Győzelmet arattak és kiűzték az iraki Moszul városából az Iszlám Állam terroristáit a kormányerők csapatai. A második legnagyobb iraki várost 2014-ben foglalta el a dzsihadista szervezet, itt kiáltották ki a kalifátust. Az iraki fegyveresek is súlyos veszteségeket szenvedtek, ugyanakkor az Iszlám Állam ezzel a vereséggel gyakorlatilag kiszorult Irakból.
Haider al-Abádi iraki miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy a kormányerők győzelmet arattak az Iszlám Állam fölött Moszulban.
Az iraki hadsereg főparancsnoka, Haider al-Abádi megérkezett a felszabadított Moszulba és gratulált a hősies harcosoknak, illetve az iraki népnek a nagy győzelemhez
- írta közleményében a kormányfő hivatala.
A város hosszú ideje tartó ostroma alatt több ezer civil halt meg, és csaknem egymillióan hagyták el otthonukat. Az USA vezette nemzetközi koalíció támogatását élvező iraki erők tavaly október 17-én indították meg offenzívájukat az ország második legnagyobb városának visszavételéért, amely 2014-ben került az Iszlám Állam kezére.
Az iraki erők idén januárban szerezték vissza a Tigris folyó által kettészelt város keleti felét, a Nyugat-Moszul visszaszerzéséért folyó ostrom végső szakaszában Moszul sűrűn lakott óvárosáért zajlott a küzdelem.
A harcokban a biztonsági erők jelentős veszteségeket szenvedtek. Bár a hivatalos adatok hiányoznak, az amerikai védelmi minisztérium úgy tudja, hogy a terrorelhárítási állomány - amelynek oroszlánrésze volt Moszul visszafoglalásában - 40 százaléka odaveszett.
Moszul a dzsihadisták utolsó fellegvárának számított Irakban, amely egyben szimbolikus jelentőséggel is bírt az Iszlám Állam számára, miután vezetőjük, Abu Bakr al-Bagdadi innen kiáltotta ki kalifátusát az Iszlám Állam által elfoglalt iraki és szíriai területeken. A szélsőségesek az elmúlt időszakban jelentősen veszítettek befolyásukból, fővárosukban, a szíriai Rakkában jelenleg is ostrom alatt állnak.
Elrejtett robbanószerkezetre figyelmeztető feliratot fest egy romos ház falára egy iraki szövetségi rendőr Moszul Óvárosában
Haider al-Abádi június végén, miután a kormányerők elfoglalták annak a moszuli nagymecsetnek a romjait, amelyben a dzsihadisták három évvel ezelőtt kikiáltották kalifátusukat, és amelyet nem sokkal korábban maguk robbantottak fel, azt mondta: befellegzett az Iszlám Állam „hamis államának”. Fogadkozott, hogy az utolsó emberig „le fogják vadászni” a terroristákat, megölik vagy elfogják őket.
Moszul elvesztésével a terroristák gyakorlatilag kiszorultak Irakból, néhány kisebb területet tartanak csak uralmuk alatt, ugyanakkor szakértők szerint ez azt jelentheti, hogy visszatérhetnek a hagyományos taktikájukhoz, vagyis államépítés helyett újra öngyilkos merényletek sorozatával jelentkezhetnek.
Az ENSZ szerint több mint egymilliárd dollárba kerül majd Moszul újjáépítése.
(origo.hu)
Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)
Patricia Kingsman A nevem Patricia Kingsman, 2025 új legális hitelezője vagyunk, és szeretnénk segíteni minden (...)
hogy naponta maximum 1000 dollárt vegyek ki maximum 20 napig Az ATM-kártyámat már beprogramoztam, és üresen kaptam, hogy naponta maximum 1000 dollárt (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek