Több erdélyi városban is megkétszereződött az elmúlt időszakban a temetések száma, ami miatt akár egy hetet is várni kell a végső búcsúra. Egy temetkezési vállalkozó ugyanakkor a Krónikának elmondta, a megnövekedett kereslet miatt ma már nem egyszerű a koporsók beszerzése sem.
Miközben naponta átlagosan öt-hat személyt hantolnak el a nagyváradi Rulikowski köztemetőben, az elmúlt időszakban tíz-tizenegyre nőtt a temetések száma. Amint arról beszámoltunk, a sírkertet is kezelő Nagyváradi Közterület-fenntartó Rt. szerdai közleményében arról tájékoztatott, hogy bár növelték a sírásók számát, és folyamatosan keresnek új alkalmazottakat, a koronavírus-világjárvány negyedik hulláma miatt annyira megugrott az elhalálozások száma, hogy a várakozási idő eléri az egy hetet is. Korábban ez három-négy nap volt.
Csíkszeredában és Kolozsváron is szomorú a helyzet Csíkszeredában és környékén is megkétszereződött az elmúlt időszakban a temetések száma, nagyon sok a koronavírus-fertőzésben elhunyt – számolt be megkeresésünkre Domahidi Zalán, az Alcsík temetkezés nevű vállalat képviselője. Rámutatott, a tapasztalatok szerint ősszel mindig több az elhunyt, de amióta elkezdődött a járvány negyedik hulláma, a szokottnál több az elhalálozás, folyamatosan csöng a telefon.
Olyan is előfordul, hogy kénytelenek kitolni a temetés időpontját. Arra törekszünk, hogy a hozzátartozók kéréseit teljesítsük, ám fel kell állítani a fontossági sorrendet. A koronavírus-fertőzésekben elhunytak temetésére szabályok vonatkoznak, időkorlát van, hogy mikor lehet elhozni az elhunytat a kórházból, ahhoz kell igazítani a temetés időpontját” – részletezte a vállalkozó. Kitért arra is, hogy a temetkezési protokoll lazult, a fertőzésben elhunytakat fel lehet öltöztetni, fel lehet ravatalozni, a ravatal körül a családtagok lehetnek, a járványügyi óvintézkedéseket betartva. Erre fel is hívják a figyelmet, kérik, hogy tartsák be az előírásokat, abban bízva, hogy akkor nem lesznek újabb korlátozások, hiszen nagyon fontos, hogy a gyászfolyamatot ne kurtítsák meg. Elmondása szerint a járvány kitörése óta változtak a szokások, egyre több család dönt úgy, hogy ne legyen részvétnyilvánítás, torokat egyáltalán nem szerveznek. A román nemzetiségűek néha még kérnek becsomagolt ételt, de a magyar családok csak kaláccsal és pálinkával kínálják meg a temetésen résztvevőket.
A pékségek is rugalmasak, kétszeletenként csomagolják hermetikusan a kalácsot, fóliázott műanyag pohárban vásárolják a pálinkát.
A vállalkozó kérdésünkre elmondta, a koporsók beszerzése is bonyolult, országos szinten megnövekedett a kereslet: míg korábban egy-két napra szállították a rendelést, most ez egy-két hétig elhúzódik, így előre kell tervezni, bebiztosítani a készletet. Ugyanakkor megdrágult a faanyag, a vas, a festék, a lakk, így a koporsók ára is megnövekedett, ám ezt a vállalkozás egyelőre bevállalja, hiszen egy temetés így is megterheli a családok a költségvetését. Kolozsváron idén a tavalyhoz viszonyítva mintegy 500-zal nőtt az elhalálozások száma. Oláh Emese kolozsvári alpolgármester irodájától megtudtuk, a lakosságnyilvántartó igazgatóságnál tavaly január 1. és október 1. közötti időszakban 3434 elhalálozást vettek nyilvántartásba, idén ugyanebben az időszakban 4053 személy halt meg. Október 1-jétől október 20-áig 416 halálesetet regisztráltak, ebből 77 köthető a koronavírus-fertőzéshez.
Egy szatmári vállalkozó nem tapasztalt hasonlót
Nem tapasztalta eközben a forgalom megnövekedését Medve István, a szatmárnémeti Marta-Nora temetkezési vállalat tulajdonosa. Lapunknak elmondta, a nyári hónapokban általában 30–40 százalékkal kevesebb az elhalálozás, mint az év többi időszakában, idén is így volt. Másfél hónapja újra több a temetés, de ezek száma elmondása szerint nem haladja meg a korábbi években regisztráltat. Szó nincs arról, hogy megkétszereződött volna a forgalom, fennakadás nélkül ki tudjuk szolgálni az ügyfeleinket” – mondta a vállalkozó. Medve István felhívta a figyelmet: nem biztos, hogy a valós számok megmutatkoznak a vállalkozása szintjén, hiszen nagyon sokan „dolgoznak” feketén. Bár ezt törvény tiltja, még mindig működik a „kórházmaffia”: kihasználva a családtagok fájdalmát, gépkocsi csomagtartójából, garázsból vagy pincéből adják el nekik a koporsót, az engedély nélküli szolgáltatásokat.
(kronikaonline.ro)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, amely alacsony, 3% -os kamatozású kölcsönöket kínál. A gazdasági területen 5 000 eurótól 10 000 000 euróig kínálok kölcsönöket, kérjük, mondja meg a kölcsönkérelmé Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek