Mivel a Magyar Közösség Pártja (MKP) ismét nem tudta elérni az 5 százalékos parlamenti küszöböt, a Most-Híd pedig csalódást keltő 6,6 százalékot ért el a szombati szlovák választáson, csökkent a magyar képviselők száma a pozsonyi parlamentben. A Most-Híd főleg az alacsony dél-szlovákiai részvételi arányoknak „köszönheti", hogy visszaesett, és nem csak a várt 8 százalékot nem tudta megközelíteni, de még vissza is esett 2012-es eredményéhez képest (6,9 százalék).
A pártnak valószínűleg 11 képviselője lesz a 150 fős parlamentben, ami hárommal kevesebb, mint amennyi most van. Közülük várhatóan heten lesznek magyarok, négy szlovák. Az MKP még gyengébb eredményt értek, mint 2012-ben (4,1 százalék). Ez nem meglepetés, az előzetes mérések alapján erre számítani lehetett, viszont sok váratlan előretörés is történt, amit viszont nem jeleztek előre a közvéleménykutatók.
Közülük is a legszembetűnőbb Marián Kotleba és pártja, a Mi Szlovákiánk – Néppárt parlamentbe jutása – előzetesen helyenként 2 százalékot sem mértek nekik, mégis simán megugrották még a 8-at is. Ami újabb rossz hír a szlovákiai magyaroknak.
Az 1977-es születésű Kotleba radikális nézeteket képvisel: „vezérnek" nevezi magát, gyakran vonul fel fekete uniformisban, és szívesen használja a régi szlovák náci köszöntéseket. Vezette az ultranacionalista Szlovák Testvériség pártot, példaképe pedig a szlovák hitleri bábállam néhai vezére, Jozef Tiso. Víziója egy „cigányoktól és magyaroktól" mentes tiszta szlovák nemzetállam.
2007-ig vezette a neonáci mozgalmat, majd 2009-ben alapította meg a Mi Szlovákiánk Néppártot. Retorikája kezdettől fogva szélsőséges, cigányellenes propaganda volt: „cigány parazitákról" szónokolt, őket okolta a magas kelet-szlovákiai bűnözési számok miatt. a parlamenti választásokon még észrevehetetlenek voltak, de 2013-ban a megyei választásokon már Kotleba lett Besztercebánya megye elnöke.
A Szlovák Nemzeti Párt visszaesésével megnyílt előttük a tér: agresszív mozgalmi tevékenységükkel népszerűek lettek. A menekültválság után a cigány- és melegellenes retorikát a bevándorlók elleni uszítás váltotta fel – tavaly óta több iszlámellenes demonstrációt is tartott a párt.
erdely.ma, 444.hu
Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)
Patricia Kingsman A nevem Patricia Kingsman, 2025 új legális hitelezője vagyunk, és szeretnénk segíteni minden (...)
hogy naponta maximum 1000 dollárt vegyek ki maximum 20 napig Az ATM-kártyámat már beprogramoztam, és üresen kaptam, hogy naponta maximum 1000 dollárt (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek