librát 28 partnervállalat együtt menedzseli, árfolyama számos devizához és más eszközhöz kötött lesz.
(index.hu)
ÚJ HITEL MINDENKINEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
ÚJ HITEL MINDENKINEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek