Donal Trump többek között Jens Stoltenberggel, a NATO főtitkárával találkozott, akinek Németország és Oroszország "nem megfelelő" kapcsolatáról tartott kiselőadást. Ebben fejtette ki, hogy Németország "teljesen uralva van" az oroszok által, többmiliárd dollárt fizetnek nekik, energiaellátásuk 60-70 százalékát az új Északi Áramlat-2 vezeték teheti ki, eközben az USA az az ország, amelyik megvédi őket és más európai országokat.
A szerdán kezdődő brüsszeli kétnapos NATO-csúcson napirenden lesz a tagországok védelmének és biztonságának fokozása, a katonai mozgékonyság növelése, a védelmi kiadások növelése, valamint az orosz-NATO viszony. Macedónia meghívást kap a csatlakozási tárgyalásokra.
Donald Trump amerikai elnök többször élesen bírálta európai szövetségeseit, s kiemelten Németországot, mert úgy véli, nem költenek eleget a védelemre. A NATO-tagok összes védelmi kiadásának több mint kétharmadát az amerikai költések teszik ki. Már a korábbi amerikai kormányok is szorgalmazták, hogy Európa növelje hozzájárulását a szövetség kollektív védelméhez.
Több ellemző szerint a NATO 69 éves történetének leginkább megosztó csúcstalálkozójára számíthatunk az amerikai elnök miatt. Trump egyébként azt szeretné, hogy Németország még a tervezett 2030-as időpont előtt két százalékra emelje anyagi hozzájárulását az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez.
1949 óta 27 NATO csúcstalálkozó lett megszervezve, a legutóbbi 2016. július 8-9-én Varsóban, Lengyelországban került megrendezésre. A csúcstalálkozókat mindig egy NATO-tagországban tartják, és a NATO főtitkára elnököl. A csúcstalálkozók nem rendszeres találkozók, hanem fontos fordulópontok az Észak-atlanti Szövetség döntéshozatali folyamatában, ezért gyakran tartják a Szövetség evolúciójának legfontosabb pillanatainak.
Szilárd és gyors segítség Hello mindenkinek! Ha vállalkozás indításához vagy tartozás törlesztéséhez hitelre van (...)
Patricia Kingsman A nevem Patricia Kingsman, 2025 új legális hitelezője vagyunk, és szeretnénk segíteni minden (...)
Mészáros Andrea A nevem Mészáros Andrea, Magyarországról származom, ezt az időt arra szeretném (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek