Kővárhosszúfalu Nagybányától 16 km-re, a Kolozsvár felé vezető úton található.
Kővárhosszúfalu nevét a korabeli oklevelek 1405-ben említik először, Hozyfalw néven, 1475-ben Hwzwfalv-nak írták.
A település a kővári uradalom része volt és a Drágfiak birtoka.
1424-ben a Drágfiak osztozásakor Kővárhosszúfalu a Béltekiek-nek jutott, 1470-től pedig a Drágfiak kapták meg. A Drágfi család kihalta után kincstári birtok lett, és a Kővárvidék része.
A 18. században a gróf Teleki családé lett. A település a gróf Teleki László Gyula uradalmának középpontja volt, a 20. század elején 18 község határában terült el.
A kastély egykori képeslapon
A mai kastély helyé egykor állt régi kastély még Teleki Mihály kancelláré volt, aki többször látta itt vendégül I. Apafi Mihály fejedelmet is.
A mai barokk épület ennek újjáépített változata, Mária Terézia korából.
Várfalszerű kerítés választja el a külvilágtól, és ezt a Telekiekre nem jellemző zárkózottságot mintegy megerősíti a díszes
kovácsolt vaskapu fölötti latin felirat, Gróf Teleki Imre (1782–1848) jelmondata: „qui bene latuit bene vixit” („Aki jól elrejtőzött, jól élt”).
A kastélyban született Teleki Imre leánya, Teleki Blanka (1806–1862), a magyar nőnevelés úttörője. 1846-ban magyar tanítási nyelvű leánynevelő intézetet nyitott Pesten, a mai Szabadság téren. Ez az iskola számít az első olyan magyarországi leányiskolának, ahol szakszerű oktatás folyt. A kiváló tanárok között volt Vasvári Pál (történelem), Hanák János (természetrajz) és Leövey Klára (nevelőnő).
Teleki Blanka
A szabadságharc alatt, 1848 végén kénytelen volt az intézetet bezárni; Leövey Klárával előbb Debrecenbe, Nagyváradra, végül Szegedre menekült. A szabadságharc bukása után részt vett a forradalmárok rejtegetésében. Miután a bécsi rendőrség kezére jutott Teleki Blanka levelezése, 1851-ben Bécsben elfogták, és Pestre, az Újépületbe szállították. 1853-ban a haditörvényszék 10 évi várfogságra ítélte; az ítéletet is az Újépületben hirdették ki. Teleki Blanka Brünnben, Olmützben és végül Kufsteinben raboskodott. Miután 1857. május 11-én amnesztiával szabadult a kufsteini börtönből, többé nem tért haza. Ausztriában, majd Franciaországban élt, a húgánál. Ekkor a menekültek ügyét karolta fel. Párizsban érte a halál.
A Telekiek címere a kastély homlokzatán
A kővárhosszúfalusi kastély ma felújított formában látható, magántulajdonban van, de sorsa rendezetlen.
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, amely alacsony, 3% -os kamatozású kölcsönöket kínál. A gazdasági területen 5 000 eurótól 10 000 000 euróig kínálok kölcsönöket, kérjük, mondja meg a kölcsönkérelmé Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, (...)
adj fel hirdetést