FELOLDJÁK A KORLÁTOZÓ INTÉZKEDÉSEK ZÖMÉT.
Még a hétvégén elérjük az öt millió fős átoltottságot, így feloldjuk a korlátozó intézkedések nagy részét, egyebek mellett megszűnik a kijárási tilalom, az üzletek kötelező zárási időpontja, valamint a közterületi maszkhasználat is
– jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó Reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken. Hozzátette: szabad lesz a sport a közterületeken, a magán és családi események 50 fő részvételével, lakodalom pedig 200 fő részvételével lesz megtartható. – Ismét tarthatók szabadtéri rendezvények is ismét tarthatók, de zenés-táncos rendezvény csak védettségi igazolvánnyal látogatható. A 16-18 éves korosztály, akik eddig csak felnőtt kíséretéve látogathattak különböző helyeket, most már igazolvánnyal ők is mehetnek – fogalmazott, hozzátéve:
még pénteken születik döntés arról, hogy az új intézkedéseket pontosan mikor vezetik be.
A miniszterelnök közölte: az emberek több mint 50 százaléka Magyarországon átoltott, ami Európában a második legjobb eredmény.
Szavai szerint „letörtük, lényegében legyőztük” a pandémia harmadik hullámát.
Orbán Viktor szerint
továbbra is óvatosságra int, hogy három millió ember még mindig nincs beoltva, továbbá a határaink mentén mindenhol sokkal alacsonyabb a beoltottság mint nálunk, emellett az új mutációk elleni védettségre is figyelni kell.
Az újabb uniós vakcina beszerzés kapcsán a miniszterelnök elmondta, hogy abban Magyarország nem vesz részt, ugyanis elég vakcinát rendeltünk. A keleti vakcinákat nem számítva Pfizerből 7,3 millió, Modernából 1,2 millió, az egyadagos Jansen vakcinából 4 millió és AstraZenecából pedig még 4,7 millió érkezik. A kormányfő szerint ebből akár egy negyedik oltás is adható lenne. Mindemellett készül a magyar vakcina és épül a vakcinagyár, amely a várakozása szerint 2022 végén fogja kezdeni a gyártást.
A rendkívüli jogrend meghosszabbítása kapcsán Orbán Viktor kiemelte, arra azért van szükség, hogy fenntartsák a kormány gyors cselekvőképességét, ugyanis 3 millió ember továbbra sincs beoltva, az új vírusmutánsok pedig már a szomszédban vannak.
A baloldal reakciójával kapcsolatban úgy fogalmazott: annak logikája szerint ami az országnak rossz, az nekik jó, mert így egyszerűbb számukra megszerezni a hatalmat.
A meghosszabbított hitelmoratórium fő kedvezettményezettjeinek a háztartásokat és a vállalkozásokat nevezte. – Válság idején szükség volt arra, hogy megtámasszuk az embereket, ez az intézkedés a kisebb pénzűeknek és a középosztálynak fontos, ezért a hitelmoratórium kivezetése komoly szakmai kérdés – szögezte le a miniszterelnök.
Hozzátette: a következő két hónapban egyeztetnek a Bankszövetséggel arról, hogy mi legyen a moratórium után, ugyanis a bankok eddigi javaslatai nem voltak elfogadhatóak a kormány számára. – Fontosak a szakmai szempontok, de a munkából élő emberek érdekeiből kell kiindulni – mondta Orbán Viktor.
(magyarnemzet.hu)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, amely alacsony, 3% -os kamatozású kölcsönöket kínál. A gazdasági területen 5 000 eurótól 10 000 000 euróig kínálok kölcsönöket, kérjük, mondja meg a kölcsönkérelmé Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek