Hiába javasol vízummentességet az Európai Bizottság Ankarának, ez még egyáltalán nem jelenti azt, hogy június végétől a törökök szabadon utazhatnak a schengeni övezetbe. Nem utolsósorban azért, mert az unión belül is rengetegen gondolják: nem szabad ekkora engedményt tenni egy olyan országnak, ahol nem tartják be az emberi jogokat. A gond csak az, hogy jelenleg nincs más alternatíva a (...) olvasd tovább
Donald Trumpnak finoman szólva sincs jó véleménye az amerikai hadseregről. Most, hogy a milliárdos egyre közelebb került a republikánus elnökjelöltséghez, egyre többen kezdenek el találgatni, milyen hatással lehet mindez az Egyesült Államok haderejére. A főtisztek mindenesetre már most azt suttogják, inkább lemondanak, mint hogy törvénytelen parancsokat hajtsanak végre. Amikor Donald Trump (...) olvasd tovább
Brazíliában kedden először tettek közzé átfogó hivatalos adatokat a zikalázfertőzéses esetekről, az egészségügyi tárca közlése szerint az országban eddig mintegy 91 ezer esetet jelentettek, közben azonban a tavalyi évhez képest erősödött a chikungunya-járvány - írja az MTI. "Az első járványügyi jelentés 91 387 valószínű megbetegedést (...) olvasd tovább
Nem született trónörökösnek, uralkodása mégis új korszakot nyitott a brit monarchia történetében. II. Erzsébet valóságos jelképe lett a birodalomnak, ahol az emberek többség nem is emlékszik, hogy valaha is más uralkodója lett volna. Kérdés azonban, meddig tudja még teendőit ellátni az éppen ma kilencvenéves királynő, aki már korábban leszögezte: nem mond le a trónról se fia, se (...) olvasd tovább
Az Iszlám Állam újabb fegyvereseket küldött Európába, azon belül is Belgiumba, írja az MTI a belga hatóságok értesüléseire hivatkozva. A Fenyegetésértékelési Elemző Testület vezetője, Paul Van Tigchelt kedden brüsszeli sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a márciusi merényletek (...) olvasd tovább
Keddi ülésén egy tétellel bővítette a Hungarikumok Gyűjteményét és nyolc tétellel a Magyar Értéktárat a Hungarikum Bizottság. Így most már az értéktár része lett a Törley Pezsgő, a libatoll és a magyar cimbalom is. Az FM közleménye szerint bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe Kabay Jánosnak, az Alkaloida gyógyszergyár (...) olvasd tovább
A vasárnap délutáni friss adatok szerint már legalább 233 halálos áldozata van az Ecuadort sújtó erős földrengésnek, írja a BBC. A mentés még mindig folyamatban van, 10 ezer katona és 3500 rendőr sietett az érintett területekre. A Richter-skála szerint 7,8-as fokozatú földrengés szombat éjjel rázta meg Ecuador partjait. Még a szomszédos (...) olvasd tovább
Kilencre nőtt a csütörtöki dél-japáni földrengés halálos áldozatainak száma, és a legfrissebb jelentések szerint legkevesebb 950 sérültet szállítottak kórházba, közülük 53-nak súlyos az állapota - közölte az NHK japán állami televízió. A korábbi hírek még három halottról és száznál több sérültről (...) olvasd tovább
Lemondott az ukrán kormányfő vasárnap délután. Arszenyij Jacenyuk televíziós beszédében jelentette be döntését. „Mától a kormány vezetői posztjánál szélesebb körben látok feladatokat” – mondta sajátosan az Unian szerint Jacenyuk, aki 2014 februárja, Viktor Janukovics államfő elűzése óta volt miniszterelnök. A 2014-es októberi választások után is (...) olvasd tovább
Az Európai Parlamentben takarítóként dolgozott kétszer egy hónapon át a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren elkövetett öngyilkos merényletek egyik elkövetője - közölte az Európai Parlament sajtószolgálata internetes oldalán szerdán. A közlemény szerint a repülőtéren elkövetett merényletek egyik elkövetője 2009 és 2010 nyarán (...) olvasd tovább
Az offshore-botrány két főszereplője fura páros: egy német születésű bevándorló, valamint egy ismert panamai író. Ők alapították a napokban kétes ismertségre szert tett Mossack Fonseca ügyvédi irodát, amelynek prominens ügyfelei a nemzetközi politikai és sportélet krémjét (...) olvasd tovább
Nem mond le Sigmundur Davíð Gunnlaugsson, Izland miniszterelnöke, akiről vasárnap derült ki, hogy feleségével együtt egy offshore cégen keresztül több millió dollárt tartottak izlandi államkötvényekben. Ráadásul mindezt úgy, hogy az országuk bankrendszere éppen a világgazdaság bedöntésében játszott fontos szerepet, írja a BBC. Gunnlaugssont azután szólította fel (...) olvasd tovább
Az amerikai republikánus pártiak vezető elnökjelölt-aspiránsa vasárnap egy tévéinterjúban elnézést kért az elmúlt napokban tett, vitát kiváltó kijelentéseiért, de külpolitikai állásfoglalásain nem változtatott. Donald Trump New York-i üzletember változatlanul nem hajlandó elkötelezni magát amellett, hogy a Republikánus Párt elnökjelöltje (...) olvasd tovább
Lezárták a washingtoni Capitoliumot, miután egyes hírek szerint lövések dördültek az épületegyüttes látogatóközpontjában. A Twitteren megjelent posztok szerint egy lehetséges veszélyhelyzet miatt került sor az óvintézkedésre. Az épületben dolgozóknak körbeküldött riasztás szerint a helyi idő szerint 13:47-kor életbe lépő (...) olvasd tovább
Háborús tett és pusztítás történt Európa egyik városában, és ahogyan Júdás mögött mások álltak, akik fizettek azért, hogy Jézust elárulják, e mögött a fegyver gyártók és fegyverkereskedők állnak – mondta Ferenc pápa egy Róma közeli menekült központban, ahol menekültek lábát mosta meg nagycsütörtökön. Az utolsó vacsorára emlékező misét Ferenc (...) olvasd tovább
A belga kórházak intenzív osztályain 61 embert ápolnak a keddi merényletek után. A merényleteknek eddig 31 halottja van, de az ország egészségügyi minisztériuma szerint még nőhet az áldozatok száma. Egy merénylő még szabadlábon van. A török hatóságok állítólag egyszer már letartóztatták terrorgyanúval az egyik öngyilkos robbantót. A szerdai nap összefoglalója. A belga (...) olvasd tovább
Egy testvérpárt gyanúsítanak a robbantásokkal. Brüsszeli terrorcselekmények: ami kedden történt 9:18 A belga hatóságok azonosították a keddi brüsszeli repülőtéri öngyilkos merényletek elkövetőit: a rendőrség által el-Bakraui néven ismert két fivérről van szó - (...) olvasd tovább
Obama történelminek minősített látogatáson jár Kubában, hivatalban lévő amerikai elnök még nem látogatott el a szigetre 1928 óta. Obama a találkozó előtt azt mondta, hogy a változás elér Kubába, és Raúl Castro elnök tisztában van ezzel. Új nap virradt az amerikai-kubai kapcsolatokban, mondta Barack Obama, aki azonban világossá tette, hogy az Egyesült (...) olvasd tovább
Sikerült megállapodni az EU-török-csúcs második felvonásában a készülő megállapodás szövegéről, ezt pénteken hajnalban jelentették be. Azt kell eldönteni, júniustól hogyan küldjék vissza Törökországba a Görögországba illegálisan érkező menekülteket, és helyettük hogyan vesznek át a törököktől az uniós államok érvényes papírokkal rendelkező szíriaiakat. Úgy tűnik, (...) olvasd tovább
Több mint fél év kellett az európai elitnek, hogy belássa: igaza van a magyar kormánynak, a migrációs hullámot fel kell tartóztatni. A csütörtöki Heti Válaszban részletesen bemutatjuk, hogyan vált elfogadottá a kórusban szidott magyar álláspont. Európa politikai elitje a törökkel való egyezkedés kudarca után elhatározta, hogy lezárja a (...) olvasd tovább
Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)
Patricia Kingsman A nevem Patricia Kingsman, 2025 új legális hitelezője vagyunk, és szeretnénk segíteni minden (...)
hogy naponta maximum 1000 dollárt vegyek ki maximum 20 napig Az ATM-kártyámat már beprogramoztam, és üresen kaptam, hogy naponta maximum 1000 dollárt (...)
adj fel hirdetést