KAPNIKBÁNYA

Nagybányától 32 km-re keletre, a Partium és a történelmi Erdély határán, a Gutin-hegységben, az Öreg-Gutin 1443 m magas csúcsa alatt, egy 6 km-es völgyvonulatban fekszik.

Nevét a Kapnik folyóról kapta, amely mellett épült. A szláv kopaonik (= az amit megástak), utótagja az ércbányászattal kapcsolatos.

Ősi bányásztelepülés, itt már a rómaiak is bányásztak.

1336-ban, Károly Róbert király korában Capnic néven említik, már ekkor község jellege volt.

Kapnikbánya már a 15. században a vidék bányászatának központja.

1455-ben Hunyadi János megerősíti Kapnikbánya régi szabadalmi jogait - Nagybánya és Felsőbánya szabadalmaival együtt.

Az itteni bányászat és a község azonban már ebben az első időszakában is sokat szenvedett:

1460-ban a törökök lerombolták, emiatt egy időre szünetelt is itt a bányászat.

1465-ben Mátyás király ismét megerősíti a település szabadalmi jogát.

A 16. század elején újból virágzásnak indult, de az erdélyi fejedelmek és a magyar király közötti bányákért folyó harc annyira tönkretette az itteni bányákat, hogy a 16. század második felére a bányaművelés már teljesen szünetelt.

Szent Borbála-templom

1571-ben Miksa király újból elkezdte a bányák művelését, azonban azok ismét a Báthoriak kezébe kerültek.

1588-ban Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem a bányákat bérbe adta Herberstein Felicián-nak, aki rablógazdálkodásával teljesen tönkretette azokat.

Ettől kezdve a 18. század elejéig a kapniki bányák az erdélyi fejedelmeké voltak, akik azokat állandóan bérlők útján műveltették.

1620-ban Bethlen Gábor megvonta a bérletet ifj. Herneistein Felicziántól és saját kezelésbe vette a bányákat, azonban halála után ismét haszonbérbe adták azokat.

Különb gazdálkodás azonban a Rákócziak idején sem folyt itt.

A vasvári béke alapján Kapnikbánya – Erdély végvidékeként – továbbra is az erdélyi fejedelmek kezén maradt, I. Apafi Mihály alatt még sorsa rosszabbra fordult, az ő halála után szünetelt is itt a bányászat 1691-től 1702-ig, mikor a bécsi kormány újra megkezdte és fellendítette itt a bányaművelést:

1706-ban a Kővárvidék ide tartozó falvainak (Kápolnok, Gyertyános és Garbonácz) lakosságát kötelességük teljesítésére szorították - bár e falvakat szerette volna elperelni a Kővárvidék ura, de ez nem sikerült neki.

Az utolsó tatárjárás során, 1717-ben Kapniknál benyomuló krími tatár hadak lerombolták a települést, de ezt követően a Bagossy László vezérlete alatt álló tiszaháti nemesség csapatai szétverték őket. Az 1717-ben a benyomuló krími tatár hadakon aratott győzelem emlékére egy 3 méter magas emlékoszlopot emeltek a következő felirattal: „Anno 1717. usque hic fuerunt tartari.”

1722-ben a többi bányakerületből is sok családot telepítettek ide.

1727-ben a bányavidéket a nagybányai bányaigazgatósághoz csatolták.

1753-ban Művelésbe fogták az eddig elhanyagolt altárnát is.

1761-ben bányatörvényszéket állítottak fel.

1786-ban a telepet úttal kötötték össze Felsőbányához.

A 19. század első évtizedeire egy időre újra megállt itt a fejlődés, és csak

1845 után virágzott fel ismét itt a bányászat.

A község és határa többnyire kamarabirtok volt.

1910-ben 3517 lakosából 1864 magyar (52,99%) és 1604 román (45,60%) volt.

A trianoni békeszerződésig Szatmár vármegye Magyarláposi járásához tartozott.

2002-ben 5.205 lakosából 4.205 román (80,78%), 911 magyar (17,50%), 54 cigány (1,03%) és 35 egyéb (0,67%) nemzetiségű volt.

A kapniki sípályák