Az életéért küzdhetett a lengyel sofőr a kamionban. Német lapinformációk szerint még a kormányt is megpróbálta elrántani, hogy a terrorista ne hajthasson a tömegbe a karácsonyi vásárnál. Ezután lőtte le a merénylő, akit azóta sem találnak. Most egy tunéziai férfit keresnek, az ő papírjait találták meg a kocsiban - ezek szerint befogadott menedékjogi státusszal rendelkezik.
A Bild a boncolás adataira hivatkozva írja azt, hogy a 37 éves lengyel sofőr, Lukasz Urban, akinek a kamionját eltérítette a terrorista, még élt a merénylet idején. A lap rendőrségi forrásai szerint „küzdelem” is zajlott a sofőrfülkében.
Ezt írja a Deutsche Welle is. Nekik Urban unokatestvére beszélt arról, hogy a sofőrnek vágott és lőtt sebei is voltak, az arca pedig feldagadt és véres volt. Azt mondta: biztos benne, hogy az életéért küzdött.
A lengyel férfi megragadhatta a kormányt, és megpróbálta elrántani, hogy ne hajtsanak a karácsonyi vásárba. De nem sikerült neki. Miután a kamion megállt, a merénylő agyonlőtte a lengyel férfit, és elmenekült.
A Welt szerint az is lehet, hogy ezzel a küzdelemmel a lengyel sofőr megakadályozta, hogy még több embert gázoljon el a terrorista.
Közben az is kiderült, hogy Urban már hétfőn el akart indulni Berlinből a rakománnyal, de várnia kellett. Délután háromkor beszélt utoljára a feleségével, egy órával később viszont már nem vette fel neki a telefont. A GPS-adatok szerint nem sokkal ez előtt a második hívás előtt a kamion megmozdult: kicsit előre-, majd hátrament. Valószínűleg ekkor próbálgatta a terrorista, hogyan kell vezetni.
Ezután 7:40-ig egy helyben maradt, majd elindult, és a karácsonyi vásárba rohant a kocsival. 50-80 méteren keresztül tarolta le a bódékat.
Az elmenekült terroristát még mindig keresik. A korábban elfogott, pakisztáni menedékkérőről ugyanis kiderült, hogy nem volt köze a merénylethez, őt már el is engedték. Egy szemtanú vallomása alapján gyanúsították, aki azonban csak annyit látott, hogy a merénylet után a férfi elindult a helyszínről a közeli állatkert felé.
(origo.hu)
Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)
Patricia Kingsman A nevem Patricia Kingsman, 2025 új legális hitelezője vagyunk, és szeretnénk segíteni minden (...)
hogy naponta maximum 1000 dollárt vegyek ki maximum 20 napig Az ATM-kártyámat már beprogramoztam, és üresen kaptam, hogy naponta maximum 1000 dollárt (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek