Svédország akár 80 ezer menedékkérőt is kiutasíthat az országból, jelentette be az ország belügyminisztere. Anders Ygeman elmondta, chartergépeket fognak használni, hogy visszavigyék azokat a migránsokat, akiknek elutasították a menedékkérelmét,írja több svéd lap is.
2015-ben körülbelül 163 ezer menedékkérelmet adtak be, ezeknek 55 százalékát, 58 ezret fel is dolgoztak. A kormány azonban arra számít, hogy a további kérelmeket, 60-80 ezret el kell majd utasítaniuk. A rendőrség és a bevándorlási hivatal jelentős kockázatot lát a nem regisztrált menekültek miatt.
Ygeman abban reménykedik, hogy sokan önként jelentkeznek majd, hogy elhagyják Svédországot, de a hatóságok nem félnek majd kényszerítő eszközöket sem alkalmazni.
A svéd kormány Marokkóval és Afganisztánnal már tárgyal a visszafogadásról. Bár a korábbi szabályok szerint a deportálásokat menetrendszerinti repülőjáratokon kell végrehajtani, a svédek azt tervezik, hogy bérelt gépeken viszik vissza a kiutasított menedékkérőket. Erről Németországgal is tárgyalnak már.
index.hu
Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)
Patricia Kingsman A nevem Patricia Kingsman, 2025 új legális hitelezője vagyunk, és szeretnénk segíteni minden (...)
hogy naponta maximum 1000 dollárt vegyek ki maximum 20 napig Az ATM-kártyámat már beprogramoztam, és üresen kaptam, hogy naponta maximum 1000 dollárt (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek