Miért rombol az Iszlám Állam?

A második világháború óta nem érte olyan veszteség az emberiség kulturális örökségét, mint az elmúlt egy évben. Ősi romvárosok, múzeumok, vallási kegyhelyek estek áldozatul az új barbárságnak.

Sorra jönnek a hírek és a felkavaró videófelvételek az Iszlám Állam által végrehajtott rombolásokról Irakban és Szíriában. Ha összegezzük az eddigi veszteségeket, kiderül, hogy az elmúlt évben a fanatikusok többet pusztítottak az emberiség közös kulturális örökségéből, mint a második világháború óta bármilyen katonai konfliktus vagy természeti katasztrófa. Ez nem az arab országok magánügye, hanem mindenkit érint: az Iszlám Állam a Termékeny félholdnak nevezett régióban tör-zúz, azon a területen, amely Egyiptom mellett az első civilizációk bölcsője volt, ahol többek közt az öntözéses földművelés, az írás, a matematika és a fémművesség megszületett. Rombolásaik nyomán örökre megismerhetetlenné válik a bibliai idők történelme, és annak a lehetőségét is elveszik, hogy egyszer – egy jobb korszakban – Irak és Szíria újra turistacélpont legyen, ahogy a 20. század közepén (és Szíria 2012 előtt) még az volt.

De miért csinálják? Mielőtt egy következő cikkben számba vesszük a veszteségeket, érdemes feltenni ezt a kérdést. A történtek megmagyarázhatók a szimpla rombolási vággyal – nyilván ez az egyik fő motiváció –, de a pusztítás mögött összetett ideológiai és hatalmi tényezők állnak.

1. Erőfitogtatás

Az Iszlám Állam uralma az általa meghódított területek fölött nem a népszerűségen, végképp nem a tömegek akaratán, hanem erőszakon és félelmen alapul. A kulturális értékek elpusztítása üzenet a helyi lakosságnak: bármit megtehetünk veletek. A rombolás ugyanazt a szerepet tölti be, mint a brutális nyilvános kivégzések.

2. Fricska a Nyugatnak

A fanatikusok mindig a gyűlölt, megvetett Nyugatnak játszanak. Tudják, hogy a lerombolt múzeumokról, felrobbantott régészeti lelőhelyekről készült felvételek a civilizált világból megbotránkozást, kétségbeesést, dühöt váltanak ki, és lubickolnak abban, hogy megint sikerült olyat tenniük, ami az egész világot felháborítja. 2001-ben a tálibok – az IÁ ideológiai testvérei – is azt akarták, hogy mindenki lássa a világhírű bamijáni Buddha-szobrok felrobbantását.

3. A bálványok elpusztítása

Ez a leginkább egyértelmű, nyilvánosan hangoztatott magyarázat: vallási kötelesség az iszlám előtti korszakból származó „bálványok”, vagyis minden régi szobor megsemmisítése. A tálibok is ezzel indokolták a Buddhák elpusztítását. A Korán több helyen is határozottan elítéli az „idolok” imádását. Mekka elfoglalása után Mohammed maga is elpusztította a Kába szentélyének 360 bálványát. Természetesen nem lenne muszáj a Koránt úgy értelmezni, ahogy a fanatikusok teszik, hiszen a mai moszuliak számára a múzeum asszír istenszobrai nem kultikus tárgyak, csupán megbecsült régiségek voltak. A szunnita iszlám legjelentősebb vallási tekintélye, a kairói al-Azhar Intézet határozottan elítélte a kulturális örökség elpusztítását, és deklarálta, hogy ilyesmit szigorúan tilos elkövetni az iszlámban. A fanatikusokat természetesen az al-Azhar véleménye a legkevésbé sem érdekli, megvannak a maguk hittudósaik.

4. Az iraki nemzeti identitás megsemmisítése

Az IÁ nemcsak szobrokat rombol, hanem egész ókori romvárosokat is elpusztít. Ez már nem magyarázható az „idolkultusz” elleni harccal. A jelenség megértéséhez vissza kell menni a 20. század első feléhez, amikor Irakot és Szíriát létrehozták. Mindkét államot mesterségesen hasították ki az antanthatalmak az első világháború után az Oszmán Birodalom arab területeiből. Vonalzóval meghúzott határaik között rengeteg nemzetiség, vallás, nép, törzs élt. Az új országok hozzáláttak a nemzetépítéshez: a hiányzó iraki és szír identitás megteremtéséhez.

A kormányzó arab nacionalista erők számára Egyiptom volt a példa, ahol a mély történelmi gyökerekkel rendelkező egyiptomi nemzeti identitást a 19. század közepe óta erősen az ókori egyiptomi civilizáció emlékére – mindenekelőtt tárgyi emlékeire – alapozták. Ugyanezt az utat próbálta járni Irak és Szíria. Különösen Irak esetében volt fontos a mezopotámiai kultúrák ősi voltának, fejlettségének hangsúlyozása. A Szaddám-érában az állam rengeteget költött azoknak a régészeti lelőhelyeknek a feltárására és bemutatására, amelyeket most az IÁ elpusztított. Sokszor vitatható tudományos megalapozottságú, de kétségtelenül látványos rekonstrukciók készültek.

Az IÁ ezzel szemben egyetemes iszlám kalifátust akar létrehozni, amiben nincs helye külön szír vagy iraki identitásnak. Ezeket a „mesterséges” – száz év alatt persze már részben valósággá vált – államokat az IÁ látványosan el kívánja törölni. Egyik első, nagy visszhangot kapott akciójuk az iraki-szír határ bulldózerrel való eltüntetése volt. Amikor az IÁ elpusztítja az ókori mezopotámiai emlékeket, megfosztja az irakiakat és a szíreket több ezer éves külön múltjuktól.

5. Pénzszerzés

Az iszlamisták nagyon is készek lemondani a mozdítható régiségek elpusztításáról – ha valaki fizet értük. Amióta az IÁ megszállta Észak-Irakot és Kelet-Szíriát, óriásira nőtt az illegális ásatások száma. Ezek a bulldózerrel, munkagépekkel végzett kincskereső vállalkozások a régészeti lelőhelyeket visszavonhatatlanul elpusztítják akkor is, ha az előkerült tárgyak közül az eladható darabok esetleg gazdag gyűjtőkhöz vándorolnak közvetítőkön keresztül. A lelőhelyeken tudományos szempontból nem a műtárgyak kitermelése lenne a legfontosabb, hanem a történeti rétegek által hordozott információk megismerése az egykori kultúrákról. Ezek az információk – amelyek sokszor a Biblia világát is más megvilágításba helyezik – örökre elvesznek. Az illegális műkereskedelemből befolyó pénzből az IÁ a dzsihádot finanszírozza.

6. Vallási puritanizmus

Az IÁ nemcsak az iszlám előtti ősi korok emlékeit semmisíti meg, hanem rengeteg híres iszlám mecsetet, kegyhelyet is felrobbantott. Első látásra ez érthetetlennek tűnhet, de nem az: ugyanezt a politikát követi évtizedek óta Szaúd-Arábia is, amelynek puritán szalafita (vahabita) hivatalos államvallása a radikális iszlámizmus egyik szellemi előfutára.

Az IÁ két okból rombolja le a szent helyeket: az egyik a vallási kisebbségek hagyományainak, tradícióinak teljes eltüntetése. Ez a keresztények és a jezidik mellett különösen súlyosan érinti Irak népes síita lakosságát, mivel a szunnita fanatikusok őket tekintik fő ellenségeiknek. Az IÁ által elfoglalt területeken a síita kegyhelyeket mindenhol földig rombolták. De ha ez így is van, miért rombolnak szunnita mecseteket is? A szalafizmus egyik fő tétele szerint az iszlám a Mohammed próféta (és közvetlen utódai) halálát követő időszakban megromlott, elvesztette eredeti tisztaságát. A Korán és a Hadith által nem igazolt, sőt azzal ellentétes vallási hagyományok alakultak ki, például a szent emberek sírjának kultusza. „Óvakodj azoktól, akik előtted prófétáik sírját kultikus hellyé tették. Ne tiszteld a sírokat - ezt határozottan megtiltom neked”, mondja többek közt a Hadith. Ezt a többször elhangzó tilalmat a fanatikusok igen szélesen értelmezik, és minden sírt lerombolnak, ami kultuszhellyé válhatna, sőt azokat a mecseteket is a levegőbe röpítik, amelyekben híres sírok vannak – többek közt 1200 év iszlám kultúrájának építészeti és művészeti remekműveit.

Ezek a különféle okok együttesen vezetnek oda, hogy az Iszlám Állam gyakorlatilag tabula rasát teremt az általa elfoglalt területeken. Ha egyszer elbuknak, nem marad utánuk más, csak egy kopár kulturális sivatag azon a vidéken, ami valaha a civilizáció bölcsője volt.

valasz.hu