Az ukrán alkotmánybíróság alkotmányellenesnek tartja a 2012-ben hozott, a kisebbségeknek kedvező, nyelvhasználatot szabályozó törvényt.
Az ukrán alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette azt a 2012-ben életbe lépett nyelvtörvényt, amely a nemzeti kisebbségek nyelvhasználati jogait kiszélesíti - tette közzé szerdán hozott döntését hivatalos honlapján a testület.
Az alkotmánybíróság már évek óta halogatta a határozat elfogadását. Parlamenti képviselők egy csoportja még 2014-ben kérte beadványban a testülettől a nyelvtörvény hatályon kívül helyezését.
A 2012-ben elfogadott ukrajnai jogszabály 18 ukrajnai nyelvet – köztük a magyart is – regionális vagy kisebbségi nyelvvé nyilvánította; azoknak a közigazgatási egységeknek a területén, ahol egy vagy több ilyen nyelv anyanyelvi beszélőinek aránya elérte a 10 százalékot, a kisebbségi nyelv az államnyelv mellett használhatóvá vált a hivatali életben, az önkormányzatok munkájában – emlékeztet a Kárpátinfo.net.
A 2012-ben megszavazott nyelvtörvény eltörlésére már szinte napra pontosan négy évvel ezelőtt is kísérletet tett a kijevi hatalom. Az Ukrajna elnöki posztját és a parlament házelnöki tisztjét akkor egy személyben ideiglenesen betöltő Olekszandr Turcsinov azonban az országban kialakult válsághelyzetet mérlegelve 2014. február 27-én úgy döntött, nem írja alá a 2012-es nyelvtörvényt hatályon kívül helyező dokumentumot, így az állami nyelvpolitika alapjairól 2012-ben hozott törvény – vélhetően máig – hatályban maradt. A sok vitát kiváltott 2012-es nyelvtörvény eltörlésének kísérlete azonban egyik ürügye lett a máig elhúzódó ukrajnai krízisnek.
(hvg.hu)
Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)
Patricia Kingsman A nevem Patricia Kingsman, 2025 új legális hitelezője vagyunk, és szeretnénk segíteni minden (...)
hogy naponta maximum 1000 dollárt vegyek ki maximum 20 napig Az ATM-kártyámat már beprogramoztam, és üresen kaptam, hogy naponta maximum 1000 dollárt (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek