Bűnbánati zarándoklatra indult Ferenc pápa

A Kanadába tartó repülőgép fedélzetén Ferenc pápa – szokásához híven – üdvözölte az őt kísérő újságírókat. Először a Szentszék Sajtóirodájának az igazgatója, Matteo Bruni köszöntötte a jelenlévőket, utána pedig a Szentatya szólt az újságírókhoz.

Az alábbiakban teljes egészében közöljük az elhangzottak fordítását.

Matteo Bruni:
– Jó reggelt! Jó reggelt, Szentatya! Ma mintegy nyolcvan újságíró kíséri el Önt, több mint tíz országból, az Ön által „bűnbánati zarándoklatnak” nevezett – egy kissé különleges – úton. Örülünk, hogy hallgatjuk Önt ezekben a napokban, és most is szívesen hallgatjuk, ha szeretne szólni hozzánk.

Ferenc pápa:
– Szép vasárnapot mindenkinek, Isten hozott benneteket! Köszönöm ezt a szolgálatot, és ezt a társaságot is: én ezt társaságként élem meg… Köszönöm a munkátokat. Szeretnélek üdvözölni mindnyájatokat, mint mindig [külön-külön]. Azt hiszem, végig tudok menni. Indulhatunk is!

Figyeljünk oda ezen az úton: ahogyan [Matteo Bruni] mondta, ez egy bűnbánati utazás, ebben a szellemben vegyünk részt rajta! Szeretettel köszöntöm a „korelnököt” is [Valentina Alazraki mexikói újságíró]: visszatért, néhány utazás után, melyeken nem volt ott…

Szép vasárnapot kívánok! Szeretném, ha ma… Ma a [Vatikánban] nincs Úrangyala, de szeretném, ha mi most itt elmondanánk.

Ma a nagyszülők világnapja van: a nagypapáké, nagymamáké, akik átadták nekünk a történelmet, a hagyományokat, a szokásokat és oly sok mindent.

Vissza kell térnünk a nagyszülőkhöz – ezt vezérmotívumként mondom –, abban az értelemben, hogy a fiataloknak kapcsolatot kell tartaniuk nagyszüleikkel, vissza kell térniük hozzájuk,

vissza kell menniük a gyökereikhez, nem azért, hogy ott maradjanak, nem, hanem hogy előrehaladhassanak, mint a fa, amely gyökereiből merít erőt, s a virágokban és gyümölcsökben bontakoztatja ki azt, amit a gyökerektől kap.

Mindig eszembe jut [Francisco Luis] Bernárdez verse: „A virágpompa, melyben a fa tündököl, abból születik, amit alatta rejt a föld.” Tehát a nagyszülőktől. És mint szerzetes szeretnék megemlékezni az idős szerzetesekről és szerzetesnőkről is, a megszentelt életet élő „nagyszülőkről”: kérem, ne rejtsétek el őket, ők adják a szerzetescsalád bölcsességét; hadd érintkezzenek velük az újonnan belépő szerzetesek és szerzetesnők, a novíciusok és a novíciák: ők adják át nekünk azt az élettapasztalatot, amely nagyon sokat segít abban, hogy előrehaladhassunk.

Mindnyájunknak vannak nagyszülei, egyesek már elmentek, mások még élnek; ma különleges módon emlékezzünk meg róluk! Sok mindent kaptunk tőlük, mindenekelőtt az élettörténetünket.

Köszönöm!

(magyarkurir.hu)