A polgármester szerint élénkítené a gazdaságot a csak helyben elkölthető pénz. Helyi pénz bevezetését tervezi Barcelona, és a város három kerületében kísérleti programot indít 2017-ben. Ada Colau polgármester a 2015-ös választási programjában ígérte meg a helyi fizetőeszköz (...) olvasd tovább
Meghalt Leonard Cohen - derül ki a kanadai énekes, dalszerző és költő hivatalos Facebook-oldalán péntek hajnalban közzétett üzenetből. "Mély szomorúsággal tudatjuk, hogy a legendás költő, dalszerző és művész, Leonard Cohen már nincs közöttünk" - áll az üzenetben, hozzáteszik: Cohennel a zene egyik (...) olvasd tovább
Az Egyesült Államok kongresszusának republikánus politikusai gyorsan meg akarják valósítani a jövendő elnök, Donald Trump programját - hangoztatta szerdán két befolyásos republikánus politikus. Paul Ryan házelnök és Mitch McConnell, a szenátus republikánus többségének vezetője elsősorban Trumpnak az Obama elnök nevével (...) olvasd tovább
Saját bevallása szerint 10 milliárd dollár a vagyona, a Forbes szerint 3,7 milliárd. A céget, amit naggyá tett, apjától örökölte, de ő tette milliárdossá. Egyszer csődbe is vitte, de gyorsan felállt, egy saját maga által később briliánsnak nevezett trükkel: majdnem két évtizedig – törvényesen – nem fizetett adót. Sokáig egyetlen riválisa sem vette komolyan, de ha hajnalban nyer, az (...) olvasd tovább
Elnököt választ Amerika: már nem kell sokat várnunk arra, hogy kiderüljön, ki költözhet be az Egyesült Államok 45. elnökeként a Fehér Házba minden idők egyik legagresszívabb választási kampánya után. Összeállításunkban betekintést nyújtunk abba, mit ígérnek választóiknak (és a világnak) a legesélyesebb jelöltek. Amikor kedden megnyílnak a szavazóhelyiségek az (...) olvasd tovább
A kampány hajrájában, két nappal a voksolás előtt, Michigan és Pennsylvania államok megnyeréséért folyik a küzdelem az amerikai elnökválasztás jelöltjei között. A vasárnap délelőtt szokásos televíziós politikai vitaműsorokban megszólaló demokrata párti és republikánus politikusok egyöntetűen Michigant és (...) olvasd tovább
A NATO, élén a Egyesült Államokkal, növeli támadó potenciálját a Szövetségi Állam (Oroszország és Fehéroroszország szövetségének) nyugati határainál - hangoztatta Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter az orosz és a fehérorosz védelmi minisztérium szerdai minszki együttes vezetőségi ülésén. “A Szövetségi Állam nyugati határainál az Egyesült (...) olvasd tovább
Az e-mail-botrány újabb fordulója után jelentősen csökkent Hillary Clinton előnye az országos közvélemény-kutatások szerint Donald Trumppal szemben, egy héttel az elnökválasztás előtt. Az amerikai választási rendszer jellege miatt azonban ez valójában nem sokat jelent, az a fontos, hogy az úgynevezett csatatérállamokban hogyan állnak. Ezeket néztük meg. Az amerikai (...) olvasd tovább
A Rómától 500 éve elszakadt lutheránusokkal való megbékélés újabb jelenként a pápa hétfőn Svédországban elismerte a Luther Márton által elindított reformáció kedvező hatásait. Ferenc pápa az első katolikus egyházfő, aki közel 30 év óta Svédországba látogat. A lundi evangélikus templomban tartott történelmi (...) olvasd tovább
Kétmilliárd gyerek szerte a világon minden nap mérgező levegőt lélegzik be, ami miatt súlyos egészségügyi kockázatnak van kitéve - derül ki az ENSZ gyermekalapja által közzétett jelentésből. A vegyszerek károsíthatják a tüdejüket, agyukat és más létfontosságú szerveiket is. Az UNICEF adatai szerint Dél-Ázsiában 620 millió, Afrikában 520 millió, Kelet-Ázsiában, főleg Kínában (...) olvasd tovább
A jemeni lázadók Burkan-1 ballisztikus rakétát lőttek ki Mekkára. A rakétát a várostól 65 kilométerre lelőtték. Ballisztikus rakétát lőttek ki október 27-én, csütörtökön Mekkára, az iszlám legszentebb városára a jemeni húszi lázadók - jelentette a szaúd-arábiai állami (...) olvasd tovább
Hillary Clinton amerikai demokrata párti elnökjelölt Szíria-politikája egy harmadik világháborúhoz vezethet - jelentette ki a Reutersnek kedden adott exkluzív interjújában a republikánus elnökjelölt, Donald Trump, aki elsősorban külpolitikai kérdésekről beszélt a brit hírügynökség munkatársának. Meglátása szerint a Szíria miatt Oroszországgal (...) olvasd tovább
Sípokkal, dudákkal és kereplőkkel igyekeztek megzavarni tüntetők a Kossuth téri állami ünnepséget vasárnap délután. Egy részük, a Civil Ellenzéki Kerekasztal és a Demokratikus Ellenállás nevű szervezetek tagjai a Kossuth tér Vértanúk felé eső részénél helyezkedtek, ahol rendőrsorfal állta útjukat. Az Együtt szimpatizánsai a másik oldala felől érkeztek és az Országház előtti (...) olvasd tovább
„A minszki megállapodásnak nincs alternatívája”. Újból összeült a német, a francia, az orosz és az ukrán vezető Berlinben az ukrán válság megoldása érdekében. Bővülhet az EBESZ-misszió. A normandiai négyek, azaz a kelet-ukrajnai válság rendezésére törekvő Vlagyimir Putyin orosz, Francois Hollande francia és Petro Porosenko ukrán (...) olvasd tovább
Nyugaton az amerikai politikusok, illetve a NATO részéről máig hevesen tiltakoznak, ha a jelenlegi biztonság- és katonapolitikai viszonyokra valaki a hidegháborús jelzőt használja. Pedig fontos nyugati lépések, így az amerikai katonai biztonsági stratégia (NMS) visszaminősítése titkossá, épp hogy igazolják a letűntnek hitt korszak egyes elemeinek, így a bizalmatlanságnak a visszatértét. A (...) olvasd tovább
Zajos napokon, heteken van túl Donald Trump. Pedig néhány héttel ezelőtt, az első elnökjelölti vita előtt még úgy tűnt, hogy a Republikánus Párt elnökaspiránsa képes valóban szorossá tenni az idei voksolást. Sőt, egyes mérések neki adtak nagyobb sanszot a Fehér Házba való költözésre ellenfelével, Hillary Clintonnal szemben. Ám nagyot fordult azóta a világ, jóformán nem telik el (...) olvasd tovább
Temesvár mellett Újvidék lesz Európa egyik kulturális fővárosa 2021-ben. Az Európai Bizottság közleménye szerint először fordul elő, hogy nem uniós, hanem tagjelölt ország települése kapja meg az Európai Unió kezdeményezésére létrejött Európa kulturális fővárosa (...) olvasd tovább
Jövő héten törvényjavaslatot terjesztenek be egy újabb skóciai függetlenségi referendumról - jelentette be csütörtökön Nicola Sturgeon skót kormányfő. Sturgeon a kormányzó Skót Nemzeti Párt (SNP) Glasgow-ban rendezett éves kongresszusának nyitónapján felszólalva bejelentette: a kormány új törvénytervezetet (...) olvasd tovább
A világ legnagyobb felhőkarcolójának építését kezdték meg hétfőn Dubajban - írja az MTI. A megalomán építészeti projektjeiről is híres városállam vízi útjáról elnevezett Dubai Creek Harbour-torony alapkövét Mohamed bin Rasíd Ál-Maktúm dubaji uralkodó, az Egyesült Arab Emírségek alelnök és miniszterelnöke fektette le. Az új torony méreteit nem (...) olvasd tovább
Nincs egyértelmű győztese az otromba sértésektől sem mentes második elnöki vitának Hillary Clinton és Donald Trump között. De a túlélő kétségkívül Donald Trump volt, aki el tudta terelni a figyelmet arról a botrányról, amiről az utóbbi időben nemcsak Amerika, hanem az egész világ beszélt. De vajon segít-e rajta mindez a vita a finisben? A vasárnapi esemény előtt (...) olvasd tovább
Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)
Patricia Kingsman A nevem Patricia Kingsman, 2025 új legális hitelezője vagyunk, és szeretnénk segíteni minden (...)
hogy naponta maximum 1000 dollárt vegyek ki maximum 20 napig Az ATM-kártyámat már beprogramoztam, és üresen kaptam, hogy naponta maximum 1000 dollárt (...)
adj fel hirdetést