Felejtse el a hormonokat, az agyuk őrjíti meg a kamaszokat!

A kamaszkor során átépíti magát az agy, de megéri kivárni, míg újra beszámítható lesz.

Drámáznak, kiszámíthatatlanok, folyton megsértődnek, függetlenek akarnak lenni, de mégis elvárják a gondoskodást. A kamaszkort számos tévhit lengi körül, az egyik legerősebb talán az, hogy beindulnak a hormonok, és emiatt őrülnek meg a korábban kedves, bújós gyerekek. Csakhogy ez nem igaz. Bár tényleg megnő a hormontermelés, és mint egy karmester intésére, emiatt látványos testi változások veszik kezdetüket, a felnőtté válás felé vezető igazán meghatározó események valójában az agyban történnek. Egészen konkrétan az agy a kamaszkor több mint tíz éve során gyakorlatilag átépíti, áthuzalozza önmagát.

A 24 az új 18

Jól olvasta, szintén tévhit, hogy a kamaszkor csak a tizenéveseket jelenti. Bár a jog a legtöbb országban a 18. életévnél állapítja meg a felnőttkor kezdetét, a biológiai és az általa befolyásolt pszichés valóságunk mást mutat. Az elmúlt évszázad életmódbeli és társadalmi változásai miatt ugyanis a nyugati országokban ez az életszakasz mindkét irányba kitolódott.

A lányok ma már 12-13 évesen elkezdenek menstruálni, azaz átlagosan négy évvel hamarabb, mint 150 évvel ezelőtt. Ha a kamaszkor másik végét nézzük, sokak bölcsességfoga ki sem nő 25 éves kora előtt, az agy érése pedig szintén folytatódik a húszas években, sőt egyre hatékonyabban dolgozik. A fiatalok ráadásul tovább járnak iskolába, később házasodnak és vállalnak gyereket.

Susan Sawyer, a Melbourne-i Egyetem kutatója szerint, bár egy 18 éves embernek már felnőtt jogi státusza van, a felnőtt szerepek és kötelezettségek csak később épülnek be, ezért érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy a kamaszkor felső határát 24 éves korra emeljük. Pláne, hogy ez az agy érését is hűebben tükrözné.

Na de, mi történik a kamaszok agyában?!

Az agy kamaszkori változásai tényleg egy építkezésre hasonlítanak, írja Daniel Siegel klinikai pszichiáter és agykutató Okostojás című könyvében. Úgy kell elképzelni, mintha az adott területre kirakták volna az átépítés táblát: csak részlegesen, megbízhatatlanul működik.

Gyorsan letudva a dolog neurobiológiai alapjait, a lényeg, hogy kamaszkorban az agyi idegsejtek nyúlványainak minősége megváltozik. Ezek a nyúlványok biztosítják az információáramlást, és ahogy a kapcsolataik száma és vastagsága nő, úgy gyarapodik a fehérállomány. Ez két lépésben megy végbe:

1. Az áthuzalozás, avagy szinaptikus metszés során a gyakran használt kapcsolatok megerősödnek, a ritkán használtak pedig elhalnak. Emiatt szokták például hangsúlyozni, hogy a tehetséggondozást minél hamarabb, már gyerekkorban el kell kezdeni.
2. A mielinizáció azt jelenti, hogy megvastagodik az idegeket borító, fehér színű, zsírban gazdag mielinhüvely. Ez az a szigetelés, ami sokszorosára gyorsítja az idegsejtek közti kommunikációt.

Így egy olyan hálózati rendszer jön létre, amely a már megszerzett tudás gyors és biztos elérését teszi lehetővé. Például autóvezetés közben tudunk mérlegelni, a megfelelő rutinokhoz nyúlni és azokat variálni, hogy elkerüljünk egy lehetséges veszélyes helyzetet – mindezt a másodperc töredéke alatt.

Ahol az öntudat születik

Siegel egyébként egy szupertaláló kézmodellel illusztrálja az agy felépítését. A kétperces videót megnézve egy életre megjegyezhetjük, mi hol van, és mit irányít:  

A témánk számára érdekes egyik agyi terület a limbikus rendszer, amely a primér érzelmi válaszainkért felelős. A másik az agykéreg, amelynek a tudatos gondolkodásunkat köszönhetjük, vele tudunk mérlegelni, emlékezni, pihenni és töprengeni a történteken.

Az agykéreg elülső, homlokunk mögötti része, a prefrontális kéreg pedig az a terület, ahol a legdrámaibb változások mennek végbe. Itt dolgozik az agy a belső mentális folyamatainkon (mint például a kritikus vagy absztrakt gondolkodás, a döntéshozatal) és a társas folyamatokon (például az empátia vagy az erkölcsös viselkedés). És ami a legfontosabb, ez a terület hangolja össze az agy különböző részeinek működését, a testünk jelzéseit és a külvilágból, az embertársainktól származó jeleket – így születik meg a prefrontális kéregben az öntudat.

Bulizik az agy, bulizik a kamasz

A pubertáskorban elszabaduló hormonok olyan hatással vannak a limbikus rendszerre (tudjuk, ahol az érzelmek, impulzusok laknak), mintha felcsavarnák a hangerőt, és tövig nyomnák a gázpedált. Azért is olyan emlékezetesek és intenzívek a kamaszkori élményeink, mert a kontrollálatlan limbikus rendszer bulizik, és emiatt sokkal erőteljesebben éljük meg az érzelmeinket: a haragot, a szomorúságot, az agressziót, a nemi vágyat és az izgalmakat.

via GIPHY

Az az aránytalan helyzet áll ugyanis elő, hogy míg a gyerek limbikus rendszere már teljesen fejlett és túlpörög, az önuralomért és józan ítélőképességért felelős prefrontális kéreg még éppen csak elkezdett dolgozni magán. Így aztán nem, vagy sokkal nehezebben tudja szabályozni, monitorozni az érzelmeket és az impulzusokat. Tehát kitör a káosz.

A kamasz hangulatingadozásai kiszámíthatatlanok, az egyik pillanatban megbízhatóan el tud végezni valamit, a másikban gyámoltalan kisgyerek, aztán megsértődik, vagy poénból valami érthetetlenül veszélyes, kockázatos dolgot próbál ki. Amikor például olyan esetekről hallunk, hogy egy kamasz bajba került, és ahelyett, hogy segítséget kért volna, elbujdosott vagy valami még nagyobb hülyeséget csinált, arról van szó, hogy a limbikus rendszerből érkező stressz és félelem üzenete a masszívan kiépített kapcsolatok hiányában még nem tud összekapcsolódni a prefrontális kéreg higgadtságot biztosító, helyzetértékelő régióival, és marad az ösztönös „fuss vagy támadj” reakció.

Az az ellenállhatatlan orosz rulett...

Apropó kockázat. A statisztikák azt a szomorú képet mutatják, hogy bár a kamaszkor a legegészségesebb időszak az életünkben, mégis ekkor a legmagasabb a gyermekkori halálozás száma, felnőtt szemmel többnyire ostoba balesetek miatt. Ennek oka, hogy kamaszkorban tetőzik a boldogsághormonként emlegetett dopamin termelése, és emiatt megnő a jutalom iránti vágyunk. Ez egy olyan vegyület, aminek segítségével az idegsejtek kommunikálnak egymással, csakhogy a dopamin kifejezetten a jutalmakra specializálta magát, ami felturbózza az élet élvezetét.

via GIPHY

A jutalom iránti felfokozott vágy miatt a kamaszok folyton az újdonságot keresik és impulzívak lesznek, gyakran azonnal, mérlegelés nélkül cselekednek. Emellett elkezdenek hiperracionálisan gondolkodni, azaz csak a tényeket nézik, nem figyelnek a tágabb kontextusra. A tanulmányok azt mutatják, hogy a kamaszok tisztában vannak a tetteik kockázataival, de számukra egyszerűen többet nyom a latban az izgalom és a potenciális haszon.

Ahogy az orosz rulettben, írja Siegel, mikor egy pisztoly tárában csak egy golyó van. Hatból öt esetben megnyerhetjük a főnyereményt, de ha pont azt az egyet fogjuk ki, akkor nekünk annyi. Míg a kamasz egy ilyen esetben valószínűségszámításba kezd, és ennek során az előnyöket hangsúlyozza, a felnőtt mérlegel, és mivel neki kedvesebb az élete, mint a potenciális főnyeremény, kihagyja a lövéspróbát.

Íme, az identitás kohója

Ahogy a prefrontális kéreg munkálatai elérnek a célegyenesbe, és fokozatosan átvesz bizonyos feladatokat a limbikus rendszertől, a kamasz például egyre többször képes önuralmat gyakorolni. Ezzel párhuzamosan válik egyre egyértelműbbé a külvilág számára is, hogy egy új személyiség születik. Ez eleinte talán csak abban mérhető, hogy az indulatos kamaszok egyre nyugodtabbak, és 18 éves korukra egészen elviselhetővé válnak. Vagy abban, hogy a gyerekkori önmagukhoz képest mennyivel empatikusabbak, képesek hosszabb távon emlékezni és kevésbé egocentrikusan gondolkodni: nézőpontot váltani, különböző szempontokból érvelni, egyre körültekintőbben tervezni.

A prefrontális kéregben szunnyadó öntudat fejlődésének legszebb, már-már filozófiai magasságokat ostromló jele viszont mégis az, hogy kialakul a metakogníció, azaz a gondolkodás a gondolkodásról, amikor az ember önmagáról és a világban betöltött helyéről töpreng. Ki vagyok én? Mit gondolok magamról? És másokról? Mi értékes számomra, és mi nem? Miért? Melyik nemhez vonzódom? Mit akarok az élettől?

Ez a reflektív formálódás aztán nem áll meg a kamaszkor végén, hanem a szerepeink, életszituációink sokfélesége miatt végigkísér bennünket az életünk folyamán – ha nem is ilyen drasztikus tempóban és váltásokkal.

(hvg.hu)