A sofőrök dolgát több alkalmazás is segíti, ám azok, akik tömegközlekednek, már nem igazán mondhatják ezt el magukról. A Google úgy döntött, ideje változtatni ezen.
A Maps és a Waze után egy harmadik, szintén a közlekedők dolgát segítő új alkalmazás fejlesztésébe kezdtek a Google-nél. A Pigeon Transit fontos jellemzője, hogy nem az autósoknak készül, az app a metrót, vagyis a tömegközlekedést választóknak lehet nagy segítség.
A Pigeon Transit a Maps és Waze legjobb funkcióit egyesíti, így nem csak jelzi, ha egy metrójárat nem jár, a közösség révén a felhasználók arról is értesülhetnek, mi lehet a szolgáltatáskiesés oka. A fejlesztés azért is szólhat nagyot, mert a benne megjelenő információk első kézből, az utazóközönségtől származnak.
A Google a közösség elvét szem előtt tartva fejleszti a programot, amely már most, kezdetleges állapotában is remekül működik. Sőt, nem csak jelzésekre jó, arra is alkalmas, hogy valaki rövidebb útvonalat ajánljon a másiknak, szóljon, ha egy aluljárót lezártak. A programban fotó is megosztható, menetjegy ugyanakkor nem váltható vele.
Az alkalmazás ötlete a Google házon belüli csapatától, az Area 120-tól származik. A projekt felelősei tavaly óta dolgoznak a szoftveren. A munka kísérleti jelleggel indult, New Yorkban, ahol igen gyakori, hogy egy metrójárat késik, kiesik a forgalomból. A csapat ezt megelégelve olyan alkalmazáson kezdett dolgozni, amely a késést és a menetrendet is képes megjeleníteni. Az appból egy tesztverziót már kiadtak, az pedig annyira bejött a felhasználóknak, hogy a csapat úgy döntött: rendes,
tömegközlekedőket segítő appot csinál belőle.
A Google tájékoztatása szerint a Pigeonnal való munka nemrég új szakaszba lépett, New York után ugyanis újabb amerikai nagyvárosokat vonnak be a tesztelésébe – de egyelőre iOS-en és csak az Egyesült Államokban. Azt, hogy máshol mikor lesz kipróbálható, még nem tudni.
(hvg.hu)
ÚJ HITEL MINDENKINEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
ÚJ HITEL MINDENKINEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek