Karikó Katalin: Nálunk a férjem hozta a legtöbb áldozatot

Rengeteget köszönhet férjének Karikó Katalin, hiszen ő tette lehetővé számára, hogy valóra válthatta kutatói terveit. A munka ugyanakkor áldozatot követelt tőle is, a családjától távolt töltött sok idő árán születhetett meg a koronavírus elleni Pfizer-BioNtech vakcina, amellyel sok százmillió emberen segített. A Széchenyi-díjjal és a Közmédia Év Embere Díjjal kitüntetett kutatóbiológus, biokémikus, a szintetikus mRNS alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója életének fontos fordulópontjairól Sipos Szilviának mesélt az M5 kulturális csatornán vasárnap este az Ez itt a kérdés portré című műsorban.

Karikó Katalin kutatóbiológus, biokémikus élete Kisújszállásról indult. Egy vályogházban nőtt fel, ahol tévé és hűtő sem volt, volt viszont optimizmus és derű édesapja révén, amelyet örökölt is tőle. Erre a pozitív szemléletmódra és kitartásra szüksége is volt, hiszen az élet sokszor gördített elé akadályt. 1985-ben elbocsátották Szegedről, ezután a philadelphiai Temple Egyetemen sikerült állást szereznie, ám az Amerikai Egyesült Államokban sem volt egyszerű a helyzete, 1988-ban még kitoloncolással is megfenyegették.

„Kaptam egy állásajánlatot egy másik egyetemtől, ám a philadelphiai főnök, mikor ezt megtudta, választás elé állított: vagy itt maradok, vagy megyek haza, sőt még azt is elintézte, hogy visszavonja ajánlatát a Johns Hopkins Egyetem. Nagyon nehéz helyzetben voltam állás nélkül, ráadásul az idézést is megkaptuk a kitoloncolásra, ám ekkor eszembe jutott, hogy vannak ellenlábasai a főnökömnek is, akiknél jelentkeztem és ők felvettek” – mesélte Sipos Szilviának az Ez itt a kérdés portré című műsorban. Így tehát három év után otthagyta a philadelphiai labort, és Washingtonba került. 1989-ben tért vissza Philadelphiába, ahol a Pennsylvaniai Egyetemen folytatta kutatásait, 2013-ig.

„Mindvégig kitartottam az RNS kutatás mellett. Mindig hittem abban, hogy embereken segíthet majd az, amin dolgozunk, szerencsére mindig jöttek a kutatásban olyan sikerek, amelyek megerősítették a hitemet" - árulta el a hosszú évek kitartó kutatásáról Karikó Katalin. Tisztában van azzal is, hogy férje nélkül munkájában nem tudott volna ilyen sikeres lenni. „Nálunk a férjem hozta a legtöbb áldozatot, értem és a lányomért is. Sokszor dolgoztam a laborban késő estig, sőt volt, hogy otthon és a hétvégéken is a kísérleteket terveztem. Ez sok időt igényelt és ő sosem panaszkodott, akkor sem, ha helyettem főzött,  vagy ha vele javíttattam a műszereimet"- mesélte, bár a munka részéről is áldozattal járt, főként az a döntés, hogy Németországba utazik.

„Japán kollégámmal családjainkat hátrahagyva elmentünk Németországba, ami nagyon nehéz döntés volt, de úgy éreztem, küldetésünk van, méghozzá az, hogy elérjük, az RNS bekerüljön egy betegbe. Muramatsu két és fél év után hazament, de én maradtam, mert meg akartam várni, hogy legyen legalább egy ember, akinek hasznára válik, amit felfedeztünk” – mesélte arról az időről, amikor 2013-ban japán kollégájával, Hiromi Muramatsuval elhatározták, hogy egy klinikai programmal is rendelkező cégnél folytatják munkájukat, ahol az mRNS-terápia megvalósításán dolgozhatnak.

Ilyen jelentős életút és felfedezés után Karikó Katalin továbbra is szerényen él és gondolkodik magáról, még a Nobel-díj küszöbén is arra a legbüszkébb, hogy kutató maradt. „Kutató maradok mindörökké, minden pénzt, amit kapok oktatásra, tudományra költök majd, hogy segítsem azt, ami engem is segített” – szögezte le az Ez itt a kérdés portréban Karikó Katalin, a Közmédia Év Embere Díjazottja, aki folytatva munkáját annak módját keresi, hogy miként tud segíteni a neurodegeneratív betegségben szenvedőknek.