Két amerikai tudós, Paul R. Milgrom és Robert B. Wilson kapta meg a közgazdasági Nobel-emlékdíjat, többek között az új aukciós formátumok kifejlesztésért, írja az NBC.
A közgazdasági Nobel-emlékdíj nem tartozik a Nobel-díjak közé: a díjat a svéd jegybank alapította 1968-ban a gazdasági szférában lévő jelentős eredmények kitüntetésére. A jutalmat, ami idén 10 millió svéd korona (több mint 342 millió forint), a Svéd Királyi Tudományos Akadémia ítéli oda minden évben.
„Felfedezéseik világszerte segítették az eladókat, a vevőket és az adófizetőket egyaránt”
– áll az akadémiai közleményben az idei díjazottak kapcsán. Paul R. Milgrom és Robert B. Wilson az akadémia főtitkára, Göran Hansson szerint a két amerikai tudós a díjat elsősorban az aukciós elmélet fejlesztéséért, illetve az új aukciós formátumok kifejlesztéséért kapta.
Kattintson ide a legfrissebb hírekért
Magukat a Nobel-díjakat egyébként múlt héten osztották ki hétfő és péntek között: az orvosi Nobel-díj a hepatitis C felfedezéséért, a fizikai a fekete lyukak vizsgálatáért, a kémiai a genetikus ollóért járt. Az irodalmi Nobelt Louise Glück, a békedíjat pedig a Világélelmezési Program kapta.
(telex.hu)
Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)
Patricia Kingsman A nevem Patricia Kingsman, 2025 új legális hitelezője vagyunk, és szeretnénk segíteni minden (...)
hogy naponta maximum 1000 dollárt vegyek ki maximum 20 napig Az ATM-kártyámat már beprogramoztam, és üresen kaptam, hogy naponta maximum 1000 dollárt (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek