Sárosmagyarberkesz első említése egy 1231-es oklevél 1397-ből való másolatában: Berkest. Az ómagyar Berkes személynévből keletkezhetett. A magyar névelem a 16. században létrejött, román lakosságú Berkeszpatakától (Berkeszújfalu) való megkülönböztetésére szolgált. A Sáros- előtag elhagyásáról 1906-ban döntött az Országos Községi Törzskönyvbizottság, de már 1882-ben is szerepelt az előtag nélküli névváltozat. Valamikor nagyrészt innen kerültek ki Kővár kapitányai és őrsége. Régen a vidék központja volt. Több nemesi család is lakta (Pelei, Mózsa, Katona, Péchy).
A falu látképe 1929-ben
A 15. században a bélteki uradalom falva Közép-Szolnok vármegyében. Az önálló Erdélyi Fejedelemség korában vásáros hely. A 17. század második felétől Kővár vidékéhez tartozott. 1639-ben 31 marhával szolgáló, 25 „gyalogszeres” (háziállat nélküli) és 29 nem szolgáló, összesen 85 jobbágy családfő lakta. Szántóföldje és kaszálója annyi volt, hogy a termés betakarításában, illetve a kaszálásban a szomszédos falvak lakói is részt vettek. Hét hold szőleje és a szomszéd falvakkal közösen tilalmas tölgyerdeje is volt. 1647-ben és még 1803-ban is évi négy országos vásárt tartott.
Utszéli kápolna Kővárremetén
A Rákóczi-szabadságharc idején a Kővár vidéki kurucok egyik vezetője a helyi egytelkes nemes Mosa László, később a vidék vicekapitánya volt. a 17. század elejétől birtokos volt itt a Katona család; hosszú időn át ez a család adta Kővárvidéknek a főkapitányokat. A Katona család után a Péchyek szerezték meg.
A Péchy-kúria teraszán (1929)
A 19. század folyamán sok és jó szilvája és kevés gesztenyéje termett, amelyet az árusok a nagybányai gesztenyével együtt Kolozsvárig elhordtak. 1848-ig jó bort adó szőlői is voltak, amelyet azonban a rákövetkező években kipusztultak.
A felújítás alatt álló Közösségi Ház
A hagyományos, állattartással kombinált kétnyomásos földművelés az 1860-as években szűnt meg. A vidéken a berkeszi református egyház volt az egyetlen, a helyi nagybirtokostól anyagilag független egyházközség. 1876-ban, Kővár vidéke fölszámolása után Szatmár vármegyéhez csatolták.
A magyarberkeszi református templom a felújítás előtt
Petőfi Sándor 1846 őszén, Kővár várában tett látogatása után a faluban írta Véres napokról álmodom c. versét.
Fontos látnivalók:
Református temploma 1514 előtt épült, benne gótikus papi ülőszék.
Kővárvidék egykori vármegyeháza, alatta pincebörtön.
Szelídgesztenyése és az egykori Péchy-kúria (átalakítva).
Bádogtetős ortodox fatemploma a 19. századból való.
Híres emberei Sárosmagyarberkesznek:
Itt lakott Katona Zsigmond, a diák Barabás Miklós nagyszebeni pártfogója.
Itt született 1813. október 22-én Katona Miklós 1848-49-es honvéd alezredes, (Katona Zsigmond fia) meghalt 1886-ban.
Itt született 1817-ben Medgyes Lajos költő, Petőfi barátja.
Itt született 1847-ben Korbuly József gépészmérnök, az 1878-as párizsi világkiállításon kitüntetett Korbuly-féle csapágy kidolgozója.
1865-től haláláig, 1875-ig itt szolgált református lelkészként Almási Sámuel népdalgyűjtő.
A felújított magyarberkeszi református templom
A gótikus papi ülőszék faragott kökerete
A gótikus fali szentségtartó, és az 1514-ből származó falikép
A vélhetően Szent Mártont ábrázoló freskó
(összeállította: Varga Orsolya, Kovács Péter, Pintér Zsolt)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, amely alacsony, 3% -os kamatozású kölcsönöket kínál. A gazdasági területen 5 000 eurótól 10 000 000 euróig kínálok kölcsönöket, kérjük, mondja meg a kölcsönkérelmé Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, (...)
adj fel hirdetést