Noileg
2025. január 09., csütörtök Marcell napja
árfolyam:
1 euro = 4.9738 RON
1 dollár = 0.0461 RON
100 forint = 1.1994 RON

Trump gratulált Erdogannak a népszavazáson elért győzelméhez

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Donald Trump amerikai elnök felhívta telefonon Recep Tayyip Erdogan török államfőt, hogy gratuláljon neki az elnöki hatalom kiterjesztéséről tartott törökországi népszavazáson elért győzelméhez - írta az MTI a Fehér Ház hétfő esti közleménye nyomán.


Trump és Erdogan megvitatták az amerikai elnöknek azt a döntését is, hogy egy szíriai légi támaszpont bombázásával torolta meg a Washington vádjai szerint a szíriai rezsim légiereje által végrehajtott Hán Sejkún-i mérgesgáz-támadást, amely több mint nyolcvan halálos áldozatot követelt.

A washingtoni Fehér Ház közleménye szerint „az amerikai elnök megköszönte török partnerének, hogy az akciót támogatásáról biztosította. A két vezető emellett egyetértett abban, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnököt felelősségre kell vonni” ezekért a cselekedeteiért. A közlemény szerint a felek szót váltottak az Iszlám Állam terrorszervezet ellen folytatott hadjáratról is, valamint a terrorizmus elleni harcban való „együttműködés szükségességéről”.

Néhány órával a Trump-Erdogan beszélgetésről kiadott közlemény előtt az elnök szóvivője, Sean Spicer még azt mondta, hogy a Fehér Ház egyelőre kivár, és nem fűz kommentárt az Erdogan elnök hatalmát kiterjesztő vasárnapi török referendum eredményéhez. „Van egy nemzetközi bizottság, amely állást foglal erről, és kiad egy jelentést 10-12 napon belül. Ki fogjuk várni, és hagyjuk, hogy végezzék a munkájukat” - fogalmazott sajtótájékoztatóján Sean Spicer.

Donald Trump annak ellenére kerített sort az Erdogannal folytatott beszélgetésre - írja az AP amerikai hírügynökség -, hogy az Európa Tanács és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői aggodalmukat fejezték ki a törökországi voksoláson tapasztalt számos szabálytalanság miatt, és megállapították, hogy a vasárnapi népszavazás nem felelt meg a nemzetközi normáknak. A török ellenzéki pártok pedig megkérdőjelezték a népszavazás érvényességét, miután a Legfelsőbb Választási Tanács úgy döntött, hogy érvényesnek tekinti azokat a voksokat is, amelyeket a törvényes előírásoknak nem megfelelő, lepecsételetlen szavazólapokon adtak le.

A vasárnapi török referendumon a választási hatóság nem végleges adatai szerint 86 százalékos részvétel mellett a szavazók 51,34 százaléka szavazott igennel. Bírálók szerint az alkotmány népszavazáson elfogadott módosításai messzemenő hatalmat fognak biztosítani az egyre inkább autokratikus hajlamú török vezetőnek, és alig hagynak meg valamit a demokrácia működéséhez szükséges intézményes fékekből és ellensúlyokból.


(maszol.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)

Patricia Kingsman A nevem Patricia Kingsman, 2025 új legális hitelezője vagyunk, és szeretnénk segíteni minden (...)

hogy naponta maximum 1000 dollárt vegyek ki maximum 20 napig Az ATM-kártyámat már beprogramoztam, és üresen kaptam, hogy naponta maximum 1000 dollárt (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
GaGa
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek