A társházigazda spanyol válogatott gól nélküli döntetlent játszott a svéd csapattal a részben budapesti és bukaresti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság E csoportjának hétfő késő esti mérkőzésén, Sevillában.
Ezzel együtt is az északi gárda járt közelebb a találathoz az első játékrészben: egy váratlan helyzet végén hazai kapufán csattant a labda. A spanyol fölényt jól mutatja, hogy az első félidőben három hazai labdarúgó is több passzt adott, mint a teljes svéd válogatott (59).- a Maszol.ro portálrólA hazaiak kezdőcsapatában helyet kapott a 18 esztendős Pedri, aki minden idők legfiatalabb spanyol Eb-szereplő futballistája lett.
Komoly spanyol fölénnyel indult a találkozó, mezőnyben és helyzetekben is messze ellenfelük fölé kerekedtek az ibériaiak, míg a skandinávok jószerével csak kirúgások és a rivális labdaeladásai után jutottak hozzá a játékszerhez. Lehetőségeikkel azonban nem tudtak élni a szünetig a háromszoros Eb-győztes spanyolok, a svédeknek pedig a pontszerzés reményében a biztonság volt az elsődleges szempontjuk a játékszervezésnél.
A nagy melegben zajló találkozó igazán sportszerű volt: a második félidő elején 29 fokot mutattak a hőmérők, mikor svéd időhúzás miatt megszületett a találkozó egyetlen sárga lapja. A folytatásban is számos helyzetet eredményezett a spanyol dominancia, ennek ellenére gól nem esett az andalúz éjszakában, így megszületett az Európa-bajnokság első 0–0-s döntetlenje.
(maszol.ro)
Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)
Patricia Kingsman A nevem Patricia Kingsman, 2025 új legális hitelezője vagyunk, és szeretnénk segíteni minden (...)
hogy naponta maximum 1000 dollárt vegyek ki maximum 20 napig Az ATM-kártyámat már beprogramoztam, és üresen kaptam, hogy naponta maximum 1000 dollárt (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek