Megtéríthető lelkek reményében látogatott Dél-Koreába Ferenc pápa, aki januárban Srí Lankán és a Fülöp-szigeteken folytatja a hit terjesztését a katolikus egyház által nehéz, de ígéretes terepnek tekintett Ázsiában. „El kell mennem Ázsiába” – mondta egy éve Ferenc pápa, miután brazíliai útjáról (...) olvasd tovább
Aki nem csak számítógépére, hanem mobiljára és esetleg táblagépére is telepítette a Skype-ot, azt gyakran minden eszközön ellepik az értesítések. De ez szerencsére már csak pár hétig lesz így – itt az új értesítési rendszer. Menő funkciók ide vagy oda, a Skype fejlesztői már régóta tartoznak nekünk a szolgáltatás egyik (...) olvasd tovább
Augusztus 19-én kereken 2000 éve, hogy a hónap névadója, Augustus római császár Kr. u. 14-ben elhunyt. Augustust a római császárkor első uralkodójaként tartjuk számon, noha egyeduralma a korábbi római köztársaság intézményeinek látszólagos fönntartására épült. Hosszú uralkodása alatt saját kezébe vette Róma vezetését, és a római állam irányításának olyan modelljét (...) olvasd tovább
Hosszú Katinka másfél testhossznyi előnnyel nyerte a 400 méteres vegyes úszást Berlinben, a 32. úszó Európa-bajnokságon, ugyanitt Verrasztó Evelyn hatodik. Gyurta Dániel országos csúcshoz közeli idővel döntős 100 m mellen, ugyanez nem sikerült Cseh Lászlónak (50 m pillangó), Balog Gábornak és Bernek Péternek (100 m hát). Nem kis részben rólunk, magyarokról (...) olvasd tovább
Mindenkivel előfordul, hogy úgy érzi, mindent megadna egy falat csokoládéért vagy rájön, hogy valami sósat enne. Ezek a vágyak árulkodóak is lehetnek... A csokoládé gazdag magnéziumban, ezért a csoki utáni vággyal ezt a nélkülözhetetlen ásványi anyagot kívánja pótolni a szervezetünk. Arra is ez (...) olvasd tovább
Története során először kapta nő a világ egyik legnagyobb presztízsű matematikai díját, a terület Nobel-díjaként is emlegetett Fields-érmet. Maryam Mirzakhani, a Stanford Egyetem 37 éves professzora az elismerés mellé a díjjal járó 15 ezer kanadai dollárt (több mint 3 millió forint) is hazavihetett. Az iráni származású Mirzakhani már (...) olvasd tovább
Szeptember 4-re szól a Huawei meghívója, állítólag egy fantasztikus telefon leleplezésére. Egy titokzatos, fekete-fehér poszter hirdeti a szeptember 4-i Huawei-eseményt, amelynek középpontjában a 7-es szám áll, pontosabban a Huawei Ascend Mate 7 vagy D7 phablet állhat. Míg a világ az Ascend Mate 3-ra várt, a kínai (...) olvasd tovább
Az emberi agy működéséhez hasonló chipet épített az IBM – a csúcskütyü továbbfejlesztett változata akár érezhet, szagolhat, hallhat, bizonyos korlátok között megértheti a környezetében zajló folyamatokat. Eljött volna az intelligens számítógépek kora? Az IBM szerint belátható időn belül eljöhet az az idő, amikor a hőmérő – a beépített (...) olvasd tovább
Meghaladta az ezret az ebola-járvány halálos áldozatainak száma - derül ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfő este kiadott legfrissebb adataiból. Az augusztus 9-i állapotot tükröző összefoglaló szerint a vírusfertőzés miatt összesen 1013-an haltak meg az érintett - nyugat-afrikai - országokban. Múlt csütörtöktől szombatig 52-vel emelkedett a halálos (...) olvasd tovább
Újabb arany: Kárász, Vad női kajakpáros 200 méteren verte ellenfeleit. Szombaton a magyar csapat hét érmet hozott el. Vasárnap 15 döntővel folytatódik a moszkvai kajak-kenu világbajnokság. Lakatos Zsanett és Takács Kincső megnyerte a női kenupárosok 500 méteres versenyét. A következő futamban a női kajak ötszázon hatalmas fölénnyel (...) olvasd tovább
Müller Péter a szeretetről: Egy egész könyvet írtam a szeretetről, de csak most, sok év után látom, hogy a legfontosabbat kihagytam belőle. Sokféle módon szeretünk, igaz. Szeretünk mint apák, anyák, mint gyerekek, mint barátok, mint szerelmesek, szerethetjük önmagunkat is, vagy bárkit, akivel megéljük az (...) olvasd tovább
Egy nemzetközi kutatás szerint, ha mindkét nemnek ugyanolyan lehetőségei volnának az oktatás területén, a nők a memóriához kapcsolódó területeken, a férfiak pedig a matematikában nyújtanának kiemelkedőt. A memóriajáték során tíz szóra kellett emlékezni, míg a számokkal kapcsolatos feladat lényege annyi volt, hogy egy (...) olvasd tovább
Sokáig titok volt a tudósok számára, miért hasonlít inkább citromra a Hold alakja: kutatók egy csoportja azonban magyarázatot kínál a rejtélyre. Ian Garrick-Bethell, a Santa Cruzban lévő Kaliforniai Egyetem munkatársa és csoportja kiszámolta, milyen hatása lehetett a korai Hold alakjára a rotációs és az árapályerőnek. A (...) olvasd tovább
Június elejétől izraeli borokat lehet kortyolgatni halk dzsesszmuzsika kíséretében a Nagyváradon megnyílt kóser szórakozóhelyen. Sella András, a Kosher wine coffe and jazz tulajdonosa a maszol.ro-nak azt mondta, adta magát a lokál megnyitásának ötlete, mivel hét éve foglalkozik izraeli borok forgalmazásával, 2013 és (...) olvasd tovább
A vajdahunyadi Hunyadi kastéllyal reklámozza magát egy kanadai lottótársaság, azt akarják sugallni, hogy 5 dollárnyi ráfordítással akár egy kastélyt, vagy legalábbis a megvásárlásához szükséges összeget is nyerhetnek - írja a Mediafax hírügynökség. A Hunyadi kastély, Románia legjelentősebb gótikus műemlékének fotóját egy ontarioi (...) olvasd tovább
Máramarosi magyar atléta, Miklós Artúr nyerte meg a Csíkszeredai Városnapok alkalmából megszervezett Székely Maratont. A 13. alkalommal megrendezett futóversenyre több mint százan neveztek be. Csíkszereda önkormányzata és polgármesteri hivatala, Hargita megye sportigazgatósága, a megyei szabadidősport-szövetség és a Csíki (...) olvasd tovább
Nem csak ezt az évfordulót ünneplik a jövő héten: a vörös bolygón egy év 687 földi napnak felel meg, így az ottani időszámítása szerint a landolás egy éve történt. Földi számítás szerint augusztus 6-án lesz pontosan két éve, hogy a Curiosity megkezdte munkáját a Marson. Az eredeti tervek szerint a második (...) olvasd tovább
Egy újságíró azzal gyanúsította meg, hogy ő ölte meg Jim Morrisont. Marianne Faithfull ezért elmesélte, mi történhetett 1971-ben abban a párizsi lakásban. A híres brit énekesnő a MOJO-nak adott interjújában Amy Winehouse halálról is beszélt. "A leghülyébb kerdésekkel traktálnak" – ezzel indokolta Marianne Faithfull, hogy miért nem (...) olvasd tovább
Csütörtökön mutatták be az új Puskás Ferenc Stadion látványterveit. A beruházás 90-100 milliárd forintba fog kerülni. A világon is egyedinek számító eljárásnak köszönhetően a 68 ezer férőhelyes létesítmény sokkal több lesz egy minden igényt kielégítő labdarúgó-stadionnál. A (...) olvasd tovább
Ellenőrfigyelő appet készített két kolozsvári fiatal, akik a Vocea Transilvaniei portálnak adott interjúban ismertették elképzelésüket. A BocterApp nevű applikáció (a bocter vagy boacter a DEX szerint adószedőt, polgármesteri hivatali alkalmazottat, éjjeliőrt vagy rendőrt is jelenthet, de Kolozsváron az ellenőrre is használják) elve az, hogy a telefonunkon értesíthetünk másokat, akik (...) olvasd tovább
scott Szüksége van adósságrendezési kölcsönre, hogy kifizesse számláit? Szeretné ma átvenni az (...)
scott Szüksége van adósságrendezési kölcsönre, hogy kifizesse számláit? Szeretné ma átvenni az (...)
Hitel ajánlat Szüksége van adósságrendezési kölcsönre, hogy kifizesse számláit? Szeretné ma átvenni az (...)
adj fel hirdetést