A kormányfő kezdeményezi az alaptörvény módosítását.
Nagyszerűnek nevezte a vasárnapi kvótanépszavazás eredményét Orbán Viktor miniszterelnök, mert - mint mondta - "felülmúltuk a csatlakozásról szóló népszavazás eredményét". Hozzátette, hogy közjogi érvényt kell adni a döntésnek, ezért alkotmánymódosító javaslatot terjeszt a parlament elé.
A kormányfő vasárnap, a kvótanépszavazás után a Fidesz-KDNP eredményvárójában, a Bálna Budapest épületében közölte: az EU-csatlakozásról szóló népszavazáskor 3 millió 56 ezer ember szavazott a belépés mellett, most pedig 3 millió 204 ezernél állnak a nem szavazatok, és nem ismertek még a határon túli magyarok szavazatainak nagy része. Tehát mintegy 15 százalékkal többen vettek részt most a szavazáson, mint a legutóbbi európai parlamenti választáson. Ez pedig Orbán Viktor szerint "elég erős fegyver lesz Brüsszelben is".
A miniszterelnök két teendőt említett a szavazás után, hogy "hogy érvényt szerezhessenek az emberek akaratának". Először közjogi érvénnyel kell felruházni az emberek döntését, ezért a következő napokban alkotmánymódosítási javaslatot terjeszt a parlament elé, illetve Brüsszelben is érvényt szerez a vasárnapi döntésnek. A kérdés egyszerű, megteheti-e Brüsszel, az európai államok demokratikus közössége, hogy rákényszeríti az akaratát egy olyan tagállamra, ahol azt a résztvevők több mint 90 százaléka ellenzi - fogalmazott a kormányfő, megígérve, mindent meg fog tenni, hogy ez ne történhessen meg.
Orbán Viktor elismerését fejezte ki azoknak, akik részt vettek a referendumon, hozzájárulva "a hatalmas, hárommilliónál is nagyobb egyetértés" létrejövéséhez. "Büszkék lehetünk arra, hogy az EU első és eddig egyetlen tagállamaként a magyarok közvetlenül véleményt nyilváníthattak a bevándorlás kérdéséről. Ez így volt helyes, sőt ez így volt becsületes" - mondta, hozzátéve, hogy a legutóbbi, 2014-es parlamenti választáson ez a kérdés még nem volt napirenden, ezért a polgárok nem foglalhattak állást róla. A kormányfő szerint ugyanakkor a téma a következő évek talán legfontosabb kérdéséről, Magyarország, gyermekeink és unokáink jövőjéről szól, arról, hogy "kikkel élünk együtt, mi lesz a kultúránkkal, mi lesz eddigi életformánkkal, a nagy nehezen talpra állított gazdasági rendszerünkkel, és mi lesz a keresztény gyökereinkkel". A kérdés az, hogy a világban zajló modern kori népvándorlásra, amelynek hullámai Európát "látványosan és fájdalmasan" elérték, mit válaszol az Európai Unió. Az EU javaslata a migránsok beengedése és kötelező erővel történő szétosztása - brüsszeli döntés alapján - a tagállamok között - fejtette ki a kormányfő, hangsúlyozva, hogy a magyarok vasárnap ezt a javaslatot elutasították, és úgy határoztak: csak a magyarok dönthetnek arról, kikkel kívánnak együtt élni.
"Brüsszel vagy Budapest. Ez volt a kérdés, és mi úgy döntöttünk, a döntés joga kizárólag Budapestet illeti meg" - jelentette ki Orbán Viktor, hozzátéve, hogy vasárnap "elindultunk egy úton, amely hosszú út lesz, s amelyen az első és legfontosabb lépést tettük meg; ezen a hosszú úton komoly csaták és nehéz ütközetek is várnak ránk".
Cseh elemző: Orbán Brüsszelnél jobban képviseli az egyszerű embereket
Orbán Viktor egy cseh elemző szerint jobban képviseli az egyszerű, és a migrációs válság miatt nyugtalan, európai emberek véleményét, mint a brüsszeli elit. "Úgy gondolom, hogy az egyszerű és nyugtalan európai emberek szemében Orbán (Viktor) valóban jobban védi érdekeiket, mint a brüsszeli vagy a nyugat-európai elit" - jelentette ki Jan Kovár, a prágai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének kutatója a közszolgálati cseh hírtelevízióban vasárnap este. Kovár szerint az érvénytelenség sem fogja "Orbánt zavarni, ahogy ezt már el is mondta". Az elemző hozzátette, hogy Nyugaton nem látják úgy, hogy Orbán Viktor a V4-ek nevében beszélne a migrációs kérdésben, mivel bár a visegrádi országok álláspontja lényegében egységes, de vannak eltérések.
magyarhirlap.hu
Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)
Patricia Kingsman A nevem Patricia Kingsman, 2025 új legális hitelezője vagyunk, és szeretnénk segíteni minden (...)
hogy naponta maximum 1000 dollárt vegyek ki maximum 20 napig Az ATM-kártyámat már beprogramoztam, és üresen kaptam, hogy naponta maximum 1000 dollárt (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek