Négyéves kisfiával együtt temették el és Roosevelt is rajongott érte. Egyik legnagyobb írónk, Mikszáth Kálmán tiszteletére szülőfaluját is átnevezték. Ahogy írói pályája, úgy magánélete is rögös utat járt be, de megtalálta a boldogságot felesége mellett. (...) olvasd tovább
Precedenst teremthet a gyarmatosító európai hatalmak által elkövetett atrocitásokkal való szembenézés terén, hogy Németország már nem csak hivatalosan elismeri Namíbiában véghez vitt gyarmati népirtást, hanem kártérítést is hajlandó fizetni az egykor meghódított államnak, összesen több mint egymilliárd euró értékben, írja az AFP a német kormány pénteki közlése alapján. (...) olvasd tovább
Online közvetített díszünnepségen köszöntötték szerdán Oslóban a 2021-es és 2020-as Abel-díjjal kitüntetett tudósokat, köztük Lovász László matematikust, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnökét. Lovász László Avi Wigdersonnal megosztva kapta meg 2021-ben a matematikai Nobel-díjként is emlegetett elismerést "meghatározó (...) olvasd tovább
Rengeteget köszönhet férjének Karikó Katalin, hiszen ő tette lehetővé számára, hogy valóra válthatta kutatói terveit. A munka ugyanakkor áldozatot követelt tőle is, a családjától távolt töltött sok idő árán születhetett meg a koronavírus elleni Pfizer-BioNtech vakcina, amellyel sok százmillió emberen segített. A Széchenyi-díjjal és a Közmédia Év Embere Díjjal kitüntetett (...) olvasd tovább
Az eddig legtöbbet ajánló 2,4 millió dollárt (690 millió forint) fizetne egy helyért a Blue Origin első űrutazásán – jelentette be Jeff Bezos amerikai milliárdos űripari vállalkozása. A vállalat július 20-ra hirdette meg első, legénységgel tervezett űrutazását a New Shepard nevű űrhajóval. Az egyik helyre május 5-én meghirdetett (...) olvasd tovább
Az elrettentés sikertelensége esetén nem zárható ki a leszámolás a Gázai övezetet vezető Hamász palesztin mozgalommal – jelentette ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerdán egy nagyköveteknek tartott tájékoztatón. Hozzátette: az izraeli kormány jelenleg „a kíméletlen elrettentést gyakorolja.” Netanjahu beszélt arról is, hogy jelenleg a Hamász (...) olvasd tovább
Két meccslabdával érkezett a labdarúgó 1. Liga felsőházi rájátszásának hajrájába a Kolozsvári CFR, kedden este pedig az elsőt rögtön ki is használta: idegenben győzte le az FC Botoșani együttesét, így behozhatatlan előnyre tett szert a második helyezett FCSB-vel szemben. Megszakadt az a sorozat, hogy az a csapat, amely az alapszakaszt követően első helyen jut be a felsőházi (...) olvasd tovább
A 18 esztendős Shiva nem tudott távolságot tartanai a szüleitől, mert otthonuk egyetlen szobából áll. Miután pozitív mintát adott, egy fára költözött egy 18 esztendős indiai fiatal, hogy megvédje a családját a koronavírustól – számolt be róla a The Print nevű lap, melynek riportere fel is (...) olvasd tovább
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn óva intette a nyugati országokat attól, hogy követeléseket fogalmazzanak meg az Északi-sarkvidék területével kapcsolatban. A globális felmelegedés miatt a sarkvidék egyre inkább hajózható, a régió emiatt a globális versengés új színterévé kezd válni – írja az AFP. Az orosz, valamint az Északi-sarkvidéki Tanács (...) olvasd tovább
Csütörtökre virradóra Izrael északi részében is megszólaltak a légvédelmi szirénák. Körülbelül 1500 rakétát lőttek ki a héten Izraelre az iszlamista fegyveres szervezetek a Gázai övezetből – közölte csütörtökön az izraeli hadsereg. Szerda reggel még arról számolt be az övezetet (...) olvasd tovább
"Nem jön hozzám senki, mert már évek óta én sem látogatok meg senkit. Legföllebb a Dunaparton sétálok egy kicsit déli órákban" – így nyilatkozik az idős Arany János egy 1879-es interjúban, melyre Császtvay Tünde, a BTK Irodalomtudományi Intézet Bibliográfiai Osztályának vezetője talált rá. Az interjú a visszavonultan élő költő pesti lakásában készült. A (...) olvasd tovább
A palesztin területek felszabadításáért küzdő terrorszervezet, a Hamász kampányfogásaként is betudható az Izraelben most zajló fegyveres konfliktus. A májusra kitűzött, palesztin parlamenti választásokat ugyanis Mahmúd Abbász palesztin vezető két héttel ezelőtt elhalasztotta, ami kiélezte a konfliktust a Hamász, és a pozícióját látványosan féltő Fatah között. A térség (...) olvasd tovább
A miniszter azt azonban nem támogatja, hogy a Román Kupa döntőjét nézők előtt rendezzék meg. Van esély rá, hogy a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzésein az ülőhelyek felét el lehessen foglalni, jelentette ki szombaton az ifjúsági és sportminiszter. Novák Eduárd azt mondta, meg kell találni (...) olvasd tovább
Valódi tavaszt ígér a májusi Nőileg Benő Kinga színésszel a címlapon! De itt van mellette Miklós Zoltán, Frunda Csenge, Ferenc-Salamon Alpár, hogy csak néhány interjúalanyt említsünk a friss lapból. Bekukkinthattok a csíki Magtárba is, illetve az is kiderül, miért kell a kardió, és miért van (...) olvasd tovább
Nyolcvanhét tüntetőnek veszett nyoma az egy héttel ezelőtt kezdődött kolumbiai tiltakozások alatt – tájékoztat róla az MTI, a kolumbiai médiumok jelentése alapján. A HÍRADÁSOKBÓL KIDERÜL, HOGY A LEGTÖBB, HARMINCÖT EMBER ELTŰNÉSÉT A NYUGAT-KOLUMBIAI VALLE DEL CAUCA MEGYE SZÉKHELYÉRŐL, CALI VÁROSÁBÓL (...) olvasd tovább
Az mRNS-alapú oltások kifejlesztésében kulcsszerepet játszó, egyébként Amerikában élő biokémikus május 27-ig Magyarországon van, de innen is teljes időben dolgozik. “Ha sikerül ugyanilyen ütemben vakcinálni az embereket, akkor nyárra nagyjából rendben lehetünk. Ha a vírus nem tud kiben szaporodni, akkor nem fog variálódni, és (...) olvasd tovább
Bár arányaiban a magyar járványadatok rosszabbak az indiainál, a világ mégis a világ második legnépesebb országára figyel, nem ok nélkül: az országban szinte példátlan állapotok uralkodnak, ha pedig nem sikerül gyorsan legyűrni a járványt, az az egész világra hatással lehet. Indiában átlagosan közel 2,6 millió embert oltanak be naponta. De ebben a tempóban (...) olvasd tovább
Egy hónappal azután, hogy járványügyi kísérletként nagyjából 5000 résztvevővel tartottak koncertet Spanyolországban, a szervezők azt közölték: nem látják jelét annak, hogy a résztvevők között magasabb lenne a fertőzöttek aránya, mint az átlagos populációban – írja a BBC nyomán a hvg.hu. barcelonai rendezvény utáni két hétben összesen 6 (...) olvasd tovább
Ma 95 éves II. Erzsébet királynő. Az ember ilyenkor önfeledten ünnepel, ám idén a születésnapot felülírja a gyász. Alig két hete halt meg Fülöp herceg, a királynő férje, akivel 73 éven át voltak házasok. A királynő idén tulajdonképpen nem is fogja megünnepelni a születésnapját. Az ok nemcsak a pandémia és az azzal járó (...) olvasd tovább
Mészáros Dávid, a Smartkas agrártech startup alapítója és vezetője is bekerült az amerikai Forbes 30 Under 30 listájára. A fiatal cégvezető az Indexnek beszélt arról, hogyan jutott el odáig, hogy pár hónap alatt már királyi családokkal tárgyal cége innovatív mezőgazdasági megoldásairól. Megérkezett a repülőjegy. Természetesen az első osztályra szólt. (...) olvasd tovább
Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)
Patricia Kingsman A nevem Patricia Kingsman, 2025 új legális hitelezője vagyunk, és szeretnénk segíteni minden (...)
hogy naponta maximum 1000 dollárt vegyek ki maximum 20 napig Az ATM-kártyámat már beprogramoztam, és üresen kaptam, hogy naponta maximum 1000 dollárt (...)
adj fel hirdetést