MISZTÓTFALU

Misztótfalu betelepítését egyes forrásanyagok a XIII-XIV. századra teszik, megemlítve, hogy az első telepeseket valószínűleg a környék bányászatának fellendülése csalogatta ide Nagybánya és Láposbánya környékéről.

Neve szlávok egykori lakhelyére utal, előtagja az ismeretlen eredetű Miszt (1231: Mysuch) folyónévből való. Első írásos említése 1440-ből (más utalások szerint 1442-ből) származik, amikor Tótfalut (Alsótótfalut) a szinérváraljai Morócz uradalomhoz csatolják és oppidum (mezőváros) rangot kap.

A település – a nagybányaihoz hasonló kiváltságokat biztosító – okleveleit az évszázadok során többször megerősítették. Ami a lakosság összetételét illeti, a Misztótfalu névből is kitűnik, hogy a szlávok (tótok) voltak többségben, de mellettük magyarok, románok és ruténok is lakták a települést. Fő foglalkozásuk, a bányászat mellett – különösen a XV–XVII. században – a szőlőtermelés és a kézművesség volt.

Katolikus emlék (gótikus szentségtartó) a misztótfalusi református templomban

1444-ben a település földesura Móriczhidai Móricz volt, akitől a falu lakosai az Asszonypatakaihoz hasonló kiváltságokat nyertek: Felmentette jobbágyait az uradalmi szék törvénye alól, és szabad költözést biztosított nekik. Ezeket a szabadságjogokat a Móroczok után örökölték a Báthoriak is, majd megerősítették a falu későbbi urai a Bethlenek és a Rákócziak is.

A XVI. században a település lakossága tiszta magyar volt, melyet 1595-től magyar nyelven vezetett jegyzőkönyvei is bizonyítanak.

Misztótfalusi Kiss Miklós szobra az emlékház udvarán

Ebből a környezetből indult el Misztótfalusi Kis Miklós (1650–1702) páratlanul gazdag, ám tragédiába torkolló életpályája. Betűmetsző, nyomdász, a magyar művelődés egyik nagy úttörője volt. Szülei kézművesek; alsóbb iskoláit szülőfalujában, majd Nagybányán, a Schola Rivulinában végezte, ezt követően a nagyenyedi kollégiumban tanult bölcsészetet és református teológiát. 1677-től 1680-ig Fogarason iskolamester. 1680-ban Hollandiába ment, hogy ott a nyomtatás alatt lévő magyar nyelvű Biblia helyesírására felügyeljen és folytassa tanulmányait.

Az amszterdami Blaeu nyomdában művészi fokon elsajátította a betűmetszés és könyvnyomtatás mesterségét. 1683-ban önállósította magát, s mint betűmetsző, hamarosan a legismertebbek közé került. Megrendeléseket kapott egész Európából, vésett héber, görög és örmény betűket is. Ő készítette el az első grúz nyomtatott ábécét, s Medici Cosimo nála rendelte meg új firenzei nyomdája teljes betűkészletét.

Az első nyomtatott magyar nyelvű szakácskönyv – a Misztótfalusi-szakácskönyv – legrégibb fennmaradt kiadásai Szakácsmesterségnek könyvecskéje címmel 1695-ben és 1698-ban jelentek meg Kolozsváron, Misztótfalusi Kis Miklós nyomdászműhelyében. Az első kiadásból nem ismerünk teljes példányt, a második kiadás egyetlen és épen maradt példánya a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtárában található és a könyvtár legértékesebb dokumentumai közé tartozik.

Sokáig Anton Jansonnak tulajdonított antikva betűit ma is használják, az 1950-es években nálunk is felújították.

Ami pénzt Misztótfalusi a betűmetszéssel keresett, a Biblia kinyomtatására fordította. Maga „költségével és betűivel” könnyen kezelhető, kis alakban újranyomtatta Károlyi Gáspár teljes bibliafordítását (1685) és Szenczi Molnár Albert zsoltárfordításait (1686), majd még egyszer az Újszövetséget (Új Testamentum, 1687). 1689-ben felszámolta már világhírű amszterdami műhelyét és hazatért, hogy közvetlenül szolgálhassa az erdélyi magyar művelődés ügyét.

Az emlékház kiállított tárgyai

Önálló nyomdát akart létesíteni, de rábeszélésre mégis elvállalta a református egyház kolozsvári nyomdájának vezetését. Korszerű műhelye azonban csak 1693-ban kezdhette meg működését. Ettől kezdve közel tíz év alatt több mint félszáz kiadványt jelentetett meg. Olcsó és hasznos könyveket akart a nép kezébe adni. Balassi Bálint és Rimay János istenes énekeit, Comenius tankönyveit és ábécés könyveket jelentetett meg öt-hatezres példányszámban, a saját költségén.

A református templom

A 17. században a bányák megszűntek, s lakossága lassanként szétoszlott: 1635-ben a magyarság létszáma még 987 fő volt, 1703-ban 116 főt számoltak össze.

1711-ben gróf Károlyi Sándor kapta meg, s ő lett később is a település legfőbb birtokosa, majd a kincstáré lett.

1910-ben 1095, többségben magyar lakosa volt, jelentős román kisebbséggel.

A település határának északi részén fekvő Szamos hegyen egykor vár is állt, azonban ennek mára már nincs nyoma.

A trianoni békeszerződés előtt a település Szatmár vármegyéhez tartozott.

A Kós Károly által tervezett református parókia

A régi paplak udvarán Kós Károly tervei alapján új református parókia épült 1961 és 1974 között. Molnár József református lelkész elszántságának és jóízlésének nemcsak az köszönhető, hogy sikerült a legendás építészt megnyernie a parókia tervezéséhez, hanem az is, hogy a Kós által az ’50-es években tervezett tucatnyi parókia közül a misztótfalusi az egyetlen (!), „amely pontosan az építész terveinek szelleme és tartalma szerint épült meg”. (Anthony Gall)