ET
2024. december 22.,  Zéno napja
árfolyam:
1 euro = 4.9764 RON
1 dollár = 0.0464 RON
100 forint = 1.2029 RON

A romániaiak közel 40 százaléka még most is azt hiszi, hogy az oltással chipet akarnak bele ültetni

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Elkészült egy felmérés, amely nem fest túl jó képet a helyzetről.


Komoly felvevőpiacot jelent az összeesküvés-elméletek számára a romániai lakosság – legalábbis erre enged következtetni az a felmérés, amelyben azt firtatták, hogyan viszonyulnak az ország polgárai a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos konteókhoz.

Az INSCOP közvélemény-kutató a Verifielddel és a Kommunikációs és Társadalmi Innovációs Kutatóközponttal (CoRe) közösen készített kutatásából például kiderül, hogy a válaszadók közel 40 százaléka hótt komolyan elhiszi, hogy a koronavírust azért gyártották és terjesztették el, hogy ezzel ágyazzanak meg a népesség chipekkel való beoltásának.

Erre a kérdésre pontosan 35,7 százalék válaszolt úgy, hogy egyetért vele.

A képet némileg javítja, hogy 57,8 százalék viszont azt mondta: nem ért egyet a kijelentéssel, de azért még így sem túl hízelgő.

A felmérésben arra is rákérdeztek, hogy a válaszadók elhiszik-e azt az elméletet, miszerint az új típusú koronavírus nem természetes úton alakult ki, hanem laboratóriumban hozták létre.

Erre viszont már 66,9 százalék mondta azt, hogy egyetért a kijelentéssel, és csupán 23,9 százalék nem hisz abban, hogy a vírust úgy „gyártották”.

Az legalább megnyugtató, hogy azzal a kijelentéssel: a koronavírus-fertőzésre utaló tünetek valójában az 5G mobilhálózat káros hatásai, csupán a válaszadók 12,2 százaléka ért egyet, 73,4 százalék viszont elutasítja.

Mint kiderült, azok között, akik hisznek abban, hogy a vírust a chipekkel történő beoltás megkönnyítése érdekében gyártották, magasabb arányban vannak jelen azok, akik alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkeznek, és havi 1000 lej alatti összeget keresnek.

Azok között, akik szerint a vírust nem mesterségesen kreálták, arányaiban valamivel többen vannak a felsőfokú végzettséggel rendelkezők, a fehérgallérosok – vagyis jórészt nem kétkezi munkát végző személyek –, valamint az ország nyugati részében élő lakosok.

Egyébként ők azok, akik a szakemberek véleményét is osztják.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vizsgálócsoportja, amely a járvány kiindulási pontjául szolgáló Vuhanban kutakodik, éppen most közölte első következtetéseit.

Peter Ben Embarek, a szakértői csoport vezetője kedden azt mondta: felettébb valószínűtlen, hogy az új típusú koronavírus egy kínai laboratóriumból származik, feltehetően egy közvetítő fajon keresztül terjedt át az emberre, melyet azonban továbbra sem sikerült pontosan azonosítani.

De persze ez a konteóhívőket nem fogja megingatni szilárd meggyőződésükben.

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


NAGYBÁNYAI ESEMÉNYNAPTÁR

Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)

MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)

AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
GaGa
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek