Sikeresen ért véget az RMDSZ Máramaros megyei szervezete által rendezett első böllérverseny szombaton. Ennek célja a hagyományok ápolása mellett a megye magyar közösségeinek összekovácsolása is volt.
Idén összesen hét csapat jelentkezett a versenyre, melynek első díjazottja Hosszúmező csapata lett. A Tisza-parti egykori koronaváros vezetője, R. Fekete Lajos polgármester a díjátadó után elmondta: csapata szívét lelkét beleadta, ezért is örülnek nagyon az első helyezésnek.
A böllérverseny második helyezettje Szinérváralja lett, a harmadik pedig Koltó mangalicatenyésztő csapata lett. Különdíjat kapott Nagybánya és Szamosardó-Monó szervezeteinek csapata is. A háromtagú zsűri döntése az elkészült májas- és véreshurka, kolbász és toroskáposzta megkóstolása után született meg, de számított a gyorsaság és szervezettség is.
Pintér Zsolt a szervezők nevében mondott köszönetet Csendes Lajosnak, Koltó polgármesterének, Sebők Zoltán alpolgármesternek és Csolti Ferencnek, az RMDSZ koltói szervezete elnökének, amiért otthont biztosítottak a rendezvénynek és oroszlánrészt vállaltak a szervezésből.
Az esős idő ellenére sokan ellátogattak a rendezvény helyszínére, ahol az elkészült ínyencségeket mindenki megkóstolhatta.
A rendezvényen kulturális esemény is volt, amelyet az eső miatt a kultúrotthonban tartottak. A koltói, monói és hosszúmezői fellépő diákok és felnőttek által bemutatott előadássorozat közös karácsonyfadíszítéssel és gyermekek megajándékozásával zárult a koltói kastély parkjában.
2023-ban az RMDSZ által szervezett böllérversenyt a nyertes csapat településén, vagyis Hosszúmezőn rendezik meg.
ÉV VÉGI HITELAJÁNLATOK E-mail: isabellemonica9@gmail.com Nagyon különleges, gyors és könnyű pénzkölcsönöket kínálunk, 2000-10 000 euró között, 3%-os kamattal. Ennek az év végi hitelajánlatnak köszönhetően jól megünnepelheti a karácsonyt és szép ajándékoka ÉV VÉGI HITELAJÁNLATOK E-mail: isabellemonica9@gmail.com Nagyon különleges, gyors és (...)

adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek