A NATO, élén a Egyesült Államokkal, növeli támadó potenciálját a Szövetségi Állam (Oroszország és Fehéroroszország szövetségének) nyugati határainál - hangoztatta Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter az orosz és a fehérorosz védelmi minisztérium szerdai minszki együttes vezetőségi ülésén.
“A Szövetségi Állam nyugati határainál az Egyesült Államok és más NATO-tagországok aktívan növelik támadó potenciáljukat, új bázisokat nyitnak és fejlesztik a katonai infrastruktúrát. Nem szűnnek az arra irányuló kísérletek, hogy gazdasági és politikai diktátum, valamint katonai erő segítségével megpróbálják más országokra ráerőltetni a saját akaratukat. Nyílt tájékoztatási háború folyik” – jelentette ki.
A tárcavezető szerint ezek a lépések “aláássák a stratégiai stabilitást” és arra “kényszerítik’ Oroszországot, hogy “védelmi jellegű ellenlépéseket tegyen, egyebek között a nyugati stratégiai irányba.
Sojgu méltatta az orosz-fehérorosz globális és regionális álláspont-egyeztetés magas fokát, amely lehetővé teszi a védelmi potenciál sikeres fejlesztését “egy olyan helyzetben, amikor a nemzetközi válságmegoldási mechanizmusok elakadtak”. Kiemelte, hogy komoly figyelem irányul az orosz nyugati katonai körzet egységeinek korszerű fegyverekkel és haditechnikával történő felszerelésére, valamint kiképzésére, továbbá az orosz-fehérorosz védelmi együttműködésre.
hirado.hu
Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)
Patricia Kingsman A nevem Patricia Kingsman, 2025 új legális hitelezője vagyunk, és szeretnénk segíteni minden (...)
hogy naponta maximum 1000 dollárt vegyek ki maximum 20 napig Az ATM-kártyámat már beprogramoztam, és üresen kaptam, hogy naponta maximum 1000 dollárt (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek