rmdsz
2024. december 21., szombat Tamás napja
árfolyam:
1 euro = 4.9764 RON
1 dollár = 0.0464 RON
100 forint = 1.2029 RON

Tanügyminiszter: akik féltik a gyermekeiket, beoltathatják magukat

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter vasárnap este egy televíziós műsorban kijelentette: azok a szülők, akik nagyon féltik a gyermeküket, tehetnek valami nagyon hasznosat: beoltathatják magukat. Ők is és a nagyszülők is.


A Digi 24 televízióban a tárcavezető elmondta, nagyon sok szülő aggodalmának adott hangot, amiért az iskolák akkor is nyitva maradhatnak, ha az adott településen a fertőzöttségi ráta meghaladja a 6 ezreléket.

A tanügyminiszter elmondta, alapvetően az egész oktatási rendszer a jelenléti rendszerre alapul, az pedig, hogy megteremtették a lehetőségét a tanintézetek nyitva tartásának a települések nagyarányú fertőzöttsége esetében is, azt szolgálja, hogy a koronavírus-helyzet ne okozzon nagy gondokat az oktatási folyamatban.

A járványvédelmi szabályokat ugyanakkor be kell tartani. „Sűríteni fogjuk az ellenőrzéseket az iskolákban” – jelentette ki a tanügyminiszter. Szerinte nincsen általánosan érvényes tökéletes megoldás, de törekedniük kell arra, hogy a diákok és a tanárok egészségét figyelembe véve a lehető lejobb megoldás szülessen meg a zavartalan oktatás érdekében.

„Nem ítélhetsz el egy szülőt azért, mert aggódik gyermek egészsége érdekében. Érthető ez a félelem, de el kell mondani még egyszer, hogy nem a gyermekeknek kell megfizetniük azért a hozzáállásért, amit általánosan jellemi a romániai társadalmat” – mondta Cîmpeanu. Hangsúlyozta: nem a gyermekek a felelősek a szülők és a nagyszülők egészségi állapotáért, hanem éppen ellenkezőleg. A gyermekeknek szükségük van az oktatásra.

„Azoknak a szülőknek, akik nagyon féltik a gyermeküket iskolába küldeni, tehetnek valami nagyon fontosat az érdekükben: beoltatják magukat. Ők is és a nagyszülők is” – jelentette ki a tanügyminiszter, aki ugyanakkor arra kérte a szülőket: ha a gyermekek betegek, ne küldjék iskolába őket.

(maszol.ro)

 

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


NAGYBÁNYAI ESEMÉNYNAPTÁR

Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)

AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)

Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, amely alacsony, 3% -os kamatozású kölcsönöket kínál. A gazdasági területen 5 000 eurótól 10 000 000 euróig kínálok kölcsönöket, kérjük, mondja meg a kölcsönkérelmé Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
GaGa
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek