Két nappal a Virginiában történet szombati halálos összeütközések után Donald Trump ismét elítélte az erőszakot, és ezúttal nevén is nevezte a szélsőséges csoportokat: a Ku Klux Klant, a neonácikat és a fehér szupremistákat. Az igazságügyi miniszter pedig vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy „belső terrorista akció” végzett-e Heather Heyerrel és sebesített meg több tucat embert.
Az elnök szavai ellenére a feszültség nem csitul Amerikában. A New Yorkba visszatérő elnököt tüntetők fogadták, és több nagyvárosban is voltak megmozdulások, a szélsőjobb fogadkozik, hogy visszatér demonstrálni Charlottesville-be. Nagyvállalati vezetők – Brian Krzanich az Inteltől, Kenneth Fraizer a Mercktől és Kevin Plank az Under Armourtól – léptek ki Trump tanácsadó testületéből a „politikai klímára” hivatkozva.
A charlottesville-i tragédia fájdalmas, mély gyökerű problémát hozott felszínre: a faji kérdést. Eddig egyik elnök sem úszta meg, a konzervatívok pedig mindig elhatárolódtak a szélsőjobbtól. Nixon, Reagan, a két Bush elnök a leghatározottabban elítélte ezeket a csoportokat, és nyilvánvalóvá tette, hogy nincs helyük a Republikánus Pártban.
Ez az egyértelmű kiállás tegnapig hiányzott Trumpból. Pedig David Duke, a Ku Klux Klan mai vezetője szombaton úgy nyilatkozott, hogy ők nem tesznek mást, csak Trump ígéreteit akarják valóra váltani, és visszaszerezni az országot.
Mit mondott pontosan Trump? |
A hétfői beszéd szövege |
„A rasszizmus maga az ördög. És azok, akik ennek nevében erőszakot követnek el, bűnözők és gengszterek, beleértve a Ku Klux Klan tagjait, neonácikat, fehér fensőbbrendűséget hirdetőket, és más gyűlöletkeltő csoportokat, ezek visszataszítóak” – fogalmazott az elnök az amerikai televíziókban élőben közvetített beszédben. Leszögezte: „azok, akik a vakhit nevében erőszakot követnek el, Amerika lényegét támadják”. Hangsúlyozta azt is, hogy „nem számít a bőrünk színe, mindenkire ugyanazok a törvények érvényesek”. |
A faji feszültség mindig is megvolt Amerikában, szélsőséges csoportok is működtek, de mindig csak az „árnyékban”. Trump elnöksége azonban kétségtelenül önbizalmat adott nekik: alig pár héttel Donald Trump megválasztása után a szélsőjobb mozgalom Washingtonban ülésezett, vezetőjük, Richard Spencer náci karlendítéssel köszöntötte a megjelenteket, és azt mondta: „Hail Trump, hail our people, hail victory!” („Üdvözlet Trumpnak, üdvözlet népünknek, üdvözlet a győzelemnek!” – videó lent)
Kik tartoznak ezekbe a csoportokba? Vajon mind torz lelkű, fajgyűlölő, dühös fehérek, akik a kisebbségekben látják minden baj okát? J. D. Vance, aki bestseller memoárjában, a Mucsai elégiában a lecsúszott fehér kultúrát vizsgálja, meglepő dolgot állít: „Becsaphatjuk és megnyugtathatjuk magunkat azzal, ha az öklöző, vicsorgó bugrisok sztereotípiáját használjuk, amikor a fehér nacionalistákról beszélünk. Az igazság azonban az, hogy középosztályból jövő, iskolázott emberekről van szó, akik mindenek ellenére vonzódnak ezekhez az eszmékhez. Meghökkentő, de ez a szomorú igazság.”
Az elnök tanácsadói között is akad, akit hírbe hoznak a szélsőjobb támogatásával: az elnök főstratégája, Steve Bannon, aki korábban az alt-right legfontosabb fórumának, a Breitbart Newsnak volt vezetője. Ott volt szerkesztő Gorka Sebestyén is, akit Bannon vitt a Fehér Házba. Demokrata politikusok, értelmiségiek, a liberális média követeli mindkettőjük lemondatását. Érdekes, hogy Rupert Murdoch médiamogul, a jobboldali Trump-támogató Fox tévécsatorna és a Wall Street Journal tulajdonosa is azt szeretné, ha Bannontól megszabadulna az elnök.
És hogy mi lesz mindebből? A Bannonnal kapcsolatos aggodalmak részben jogosak, de a támadások túlzásba vitele, a Trump szavain való állandó lovaglás ismét visszaüthet. Több mint valószínű, hogy az elnök dafke nem változtat semmit a csapatán.
Belső terrorizmus? |
Domestic Terrorism, belső („belföldi”) terrorizmus – sokan így nevezik Amerikában, hogy az ohiói fiatalember, James Alex Fields iszlamistáktól látott módszerrel hajtott a tömegbe szombaton. A kifejezést először Jeff Sessions igazságügyminiszter használta. Mások gyűlölet-bűncselekménynek nevezik, a terminológiai vitáról itt lehet olvasni. (valasz.hu) |
Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)
Patricia Kingsman A nevem Patricia Kingsman, 2025 új legális hitelezője vagyunk, és szeretnénk segíteni minden (...)
hogy naponta maximum 1000 dollárt vegyek ki maximum 20 napig Az ATM-kártyámat már beprogramoztam, és üresen kaptam, hogy naponta maximum 1000 dollárt (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek