75 éves a Rolling Stones elpusztíthatatlan gitárosa

A rosszfiúkból álló zenekaron belül neki jutott a „legrosszabb fiú” szerepe. Igyekezett ennek megfelelni, és sok önveszélyes őrültséget csinált életében, ráadásul ő kezdett a legkésőbb szelídülni a Rolling Stones tagjai közül. Ma is kemény hangon nyilatkozik, provokál mindenkit. Emellett szép csendben igazi nagy művésze a hangszerének, csak erről kevesebbet beszél, mint a drogokról. Sőt dalszerzőként is a világ legjobbjai között van, valószínűleg már Keith Richards és Mick Jagger sem emlékeznek rá, hogy melyik ötlet kié volt. Mivel ő adja elő, és Mick Jagger nagyon meggyőzően tud interjút adni, a külvilág hajlamosabb hozzá kötni a Rolling Stones számait, pedig a kicsit flúgosnak elkönyvelt Keith Richardsnak is hatalmas szerepe volt a megszületésükben.

Szokás azzal viccelődni, hogy milyen egyformára öregedtek meg a Rolling Stones tagjai, de ebben nincsen semmi furcsa, hiszen ugyanazok a dílereik és ugyanazok az orvosaik. Ez a legrégebben aktív rockzenekar a világon, kezdettől az imázsukhoz tartozott, hogy ők az álságos erkölcsöt tagadó rosszfiúk, akik nem csak a színpadról hirdetik, hogy „sex and drugs and rock 'n' roll”. Ha csak a fele igaz a róluk keringő legendáknak, akkor is már régen meg kellett volna halniuk. Ehhez képest a Rolling Stones egy stadionkoncerteket adó, új számokat is író rockzenekar két 75, egy 71 és egy 77 éves taggal. Nagyon jó orvosi stábnak kell itt háttérben lennie. Meddig lehet ezt még folytatni? Keith Richards azt mondta, hogy ha már tolószékben kell a színpadra betolni, ő még akkor is gitározni fog. Nemrég mindenfelé hír volt a sajtóban, hogy egy interjúban beszélt róla, hogy körülbelül egy éve minimálisra csökkentette az alkoholfogyasztását. „Eleinte furcsa volt józanon fellépni, de meg lehet szokni.” Keith Richard már régóta nagy művésze annak, hogy odadobjon egy mondatot, amire ráharap a sajtó. Mick Jagger az okos, Keith Richards a vad, ezt így szépen leosztották egymás között. A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy 1962 óta nem volt olyan koncert, ami azért maradt volna el, mert Keith Richards nem volt olyan állapotban, hogy színpadra tudjon lépni. Ha pedig színpadra állt, akkor a gitárjátékára sem volt panasz. Pedig mennyi botrányos eset történt a szórakoztatóiparban. Mondjuk a sajtótájékoztatókat már nem tartotta olyan fontos eseménynek, hogy azokon ne lehetne részegen megjelenni, aztán provokálni az újságírókat. Keith Richards mindig minden botrányból jól jött ki. Tényleg valóságos művésze a média kezelésének, ha nem a világ egyik legnagyobb rockzenésze lenne, akkor elmehetett volna PR-gurunak.

Dartford egy nyolcvanötezer lakosú város London közelében, leghíresebb szülötte Margaret Thatcher (1925–2013) lenne, aki tizenegy éven át volt Nagy-Britannia miniszterelnöke, ha nem ugyanitt születnek meg Mick Jagger és Keith Richards 1943-ban. Nekik az életük elején mindjárt szükségük volt némi szerencsére, hogy túléljék a német bombázásokat. Aztán általános iskolai osztálytársak voltak, és együtt énekeltek a templomi kórusban. Egy darabig nem találkoztak, míg aztán 1961. október 17-én reggel ugyanazzal a vonattal készültek Londonba utazni és összefutottak a dartfordi vasútállomáson. Vannak a rockzenében ilyen történelmi találkozások, például 1965. július 8-án Jim Morrison és Ray Manzarek, akik ismerősök voltak, de egy ideje nem látták egymást, véletlenül összefutottak egy tengerparti strandon. 1961 októberében azon a vasútállomáson Keith Richardsnál egy gitár volt, Mick Jagger hóna alatt pedig Muddy Waters és Chuck Berry lemezei. Hamar kiderült, hogy ugyanabba az irányba tájékozódnak. Amikor Mick Jagger megtudta, hogy Brian Jones (1942–1969) rhythm and blues együttest akar alapítani, akkor szólt Keith Richardsnak is. A Muddy Waters egyik számáról elnevezett Rolling Stones 1962 júliusában adta az első koncertjét, 1963 januárjában kialakult egy stabil felállás. Nyáron már kislemezük volt, 1964 tavaszán nagylemezük.Közben egyfolytában koncerteztek, minden tag abbahagyta az egyéb elfoglaltságait. Olyan elementáris erővel adták elő a klasszikus blues-okat, hogy erre nagyon vevő volt a fiatal közönség, számukra az egész teljesen újdonság volt.

Andrew Loog Oldham még húszéves sem volt, amikor menedzselni kezdte a Rolling Stonest, hatalmas lendülettel vitte sikerre. Ekkoriban Brian Jones volt az együttes vezetője, aki jobb zenész volt bármelyik másik tagnál, minden keze ügyébe eső hangszert meg tudott szólaltatni. Az ő nagyon határozott elképzelései szerint nyúltak a blues műfajának már bevált számaihoz, viszont egy idő után kiderült a próbák és stúdiómunka közben, hogy saját számokat is tudnak írni. Vagy Brian Jones irányításával az egész csapat, vagy pedig Mick Jagger és Keith Richards kettesben. Nem úgy, hogy egyikük a szöveget és másikuk a zenét, hanem zenei és szövegötletekkel bombázták egymást. Elképesztő mértékben voltak képesek egymásra hangolódni, az idők során több száz számot írtak ennek a kreatív pingpongnak a segítségével. Később volt olyan, hogy éppen nem voltak beszélő viszonyban egymással, de a szerződésben vállalt kötelezettségeket teljesíteni kellett. Koncertturnén voltak, napközben meg úgy írták az új számokat, hogy a szobapincérrel cetliket küldözgettek egymás szállodai szobájába. Mindegyikük kezében gitár volt (Mick Jagger a koncerteken a mai napig szokott gitározni), igyekeztek továbbvinni, fejleszteni, ami a cetlin volt. Ha összejött valami, akkor jöhetett a postásnak használt szobapincér.

A Rolling Stones sorsának alakulásában két nő is fontos szerepet játszott: Marianne Faithfull és Anita Pallenberg. Andrew Loog Oldham fedezte fel a bárokban éneklő, tizennyolc éves Marianne Faithfullt, aki hamarosan Mick Jagger barátnője lett. A szerzőpáros működését eredetileg nem a Rolling Stones indította be, hanem Mick Jagger szeretett volna jó számokat a barátnőjének, ebben kérte Keith Richards segítségét. Andrew Loog Oldham tudta, hogy nem lehet örökké blues klasszikusokat játszani, ráadásul üzletemberként kiváló megoldásnak tartotta, hogy a zenekar tagjai írjanak számokat, ne kelljen kifelé jogdíjakat fizetni valakinek. Állítólag volt olyan is, hogy egyszerűen bezárta a húzódozó Mick Jaggert és Keith Richardst egy szobába, hogy azonnal írjanak egy dalt. Ez a két ember olyan kreatív együtt, hogy nemsokára dörömböltek az ajtón: a dal készen van, most már hazamennének. Andrew Loog Oldham megérezte, hogy egy John Lennon–Paul McCartney súlycsoportjához tartozó szerzőpárosba botlott, és egy új Beatlest tud csinálni a Rolling Stonesból. A Beatles ekkorra már befutott és Andrew Loog Oldham úgy próbálta a piacon pozícionálni, hogy ez az új csapat egy anti-Beatles.Persze a Beatles elsöprő sikere sem a semmiből jött, nagyon határozottan dolgozott rajta egy menedzser, Brian Epstein. Ő olyanra igyekezett fazonírozni a csapatot, hogy a tizenéveseket az új zenétől féltő szülők számára is elfogadható jófiúknak tűnjenek az elegáns egyenöltönyükben, gombafrizurával. A kiöltött nyelv mint logó csak a hetvenes évek elején jelent meg a Rolling Stones dolgain, de már korábban is erre a gesztusra építették az imázsukat. Ők lettek a rosszfiúk,akik furcsa ruhákat hordanak, vadul viselkednek a színpadon és provokatív dolgokat mondanak az interjúkban. Andrew Loog Oldham ötleteire vevő volt a csapat, nem állt messze tőlük a lázadás és a vagányság. Csak egy jófiú keveredett a rosszfiúk közé. Charlie Watts jazz zenész, aki anyagi okokból dobolt egy bluest játszó együttesben, itt nézték ki maguknak a Rolling Stones tagjai, amikor dobost kerestek. Charlie Watts olyan arcot tud vágni néha, mint aki 1963 óta egyfolytában csodálkozik, hogy került ő ide. A Rolling Stones nyert vele egy kiváló dobost, Charlie Watts pedig az így szerzett hírnevének köszönhetően kiváló jazz-zenészeket gyűjthetett maga köré egy-egy projektjéhez, már a tizedik jazz lemezénél tart, miközben egy szelíd, rendíthetetlen figura a Rolling Stones viharos történetében.

1965-ben a Rolling Stones még mindig az volt, aminek Brian Jones megálmodta: aktuális zeneként, minden nosztalgia nélkül játszott bluest. Kiváló hangszeresei és karizmatikus, a színpadi egyéniségét egyre jobban megtaláló frontembere volt. Az egészet csak színesítette, hogy a gitáros és az énekes a stílusba illeszkedő saját számokat is írtak. Turné közben voltak valahol, a szállodai ágyán fekve Keith Richards riffeket próbálgatott a gitárján, forgott a magnó, hátha születik valami használható. Keith Richards vérbeli legendagyáros: akár így volt, akár nem, a történet nagyszerű. Gitározgatás közben elaludt, a másnap visszahallgatott szalagon főleg horkolás volt, viszont az elején akadt egy használható téma. 1965-ben a Satisfaction végigsöpört a világon. Ez eldöntötte a Rolling Stones további sorsát: ez egy rockzenekar, amelynek a számait Mick Jagger és Keith Richards írják.Minden rocksztár meggyűlöli előbb-utóbb az örökzöldjeit, sokan mondták már, hogy felvágják az ereiket, ha nekik ezt vagy azt a számot tízezredszer is el kell énekelniük. Mick Jagger is sokszor megtagadta a Satisfaction-t, de egy remekmű erősebb annál, mint aki létrehozta, neki az a sorsa, hogy szolgálja a teremtményét. Végül is azért éri meg egy rocksztár a hetvenötöt, hogy legyen olyan bölcs, be tudja látni, hogy nincsen Rolling Stones koncert Satisfaction nélkül.

Brian Jones szerepe kérdésessé vált abban a fajta jövőben, amit Andrew Loog Oldham vetített a Rolling Stones elé, de ez lassan vált világossá. Szőke hajával, ártatlan arcával olyan volt, mint egy angyal, miközben neki voltak a legnagyobb botrányai, úgyhogy jól beleillett az imázsba. A stúdiófelvételeken még mindig tisztelték a többiek, hallgattak a szavára, ötletei hasznosak voltak. A multiinstrumentalista Brian Jones különleges hangszerekkel abba az irányba vitte a Rolling Stones hangzását, amit ma világzenének nevezünk. A hatvanas évek kavargásához képest lanyhának tűnhet mai zenei élet, pedig ma is sok érdekesség tűnik fel, csak újdonsággal nehéz előállni és óriási a médiazaj. Anélkül, hogy rázendítenénk a „régen minden jobb volt” hazug rigmusára, gondoljuk hirtelen végig, hogy mi történt a könnyűzenében 1958 és 1988 között, illetve 1988 és 2018 között. Pedig mindegyik időszak ugyanúgy harminc év hosszú. Ha a hatvanas években egy színpadon meggyőző, friss hangzású, lendületes banda megjelent a piacon, akár hónapok alatt sztárok lehettek. Ráadásul óriási üzletet jelentett a dolog, csak úgy dőlt a pénz.A Rolling Stones és a Beatles vetélkedéséről szólt a hatvanas évek. Ellenségeskedés csak a sajtóban volt a médiafigyelem fenntartására. Mellesleg a két zenekar tagjai jó személyes viszonyban voltak, és kölcsönösen tisztelték egymás munkáját. Anita Pallenberg modell és színésznő 1965 szeptemberében egy koncert után némi kábítószert is ajándékba hozva tűnt fel a Rolling Stones öltözőjében, és a buliból már Brian Jonesszal távozott. Anita Pallenberg vezette be a Rolling Stones tagjait az európai művészvilágba. Határozott véleménye volt mindenről, erősen formálta az együttes tagjainak ízlését. A színpadi öltözködésben, a lemezborítók és plakátok képi világában, de még a dalszövegekben is tetten érhető Anita Pallenberg hatása, aki két évig volt Brian Jones barátnője, majd tizenhárom évig élt együtt Keith Richardsszal, és három gyerekük született. Keith Richards felesége 1983 óta Patti Hansen modell és színésznő, két közös gyerekük van.

1964 és 1969 között nyolc nagylemeze jelent meg a Rolling Stonesnak, jobbnál jobb zenékkel. A bulvársajtó egyfolytában tele volt Marianne Faithfull és Mick Jagger, illetve Brian Jones és Anita Pallenberg, majd Keith Richards és Anita Pallenberg viharos kapcsolatának részleteivel. Van, aki azt mondja, hogy a Rolling Stones nem drogozott többet, mint például a Beatles, csak ők állandóan beszéltek róla. Ezzel ki is hívták maguk ellen a hatóságok haragját. Házkutatásoknak köszönhetően 1967-ben Keith Richards és Brian Jones is bíróság elé került, úgy nézett ki, hogy túllőttek a célon, börtönbe is kerülhetnek. Andrew Loog Oldham mint menedzser gyáván megfutamodott a krízishelyzetben, cserben hagyta a zenekar tagjait, ezt később nem is tudták megbocsátani neki, megszakították vele a kapcsolatot. A drogos ügyek végül szerencsésen rendeződtek. Bár Keith Richardsnak még több ilyen esete volt. 1977-ben például Kanadában találtak nála kábítószert, amiért nemcsak birtoklással, de csempészettel is vádolták, ami akár több éves börtönbüntetést jelenthetett volna. Végül pénzbüntetés lett a dologból (egy milliomosnak?) és közmunka, amelynek keretében koncertet kellett adni a kanadai Vakok Szövetsége tagjainak. A Rolling Stones nagyvonalú volt, nem egyszerűen a vakoknak játszottak, hanem két nagy koncertet adtak, amelynek bevételét felajánlották a Vakok Szövetségének.

Brian Jonesszal egyre több probléma volt. Nem találta a helyét a Rolling Stonesban, ahol már egyre inkább Mick Jagger és Keith Richards domináltak, ő különben sem egy rockegyüttest szeretett volna, hanem valami összetettebb dolgot. Nem igazán tudta túltenni magát rajta, hogy Keith Richards elszerette a barátnőjét. A túlzott droghasználat miatt megrendült az egészsége is. Egyre megbízhatatlanabb munkatárs volt, de nem rúgták ki, végül ő maga lépett ki a Rolling Stonesból. Nem végleg és nem haraggal. Pár hónap múlva az úszómedencéje vizéből szedték ki a holttestét, halálának körülményei máig tisztázatlanok. Brian Jones emléke előtt tisztelegve a Rolling Stones ingyenes koncertet adott a londoni Hyde Parkban, ahol 250 000 ember gyászolta az együttes alapítóját. Egy másik ingyenes koncertjével a Rolling Stones tartja minden idők legnagyobb koncertjének rekordját. 2006-ban Rio de Janeiro híres tengerparti strandján, a Copacabanán legalább egymillió ember volt jelen, de más források másfél milliót is említenek.

(origo.hu)