Az orosz védelmi minisztérium közlése alapján a hadihajó egy viharban süllyedt el vontatás közben.
A „Moszkva” cirkáló, amely megsérült egy lőszerrobbanásban, vontatás közben süllyedt el – jelentette be az orosz védelmi minisztérium a RIA Novosztyi szerint. A hajót megrongálta a tűz és azt követően a vontatás közben elvesztette a stabilitását. „A viharos tengeri körülmények között a hajó elsüllyedt” – közölte a tárca.
Április 14-én éjjel a védelmi minisztérium arról számolt be, hogy a Moszkva cirkálón tűz ütött ki, melynek következtében a lőszerek felrobbantak. A legénységet teljes mértékben evakuálták. Ugyanakkor a fő rakétafegyverzet nem sérült meg, a tűz keletkezési helyét lokalizálták, és a hajó úszóképes maradt.
Mint korábban beszámoltunk róla, ellentétes információk keringtek a Moszkváról, az oroszok, mint fentebb is azt állítják, hogy tűz ütött ki a hajón, míg az ukrán fél arról beszélt, hogy ők lőtték ki a cirkálót. Korábban Makszim Marcsenko, Ukrajna odesszai régiójának kormányzója azt állította, hogy az ukrán fegyveres erők Neptun rakétákkal találták el a cirkálót, mint írta, „a Moszkva pontosan oda ment, ahova a Kígyó-szigeti határőrök küldték” – utalva a háború első napjának emlékezetes történetére.
(hvg.hu)
Brown Jó nap, Jelenleg Párizsban, Franciaországban vagyok, és azt szeretném ajánlani mindenkinek, (...)
Komoly és megbízható ajánlat Szia, nehéz anyagi helyzetben van? Sürgősen pénzre van szüksége projektjei (...)
Megfizethető hitel ajánlat Nehéz anyagi helyzetbe került, és nem tudja, hová forduljon, mert a bank valamilyen okból (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek