Tavaly szexuális botrány miatt nem ítélte oda a legrangosabb irodalmi elismerést a Svéd Akadémia.
Két irodalmi Nobel-díjat ad át az idén a Svéd Akadémia – írta a svéd Dagens Nyheter híre alapján a The Guardian.
Az akadémia tavaly nem osztotta ki az irodalmi élet legnagyobb elismerését, miután a nyertesről döntő intézmény szexuális zaklatási botrány rázta meg. Legutóbb 1943-ban – és az 1901 óta odaítélt elismerés történetében mindössze hétszer – fordult elő, hogy nem osztották ki a díjat. Az 1786 óta működő Svéd Akadémiát alapjaiban rázta meg, hogy Katarina Frostenson költőt, a 18 tagú testület egyik tagját és férjét, Jean-Claude Arnault-t súlyos vádak érték. A botrányok nyomán különböző okokból az akadémia hat tagja visszalépett, ketten pedig már régebben inaktívvá váltak.
Jean-Claude Arnault-t októberben nemi erőszak miatt börtönbüntetésre ítélték.
Az intézet hivatalosan nem erősítette meg a hírt, de a svéd lap úgy tudja, hogy a háttérben már eldöntötték, hogy idén a 2018-as és a 2019-es díjat is odaítélik.
A kilencmillió svéd koronával járó díjat – amelyet 2002-ben a magyar Kertész Imre kapott meg – utoljára Kazuo Ishigurónak ítélték oda 2017-ben.
(hvg.hu)
ÚJ HITEL MINDENKINEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
ÚJ HITEL MINDENKINEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek