A amerikai republikánus elnökjelölt-aspiránsok népszerűségi listáját vezető multimilliárdos Trump a CBS amerikai televíziós csatornának vasárnap adott interjúban annak a véleményének adott hangot, hogy Németországban felkelésekhez fog vezetni a több százezer idegen ember befogadása.
„Én mindig azt gondoltam, hogy Merkel igazi nagy vezető” - mondta az amerikai elnökjelölt-aspiráns, de hozzátette, hogy amit a kancellár jelenleg tesz hazájában, az „őrült dolog”.
A CBS által vasárnap nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásból kiderült, hogy a demokratáknál Hillary Clinton, a republikánusoknál pedig Donald Trump még mindig őrzi vezető helyét az elnöki székre pályázók között.
Donald Trump úgy látszik kitartóan beleállt a menekült-kérdésbe. A nagyhangú, jóval fiatalabb feleségeiről híres multimilliárdos már korábban megígérte, ha 2016 novemberében megnyeri az amerikai elnökválasztást, visszaküldi hazájukba az Egyesült Államokban tartózkodó szíriai menekülteket. Azt is kijelentette, hogy az országban élő, nagyjából 11 millió illegális bevándorlót is ki akarja utasítani, és az amerikai-mexikói határ mentén egy falat építtetne kapukkal, amelyeken a „jók” egy napon majd visszatérhetnek.
valasz.hu
Szilárd és gyors segítség Hello mindenkinek! Ha vállalkozás indításához vagy tartozás törlesztéséhez hitelre van (...)
Patricia Kingsman A nevem Patricia Kingsman, 2025 új legális hitelezője vagyunk, és szeretnénk segíteni minden (...)
Mészáros Andrea A nevem Mészáros Andrea, Magyarországról származom, ezt az időt arra szeretném (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek