24 ezer embert öltek meg eddig idén az Egyesült Államokban végrehajtott lövöldözésekben – írja a Mandiner az amerikai Gun Violence Archive adataira hivatkozva.
A cikk szerint csak az elmúlt napokban, július 17. és július 23. között 915 lövöldözés volt az országban, vagyis 12 percenként követtek el ilyen jellegű fegyveres bűncselekményt. Ezek következtében 430 ember meghalt és 1007-en megsebesültek.
A Gun Violence Archive (GVA) adatai szerint
IDÉN MÁR TÖBB MINT 24 EZER EMBERT ÖLTEK MEG A LÖVÖLDÖZÉSEKBEN.
2020-ban összesen több mint 43 ezer ilyen haláleset történt. Ez már önmagában véve is negatív rekordnak számít, de könnyen lehet, hogy az idei év még az előzőnél is rosszabb mutatókat fog eredményezni.
A RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ ADATOKBÓL AZ IS KIDERÜL, HOGY AZ EDDIG 2021-BEN LÖVÖLDÖZÉSBEN ELHUNYTAK KÖZT TÖBB MINT NYOLCSZÁZAN KISKORÚ, KÖZÜLÜK PEDIG 174-EN 12 ÉVEN ALULI GYERMEK VOLT.
Az amerikai igazságügyi minisztérium szerint a fegyveres erőszakkal kapcsolatos bűncselekmények magukban foglalják az öngyilkosságokat is, amelyek a felnőttek lőfegyverekkel okozott halálának mintegy hatvan százalékát okozzák. A GVA adatai azt mutatják, hogy csak idén több mint 13 500 olyan öngyilkosság történt, amelyet fegyverrel követtek el.
Noha minden amerikai tagállamot érintettek ezek a bűncselekmények, van néhány olyan, ahol a szokásosnál is gyakoribbak voltak. A legtöbb eset Illinoisban történt (109), őket Texas (63), Pennsylvania (59), Kalifornia (52) és New York (48) követi.
Az ABC News az adatokat elemezve azt is megállapította, hogy ez a fajta erőszak leggyakrabban a szegényebb, városi területeken fordul elő. Azt írták, hogy a lövöldözések több mint kétharmada ott fordult elő, ahol a lakosok több mint fele nem fehér.
Az események több mint fele az ország legszegényebb területein történt, ahol a háztartások jövedelmének mediánja évi negyvenezer dollár vagy kevesebb. Eközben csak a lövöldözéseknek 17 százaléka történt ott, ahol több mint 60 000 dollárt keresnek az emberek átlagosan.
(index.hu)
ÉV VÉGI HITELAJÁNLATOK E-mail: isabellemonica9@gmail.com Nagyon különleges, gyors és könnyű pénzkölcsönöket kínálunk, 2000-10 000 euró között, 3%-os kamattal. Ennek az év végi hitelajánlatnak köszönhetően jól megünnepelheti a karácsonyt és szép ajándékoka ÉV VÉGI HITELAJÁNLATOK E-mail: isabellemonica9@gmail.com Nagyon különleges, gyors és (...)

adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek