A popsztár közel egymillió fonttal fizetett több adót a brit költségvetésbe, mint a kereskedelmi óriások. Bár kevesebbet keresett a zenélésből, mint amennyi a két nagy cég profitja volt, a befizetett adója mégis több lett, mint amit a két multi fizetett.
Ed Sheeran 5,29 millió fontot adózott, ami több, mint az Amazon 4,5 milliós vagy a Starbucks 3,3 milliós befizetése. A Starbucks azzal védekezik, hogy leányvállalatai együttesen valójában több adót fizettek be, mint a brit cég (a Starbucks Coffee Company Limited), csupán a nehezen átlátható cégszerkezet téveszthette meg a közvéleményt.
Ed Sheeran 2017-ben több, mint 27 millió fontos profitra tett szert, míg a Starbucks 162 milliós profitot szerzett.
A zenész korábbi interjúkban egyébként bevallotta, hogy a pénzt gyorsan elkölti
és nem tartja túl fontos dolgonak az életben.
A 27 éves zenész egyébként majdnem kétszer annyi idős, mint a Facebook, de az Amazonnál is idősebb, így lehet, hogy egyszerűen csupán felelősségteljesebben gondolkodik már a közteherviselésről. Ed Sheeran ismert jótékonykodásairól is, de ezúttal a brit költségvetést is jelentős összeggel támogatta.
Eközben például a Facebook 1,3 milliárd fontos brit bevételéből csupán 15,8 milliót adózott. A végső, további kedvezmények után figyelembe vett adófizetésük pedig az összes brit bevételük alig egy százaléka volt.
Mindez nem meglepő, hiszen a globális multinacionális vállalatok sok esetben igyekeznek elkerülni az adózást. Tavaly Magyarországon elsőként a Makronóm számolt be arról, hogy a Google és a Facebook már a NAV szégyenlistájára is felkerült.
(mandiner.hu)
ÚJ HITEL MINDENKINEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
ÚJ HITEL MINDENKINEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek