Az orosz-ukrán konfliktus a legnagyobb kihívás az európai biztonságra a hidegháború befejeződése óta - szögezte le kilenc kelet-közép-európai államfő, köztük Traian Băsescu román államfő varsói tanácskozását megnyitó keddi beszédében Bronislaw Komorowski lengyel államfő.
Varsóban tartják a négy visegrádi ország, továbbá három balti állam, valamint Románia és Bulgária államfőinek találkozóját, amelynek célja a felkészülés a NATO szeptemberi csúcstalálkozójára. A szigorú biztonsági intézkedések mellett, zárt ajtók mögött zajlott megbeszélésen a szövetség keleti szárnyának megerősítéséről, és az ukrán helyzetről is tárgyaltak az államfők.
A lehallgatásbiztos terembe csak egyetlen fotós mehetett, és csak a lengyel államfő köszöntőjét közvetítették. Komorowski elnök azt mondta: fontos megerősíteni a térség biztonságát, emiatt szükség van a NATO állandó jelenlétére a kelet-közép-európai térségben. A kilenc elnök ezt követően zárt ajtók mögött tanácskozott.
Az államfők tanácskozásának egyik központi témája a szeptemberi NATO csúcs előkészítése mellett a Kelet-Ukrajna felett lelőtt maláj utasszállító tragédiája és az orosz-ukrán konfliktus volt.
A krími és a kelet-ukrajnai események miatt a NATO már most is több katonát állomásoztat a Balti-térségben és Romániában, a szövetség keleti részén, Oroszországhoz közel, mint korábban, de elképzelhető, hogy a jövőben még több katonát vezényelnek majd ebbe a térségbe, sőt a szeptemberi wales-i NATO-csúcson arról is döntés születhet, hogy a szövetséget tovább bővítik keleti irányba - számolt be a helyszínről a Híradó tudósítója. (MTI)
Hitel ajánlat egyének között. Helló Nemzetközi kölcsönöket kínáló magánszemély vagyok. Olyan tőkével rendelkezik, amelyet 1000 és 25 000 000 euró közötti rövid és hosszú lejáratú hitelek nyújtására használnak, 2% -os éves : frankiromeo44@gmail.com Hitel ajánlat egyének között. Helló Nemzetközi kölcsönöket kínáló magánszemély (...)

adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek