Jemenben elég reménytelen a helyzet.
A világ legnagyobb éhínsége fenyeget Jemenben az ENSZ szerint, ha a szaúdi vezetésű katonai koalíció továbbra is fenntartja az ország blokádját, és nem hagyja, hogy a segélyek eljussanak a rászorulókhoz. Mark Lowcok, az ENSZ humanitárius ügyek összehangolásáért felelős irodájának a vezetője szerint a helyzet nagyon súlyos: „Nem olyan, amilyet Dél-Szudánban láttunk az év elején, és amely tízezreket érintett, és nem is olyan éhínség lesz, mint Szomáliában 2011-ben, amikor 250 ezer ember halt meg. Ez az elmúlt évtizedek a legtömegesebb éhínsége lesz, több millió áldozattal."
A szaúdi katonai szövetség azok után vette blokád alá az ádeni kikötőt, hogy az Irán által támogatott jemeni húszi lázadók a minap ballisztikus rakétát lőttek ki a rijádi Háled király nemzetközi repülőtérre. A húszik a rakétacsapást válasznak szánták a Szaúd-Arábia által vezetett nemzetközi koalíció jemeni bombázásaira és blokádjára. A katonai koalíció válaszul több légicsapást mért a húszi lázadók kezén lévő jemeni fővárosra, Szanaára, és megszigorította a jemeni repülőterekre és kikötőkre korábban elrendelt blokádját.
Az ENSZ szerint Jemenben csaknem hétmillió embert fenyeget éhínség, és meghaladja a 900 ezret a kolerafertőzöttek száma.
(hvg.hu)
Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)
Patricia Kingsman A nevem Patricia Kingsman, 2025 új legális hitelezője vagyunk, és szeretnénk segíteni minden (...)
hogy naponta maximum 1000 dollárt vegyek ki maximum 20 napig Az ATM-kártyámat már beprogramoztam, és üresen kaptam, hogy naponta maximum 1000 dollárt (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek