Csaknem félmillió gyerek néz szembe éhínséggel Nigéria északkeleti részén, és közülük 80 ezren éhen is fognak halni, ha nem kapnak segítséget - figyelmeztetett kedden az ENSZ Gyermek Gyorssegélyalapja, az UNICEF.
A térségben a Boko Haram nevű iszlamista terrorszervezet rémuralma miatt alakult ki humanitárius válság.
“Ami válságként indult, abból mára katasztrófa lett” – mutatott rá Anthony Lake, az UNICEF vezetője.
Lake elmondta: Nigéria Borno államának nagy része teljesen hozzáférhetetlen, oda semmilyen segély nem tud eljutni. “Borzasztóan aggódunk az ottrekedt gyerekekért” – húzta alá Lake.
Muhammadu Buhari nigériai elnök közben már több mint egy éve kijelentette, hogy a Boko Haramot “gyakorlatilag legyőzték”, és ki is tart emellett, azt állítva, hogy a segélyszervezet adományokért kuncsorogva eltúlozza a helyzet súlyosságát.
Az AP amerikai hírügynökség viszont már ősszel arról számolt be, hogy az egyébként a segélyszervezetek számára hozzáférhető Maiduguriban, a térség legnagyobb városában is rendszeresen halnak éhen gyerekek. Az Orvosok Határok Nélkül nevű segélyszervezet több ezer éhen halt gyerekről számolt be.
(hiradó.hu)
Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)
Patricia Kingsman A nevem Patricia Kingsman, 2025 új legális hitelezője vagyunk, és szeretnénk segíteni minden (...)
hogy naponta maximum 1000 dollárt vegyek ki maximum 20 napig Az ATM-kártyámat már beprogramoztam, és üresen kaptam, hogy naponta maximum 1000 dollárt (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek