Eddig csak sokszor egymásnak ellentmondó vagy később cáfolt nyilatkozatokból, illetve egy októberben elfogadott törvényből lehetett következtetni arra, mit gondolnak a németek a menekültválság kezeléséről. Hétfő este a kormányzó Német Kereszténydemokrata Néppárt (CDU) kongresszusa elfogadott egy 23 oldalas nyilatkozatot. A karlsruhei nyilatkozat az első nagyobb összefoglalása (...) olvasd tovább
A tervezetthez képest egy nappal később ért véget a párizsi klímacsúcs, de a résztvevők elfogadták az új megállapodást. 195 ország vállalta, hogy a Föld légkörének felmelegedését két fok alatt tartja az iparosodás előtti mértékhez képest. Elfogadta szombat este az ENSZ 21. klímakonferenciáján részt vevő 195 ország a klímavédelmi (...) olvasd tovább
Gőzerővel folynak a nagy menekültbetelepítés előkészületei – a Heti Válasz belesett a brüsszeli kulisszák mögé. Múlt szerdán Orbán Viktor miniszterelnök arról beszélt: van egy titkos háttérmegállapodás, s Berlin hamarosan előáll azzal, hogy Törökországból be kell fogadni újabb 400-500 ezer (...) olvasd tovább
Németországban kedden elérte az egymilliót az idén nyilvántartásba vett menedékkérők száma - jelentette be Münchenben a bajor tartományi kormány szociális minisztere. Emilia Müller elmondta, hogy a menedékkérők nyilvántartásába (EASY) január 1-jétől december 8-ig egymillió fő adatait vették fel. Ez az összes előrejelzést felülmúló nagyságú (...) olvasd tovább
Ferenc pápa, aki megválasztása óta azt hirdeti, hogy az egyház tárja ki kapuit a rászorulók előtt, kedden, az irgalmasság szent évét elindítva, a Szent Péter-bazilika szent kapujának a megnyitásával jelképesen meg is teszi ezt a lépést. Szent kapunak nevezik a négy római bazilikának (a Szent Péter-, a lateráni Szent János-, a Santa Maria Maggiore- (...) olvasd tovább
Franciaországban a szélsőjobboldali Nemzeti Front a szavazatok 30 százalékával megnyerte a regionális választások első fordulóját, viszonylag magas, 50 százalékos részvétel mellett - derült ki a France2 közszolgálati televízió által ismertetett előzetes eredményekből. A legnagyobb ellenzéki párt, a Nicolas Sarkozy volt államfő által vezetett jobbközép Köztársaságiak 27 százalékot (...) olvasd tovább
Az EU-elnökség kiszivárogtatott javaslata szerint akár két évre is felfüggeszthetik a schengeni szabad mozgást, és ez már nem csak a görögöket fenyegeti. A visegrádi országok vezetői közösen tiltakoznak, hogy őket ne hagyják ki a mini-Schengenből. Németországban már közel egy millió menedékkérő van, egy csütörtöki bejelentés szerint hamarosan befejezik a szíriaiak egyszerűsített (...) olvasd tovább
A szlovákiai tanügyi reform mögött a magyar pedagógusok asszimilációs szándékot gyanítanak. Szlovákiában az iskolaügy sodorhatja végveszélybe a magyar nyelvű oktatást, az új törvény előírásai a racionalizálás jelszavával bezárásra ítélhetnek sok kis iskolát. A minimális (...) olvasd tovább
A menekültválság akár az éppen tíz éve hivatalba lépett Angela Merkel kancellár bukását is okozhatja. Miközben Európában egyes nemzetállamok magyar mintára kerítéseket építenek, Németország kitart a nyitott határok politikája mellett. A kancellárt hitében a párizsi merényletsorozat sem ingatta meg, ezért a politikus ellen valószínűleg saját pártja fog fellázadni. (...) olvasd tovább
Megszólalt a török F-16-osok által kilőtt orosz Szu-24-es harci gép egyik pilótája, akit kedden talált meg a szíriai hadsereg és az orosz különleges egységek. A navigátort egy helyi orosz bázison helyezték biztonságba, él és egészséges - számol be a hvg.hu. A túlélő pilóta az Interfax orosz hírügynökségnek azt mondta: semmilyen (...) olvasd tovább
Lelőttek egy Szu–24-es orosz harci repülőgépet Törökország és Szíria határán, ez biztos. Az már nem egyértelmű, hogy miért lőtték le a repülőt, és hogy honnan. Törökország azt állítja, hogy az orosz gép légteret sértett, az oroszok szerint ilyesmi nem történt. Ők azt mondják, hogy a földről lőtték ki a harci gépet, a törökök állítják, hogy F–16-osokat vetettek be. A (...) olvasd tovább
Csak a szír, az iraki és az afgán menekülteket engedik át a görög–macedón határon múlt hét csütörtök óta. A rendelkezés miatt több ezer iráni, pakisztáni és afrikai menekült torlódott fel. Egyelőre békés a tömeg, de többen éhségsztrájkba kezdtek, mások demonstrációt szerveztek az átkelőknél. Több menekült összevarrta a száját, hogy így tüntessen a korlátozás ellen. (...) olvasd tovább
A belga fővárosban a legmagasabb fokozatú a készültség, a metrót lezárták. A rendkívüli állapot marad: hétfőn nem nyitnak ki az iskolák és rendezvények se lesznek. Vasárnap este a rendőrség akcióba kezdett, és tizenhat embert vettek őrizetbe, a párizsi merényletért körözött Salah Abdeslam azonban nincs közöttük. Terroristák három bombát akartak robbantani (...) olvasd tovább
A modernkori történelem egyik legnagyobb és legbonyolultabb, nehézbombázókkal végrehajtott támadásaként értékelték amerikai szakértők az orosz légierő keddi szíriai akcióját. Moszkva hadászati bombázókat küldött az Iszlám Állam egyes szíriai állásainak megsemmisítésére, részben megtorlásként az orosz utasszállító felrobbantásáért. Kedden összesen 25 darab Tu-22-es (...) olvasd tovább
Nem újabb terrortámadás, hanem rendőrségi akció zajlik a francia főváros északi részén, a Saint-Denis kerületben. Több rendőr megsérült, a városrészben utakat zártak le. Egy halottja már van az akciónak. A kerület polgármestere azt kérte a lakosoktól, hogy maradjanak otthonaikban. Állítólag öngyilkos merénylő is robbantott A Europe1 francia csatorna (...) olvasd tovább
A párizsi merényletsorozat szálai Brüsszel egyik hírhedt kerületébe vezetnek, ami egykor hasító ipari központból nyomornegyeddé, majd muzulmán gettóvá vált. A Belgiumba érkező muszlim bevándorlókat nem próbálják integrálni a társadalomba, nem véletlen, hogy arányaiban innen csatlakoztak legtöbben az Iszlám Államhoz. Nemcsak szegények, jó módú családokból is mentek Szíriába, (...) olvasd tovább
A párizsi merényleteket követő sokk után vasárnap már nemcsak a francia rendőrség hajtóvadászata folyt gőzerővel, a világ vezetői közül is egyre többen nyilatkoztak arról, hogyan lehetne megelőzni a hasonló tragédiákat. Már tudják, ki szervezhette a terrorakciókat, a francia légierő pedig bombázással felelt az Iszlám Állam támadására. Vasárnap tovább folyt a (...) olvasd tovább
Novemberben lép hatályba az Európai Parlament által elfogadott, egységes távközlési piacról szóló rendelet, amelynek alapján a jövő tavasszal tovább csökkennek, 2017. június 15-étől pedig megszűnnek a roamingdíjak - hangzott el a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság háttérbeszélgetésén. Az uniós rendelet értelmében a belföldi hívások (...) olvasd tovább
Földbe szúrt betonvasakhoz erősített, 180 centiméter magas drótkerítést építenek a horvát-szlovén határra. A szlovén kormányfő kedden jelentette be, hogy műszaki akadályt emelnek a 670 kilométeres közös határszakaszra. Több helyen egyszerre megkezdődött a kerítésépítés a horvát-szlovén határ szlovén oldalán - (...) olvasd tovább
A 135 fős katalán törvényhozásban 72 képviselő támogatta a függetlenségi pártok határozati javaslatát, amelyben kinyilvánítják, hogy megkezdik az önálló állam létrehozásához vezető folyamatot. A javaslatot 63 ellenszavazattal fogadták el. A függetlenedés folyamata kormány és egyéb állami intézmények (...) olvasd tovább
Szilárd és gyors segítség Hello mindenkinek! Ha vállalkozás indításához vagy tartozás törlesztéséhez hitelre van (...)
Patricia Kingsman A nevem Patricia Kingsman, 2025 új legális hitelezője vagyunk, és szeretnénk segíteni minden (...)
Mészáros Andrea A nevem Mészáros Andrea, Magyarországról származom, ezt az időt arra szeretném (...)
adj fel hirdetést