Folyamatos rendőri megfigyelés alatt állt a férfi, aki a börtönben radikalizálódott. Az Iszlám Állam bejelentését ellentét feszíti, hiszen belga harcosról beszélnek.
Pár hónappal ezelőtt előállították a párizsi gyilkost, mert attól tartottak, hogy rendőrök elleni támadásra készül, de akkor nem volt elég bizonyíték ellene – jelentette a Híradó francia tudósítója.
Ismert: Francois Molins ügyész tudatta, hogy tudják, ki volt a tettes, ellenőrizték a személyazonosságát, de egyelőre nem hozzák nyilvánosságra a nevét, mert még zajlanak házkutatások, és lehet, hogy vannak cinkosai. Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet, amely szokatlan gyorsasággal jelentkezett a merénylet elkövetőjeként, csütörtökön késő este tudatta: “Abu Juszuf, az Iszlám Állam belga katonája” követte el a merényletet. Francia rendőrségi források csütörtök este arról beszéltek, hogy korábban már szélsőségesként azonosították a későbbi támadót.
Francois Hollande francia elnök úgy nyilatkozott, hogy a körülmények terrortámadásra utalnak. Bejelentette, hogy péntek reggel összeül a nemzetbiztonsági kabinet.
Egy egyelőre hivatalosan meg nem nevezett elkövető csütörtökön 21 óra után nem sokkal nyitott tüzet egy rendőrbuszra a Diadalív közelében, a Champs-Élysées sugárúton. A merénylőt agyonlőtték. A belügyminisztérium hivatalos tájékoztatása szerint egy rendőr meghalt, két másik pedig súlyosan megsérült. Pierre-Henry Brandet, a belügyminisztérium szóvivője tudatta, hogy a támadó automata fegyvert használt, és kifejezetten a rendőröket vette célba.
(hirado.hu)
Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)
Patricia Kingsman A nevem Patricia Kingsman, 2025 új legális hitelezője vagyunk, és szeretnénk segíteni minden (...)
hogy naponta maximum 1000 dollárt vegyek ki maximum 20 napig Az ATM-kártyámat már beprogramoztam, és üresen kaptam, hogy naponta maximum 1000 dollárt (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek