A kis startup Ellótól kezdve a Google méretű óriásokig majdnem mindenki elbukott, aki a közösségi hálózatok Facebook által uralt terébe próbált betörni. Hasonlóval próbálkozik most a Lego is, ám a játékgyártó olyan pályán rúg labdába, ahol a Facebook (hivatalosan) nem is focizhat. Azt is megtudtuk, hogy Magyarországon mikortól lesz elérhető a Lego Life. “Nem a Facebook (...) olvasd tovább
Összedőlt Málta egyik legnagyobb természeti látványossága. Az Azúr Ablak nevű mészkő sziklaképződmény a szigetország egyik jelképe, egyben Gozo szigetének egyik nevezetessége volt. A sziklakapu teteje beomlott, majd az azt tartó szikladarab is a tengerbe zuhant – számolt be a BBC. A sziklát az elmúlt években az erózió és a (...) olvasd tovább
Az FC Barcelona kedd este véghez vitte a valódi csodát, a Bajnokok Ligája történetének legnagyobb fordítását. Varázslatot láthattunk, igazi sporttörténelmet. Luis Enrique együttese a párizsi 4-0-s vereség után hazai pályán 6-1-re legyőzte a gyáván futballozó PSG-t a BL nyolcaddöntőjének visszavágóján, így összesítésben 6-5-tel jutott a legjobb nyolc közé. MINDENKI TUDTA, HOGY EZ (...) olvasd tovább
A világon minden ötödik ember úgy véli, hogy a nők alsóbbrendűek a férfiakhoz képest, és otthon kellene maradniuk, valamint hogy a férfiak tehetségesebbek a munkahelyeken és az iskolákban - derül ki egy kedden ismertetett nemzetközi felmérésből. Az eredmények Kínában, Oroszországban és Indiában a legkiábrándítóbbak. A megkérdezett 17 550 ember szinte mindegyike azt mondta, hogy (...) olvasd tovább
"Parasztolimpiát" szervezne Szilágyperecsen (Pericei) helyi tanácsa a község népszerűsítésének érdekében. A település már országos elismerésre tett szert a térségben termesztett hagymával, amely a Rekordok Könyvébe is bekerült. Az olimpián olyan versenyszámokat terveznek, mint tehénfejés, szénagyűjtés vagy bekötött szemmel (...) olvasd tovább
Új kontinenst fedeztek fel új-zélandi geológusok Ausztráliától keletre. A Zélandiának nevezett földrész csaknem teljesen víz alatt van, de minden olyan kritériumnak megfelel, amely alapján kontinensnek lehet nyilvánítani. Újra lehet írni a földrajztankönyveket, ha igazolást nyer az új-zélandi geológusok felfedezése. Nem kevesebbet (...) olvasd tovább
A Ferrari péntek délelőtt bemutatta 2017-es F1-es autóját, amely az SF70H elnevezést kapta. A Scuderia internetes kisfilmben leplezte le autóját, amelynek oldaldobozán keskeny, fekvő nyílások jelentik az eltérést az eddig bemutatott autókhoz képest. A Scuderia Ferrari péntek délelőtt mutatta be 2017-es versenygépét hivatalos weboldalán, és más (...) olvasd tovább
Oscar-díjat nyert Deák Kristóf Mindenki című rövidfilmje. A Mindenkinek a francia Ennemis Intérieurs (Sélim Azzazi), a svájci La Femme et le TGV (Timo von Gunten), a dán Silent Nights (Aske Bang) és a spanyol Timecode (Juanjo Giménez) című filmet sikerült maga mögé utasítania. Deák Kristóf alkotása az első magyar (...) olvasd tovább
Hét Föld-méretű, egyetlen csillag körüli bolygót fedezett fel a NASA Spitzer űrteleszkópja - jelentette be a NASA szerdán. A tudósok úgy vélik, ezek közül három bolygó lakható s lehetne, de akár mind a heten létezhet folyékony halmazállapotú víz. Ez az első alkalom, hogy lakhatónak feltételezhető bolygókat találnak. A TRAPPIST-1-nek elnevezett (...) olvasd tovább
A kivándorlás, de a hazában maradás jogának biztosítását is szorgalmazta Ferenc pápa a migrációról kedden tartott beszédében. Ferenc pápa a háborúk és üldözés elől menekülők számára nyitott és biztonságos humanitárius folyosókat szorgalmazott a Migrációk és a béke című (...) olvasd tovább
Visszalép Magyarország a budapesti olimpiai pályázattól - értesült az M1 aktuális csatorna szerdán. Ezt később Tarlós István főpolgármester is megerősítette. Az M1 információi szerint a miniszterelnök, a főpolgármester és a MOB vezetőjének találkozóján az a közös elhatározás született, hogy (...) olvasd tovább
Hatvanezer éves élő mikroorganizmusokra bukkantak a mexikói Naica alagútrendszerében a NASA kutatói – írja az MTI. Nagyjából száz különböző mikroorganizmusról, elsősorban baktériumokról van szó, melyek 10-60 ezer éves kristályokba vannak zárva. A Földön a kilencven százalékuk eddig ismeretlen (...) olvasd tovább
Az amulettekről filmekből, mesékből értesülhettünk először. A hívő ember első reakciója egy elnéző mosoly. De aztán, mikor látjuk, milyen tág körben használják a szerencsehozó tárgyat, mikor az ember városa üzletében lát budapesti gyártásút, elgondolkozik, és úgy gondolja, kipróbálja. Az amulett (régiesen: amulet, amulét) (...) olvasd tovább
Egyes találgatások szerint Mark Zuckerberg politikai karrierre készül, de ő azt mondta egy interjúban, hogy most nem foglalkozik ilyesmivel, inkább a globalizáció jövője miatt aggódik. A Facebook alapítója szerint mélységesen aggasztó, hogy a közhangulat világszerte a globalizáció folyamata ellen fordul. Mark Zuckerberg a BBC-nek adott (...) olvasd tovább
Amilyen gyorsan bővül a divatos Snapchat, úgy nő a bevétele. De sajnos a vesztesége még inkább növekszik. Évek óta tömik pénzzel a legfiatalabbak körében mind népszerűbb, a Facebookot lenyomó üzenetküldő szolgáltatást. Amilyen szellemesen tünteti el az elküldött képeket, videókat a program, (...) olvasd tovább
Talán csak a halloweenihez fogható a Valentin-napi őrület, ami éket ver magyar és magyar közé. Kiszámíthatóbban érkezik, mint bármilyen évértékelő, hogy aztán lövészárkokba kényszerítse az internet népét. Élénkülnek a gyűlölők, pártolók, morális pánikkal okoskodók. Az akciós plüss szíveket, a napi Google doodle-t és A sötét ötven (...) olvasd tovább
Annál jobban nem is indulhatna újra a téli szünet után a labdarúgó Bajnokok Ligája, mint hogy szinte alig akad olyan párharc a nyolcaddöntőben, aminek egyértelműen meg lehet nevezni az esélyesét. Szokás szerint egymásba botlott a Bayern és az Arsenal, nem először feszül egymásnak a Barca és a PSG sem, a legérdekesebbnek mégis a Real Madrid és a Napoli párharca ígérkezik. Ha több (...) olvasd tovább
Elrendelték a lakosok kimenekítését egy megrongálódott völgyzáró gátnál lévő településen, az egyesült államokbeli Kalifornia állam északi részén, mert összeomlás fenyeget egy megrongálódott kiegészítő túlfolyót. A 230 méteres gát az Egyesült Államok legmagasabb ilyen létesítménye, az Oroville-tó végében helyezkedik el, (...) olvasd tovább
Vasárnap éjszaka kiosztották a Grammy-díjakat, és ahhoz képest, hogy Beyoncét kilenc, Kanye Westet, Drake-et és Rihannát pedig nyolc kategóriában jelölték, végül olyan is akadt közülük, aki egyetlen egy díjat sem kapott. Hoppon maradt a gálától távol maradó Justin Bieber is, de rosszabbul járt Adele, aki George Michael emlékén érzékenyült el annyira, hogy újra kellett kezdeni az (...) olvasd tovább
Vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország egykori kormányzója, hatvan éve, 1957. február 9-én halt meg a portugáliai Estorilban. Személye és neve egy olyan korszakot szimbolizál, amelynek tárgyilagos, „sine ira et studio", azaz harag és részrehajlás nélküli megítélése a történelmi távlat ellenére is, még várat magára. A Horthy-korszak mindenre kiterjedő tárgyilagos (...) olvasd tovább
Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)
Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)
Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)
adj fel hirdetést