Több enyhítést is tartalmaz a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló határozat, melyről hétfői ülésén döntött a kormány. Többek között engedélyezi az egyházi zarándoklatokat, így a csíksomlyói pünkösdi búcsú hagyományos megrendezését is.
„Senkinek nem áll érdekében egyetlen nappal is meghosszabbítani a veszélyhelyzetet” – jelentette ki hétfőn Raed Arafat belügyi államtitkár, miután közölte, hogy milyen újabb rendelkezéseket tartalmaz majd a veszélyhelyzet meghosszabbítására vonatkozó határozat. Elmondta, ezt május 13-ától kezdődően újabb 30 nappal hosszabbítja meg a kormány, ugyanis bár az ország nagy része már zöld zónának minősül, június elsejéig mindenképp szükségesnek tartják a fenntartását.
Addig is a kormány lehetővé tette olyan telt házas kulturális és sportrendezvényeknek a szervezését, melyeken letesztelhető az új típusú koronavírus terjedése. Ezeken az eseményeken beoltott személyek vehetnek részt, vagy olyanok, akik igazolni tudják, hogy 15–90 napja estek át a betegségen, illetve fel tudnak mutatni egy legtöbb 72 órával korábban készült PCR-tesztet.
Az országos vészhelyzeti bizottság ajánlásait a kormány kiegészítette egy újabbal: az események antitestteszttel is látogathatók, amennyiben az legtöbb 24 órája készült, illetve szakképzett személyzet végezte, amit bizonyítani is tud az illető. „Nem osztjuk ketté a lakosságot: ha nem akarod beoltatni magad, letesztelteted magad” – jelentette ki Arafat arra az újságírói kérdésre, miszerint nem-e diszkrimináló, hogy oltási igazolványt kérnek az eseményekre jelentkezőktől. A belügyi államtitkár elmondta, a próbának szánt kulturális és sportrendezvényekről a két illetékes minisztérium dönt az egészségügyi minisztériummal együttműködve. A kormányhatározat ugyanakkor egyházi események, zarándoklatok megtartását is engedélyezi a járványügyi előírások betartásával, ezek feltételeiről a vallásügyi államtitkárság dönt szintén az egészségügyi minisztériummal együttműködve. A hatóságok gyakorlatilag feloldják azt az intézkedést, amely eddig lakhelyhez kötötte a vallási rendezvényeken, zarándoklatokon való részvételt. Mint arról beszámoltunk, múlt héten Korodi Attila csíkszeredai polgármester kérte a kormányt: tegye lehetővé, hogy más településekről is érkezhessenek zarándokok a csíksomlyói pünkösdi búcsúra.
A csíksomlyói zarándoklatra vonatkozó bejelentést Kelemen Hunor kormányfő-helyettes is megerősítette Facebook-oldalán, rámutatva, hogy ezt a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség kérésére, az RMDSZ közbenjárására engedélyezte a kormány. „A világjárvány miatt tavaly sajnos csak tévékészüléken keresztül követhettük, idén viszont, ha kisebb létszámban is, de újra ott lehetünk a nyeregben. A csíkszeredai közösség húsvétkor példásan bizonyította, hogy a közegészségügyi szabályok betartásával, fegyelmezetten tud részt venni az ételszentelésen. Én biztos vagyok abban, hogy ugyanez a fegyelmezettség fogja jellemezni mindazokat a zarándokokat, akik ellátogatnak idén a búcsúba!” – írta az RMDSZ elnöke.
A csíksomlyói pünkösdi búcsú szervezéséről egyébként hétfőn is egyeztettek önkormányzati vezetők és az egyház képviselői Csíkszeredában. A megbeszélésen részt vett Korodi Attila, a megyeszékhely polgármestere, Sógor Enikő és Bors Béla alpolgármester, Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek és a somlyói ferencesek, valamint Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke.
„Az együttműködést az elhivatottság vezérli, valamennyi fél elkötelezett abban, hogy a járványhelyzet nyújtotta maximális lehetőségek kihasználásával megszervezzék a búcsút” – közölte a találkozó után a csíkszeredai városháza sajtószolgálata. A csíksomlyói pünkösdi búcsú szervezéséről egyébként hétfőn is egyeztettek önkormányzati vezetők és az egyház képviselői Csíkszeredában. A megbeszélésen részt vett Korodi Attila, a megyeszékhely polgármestere, Sógor Enikő és Bors Béla alpolgármester, Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek és a somlyói ferencesek, valamint Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke. „Az együttműködést az elhivatottság vezérli, valamennyi fél elkötelezett abban, hogy a járványhelyzet nyújtotta maximális lehetőségek kihasználásával megszervezzék a búcsút” – közölte a találkozó után a csíkszeredai városháza sajtószolgálata.
(kronikaonline.ro)
MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)
MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek