Az ország északi részén, Rouen közelében történt a túszejtés. Mise közben mentek be a templomba, több embert túszul ejtettek, a pap torkát elvágták. Egy másik túsz is életveszélyben van. A támadók az Iszlám Állam nevét kiabálták, agyonlőtték őket. A terrorszervezet azóta vállalta a felelősséget a merényletért. A francia rendőrség délután közölte: egy embert őrizetbe vettek a támadással kapcsolatban.
A BBC szerint két fegyveres ment be a templomba Saint-Etienne-du-Rouvray-ben, és 4-6 embert ejtett túszul. A France 3 arról számolt be, hogy a túszok között egy pap és két apáca is volt. A támadóknál kés volt.
A Reuters később arról írt, hogy "semlegesítették" a két támadót, ezt erősítette meg a BBC is, értesülésük szerint mindkét túszejtőt lelőtték, de a túszok egyike, egy pap is meghalt.
A Telegraph úgy tudja, hogy az áldozat a 84 éves Jacques Hamel atya, az értesülést megerősítette a francia Püspöki Konferencia szóvivője is.
Pierre-Henri Brandet belügyi szóvivő azt mondta, egy másik túsz megsebesült, az állapota válságos.
Délután a francia rendőrség közölte:őrizetbe vettek egy embert a támadással összefüggésben,ám hogy kit, és mi köze volt a támadáshoz, arról nem közölt részleteket.
A Le Figaro és később a Telegraph is azt írta, hogy a pap torkát elvágták.
A helyszínen voltak a rendőrség elit egységei, a környéket kordonnal zárták le, a templomban robbanóanyag után kutattak.
Manuel Valls francia miniszterelnök a történtekre úgy reagált: elborzadt a barbár támadáson, ami minden francia, valamint katolikus állampolgárt érint.
Francois Hollande elnök gyalázatos terrortámadásnak nevezte a történteket. Azt mondta: a terroristák az Iszlám Államra hivatkoztak. Arról is beszélt, hogy Franciaország hadban áll az Iszlám Állammal és "minden eszközt be kell vetnünk ebben a harcban".
A Le Figaro a rendőrségre hivatkozva azt írja, az egyik támadó szakállas volt, és a vallásos muszlimok által hordott sapka volt rajta. Az M6 francia tévéadó tudósításából kiderült, hogy a támadók egyikét a francia titkosszolgálat ismerte.
Az AP-nek egy normandiai muszlim vezető azt mondta, már másfél éve figyelte a merénylőt a rendőrség, miután járt Törökországban.
Az Iszlám Állam azóta jelentkezett a merénylet elkövetőjeként. A saját hírportáljukon, az Amakon közzétett közlemény szerint a szervezet két "katonája" hajtotta végre a támadást.
A francia rendőrség őrizetbe vett kedd délután egy embert a történtekkel összefüggésben, ám hogy kit, és mi köze volt a támadáshoz, arról nem közölt részleteket.
origo.hu
Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)
Patricia Kingsman A nevem Patricia Kingsman, 2025 új legális hitelezője vagyunk, és szeretnénk segíteni minden (...)
hogy naponta maximum 1000 dollárt vegyek ki maximum 20 napig Az ATM-kártyámat már beprogramoztam, és üresen kaptam, hogy naponta maximum 1000 dollárt (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek